A Nagybányai Művésztelepről írott tanulmányok, írások, részletek
Adattárunk az alábbiakban beutat egy tanulmány-válogatást a Nagybányai Művésztelep történetéről, művészettörténeti szerepéről, valamint a magyar művelődéstörténetben elfoglalt szerepéről (oldalunk folyamatosan bővül)
| Murádin Jenõ | |
| Epilógus a Nagybányai Mûvésztelep történetéhez | |
Ziffer Sándor: Téli táj |
1944 õszén, a háborús frontátvonulással beszüntette mûködését a Nagybányai Festõk Társasága. Bezárta kapuit a már korábban tanítványok nélkül maradt szabad festõiskola is. Ezzel véglegesen megszûnt a fél évszázados múltra visszatekintõ kolónia, mely úttörõ jellegénél fogva olyan termékeny hatással volt a magyar s egyben a közép- és kelet-európai mûvészet alakulására.
Nagybányán természetesen a történelmi sorsforduló után is több olyan idõs alkotó élt és dolgozott, kinek életmûve a kolónia hagyományaiba épült. ?ket váltotta föl azután egy új nemzedék, amely kivételes esetektõl eltekintve nem érezte magáénak a múlt örökségét, s azt akár hangzatosan meg is tagadta. Többé már nem történt kísérlet a régi szervezési keret, a Nagybányai Festõk Társasága (NFT) fölélesztésére, inkább a mûvészeti oktatás újraindítását igyekeztek biztosítani. Abban a történelmi helyzetben idõszerûtlen volt még gondolni is az NFT föltámasztására. Egykori vezetõire politikai nyomás súlyosodott, a félelem bénító légkörében éltek, számot kellett adniuk múltbeli tevékenységükrõl. Közben olyan emberek jutottak szóhoz, akik az elmúlt idõknek, a Horthy-korszak sajátos intézményének tekintették az 1937-ben megszûnt, majd a bécsi döntés után újraalakult NFT-t. Valamilyen formát azért teremteni kellett a mûvészek összefogására, s ezt ,,alkotói-szakszervezeti" keretekben találták meg. Mintegy három hónappal az orosz csapatok bevonulása után (1945. jan. 28. és febr. 28. között) ,,Nagybányai képzõmûvészek szakszervezete" néven szervezték meg a világháborús frontátvonulás utáni elsõ nagybányai tárlatot. Ezt követte az 1946. május 12-én megnyílt újabb csoportkiállítás. A festõiskola fölújított nagytermében ez alkalommal 17 alkotó 46 munkáját mutatták be. Nem sokkal késõbb a festõk csatlakoztak a már országos fórumként létrehozott Mûvészek, Írók és ?jságírók Vegyes Szakszervezetéhez. Végül 1950-ben az akkor létrehozott Romániai Képzõmûvészek Országos Szövetségébe olvadt be a csoport. Egyszerûen annak fiókszervezetévé lettek (mint más területi egységek is), s ezzel a csoport különálló ,,nagybányaiságának? föladására kényszerült. A szervezeti élet újraélesztésénél nagyobb sikere volt a szabadiskolai oktatás megszervezésének. E kísérleteknek nem volt politikai felhangja. Akik vállalkoztak rá, anyagi egzisztenciát is teremtettek maguknak. 1946 áprilisában öttagú bizottság alakult a festõtelep épületeinek rendbehozatalára, s az iskola újraindításának megszervezésére. Tagjai: dr. Orosz Sándor polgármester, Görög László városi fõjegyzõ, Agricola Lídia, Petre Abrudan és Vida Géza mûvészek. A város üzemei vállalták magukra a helyreállítás munkáját, s azon a tavaszon el is készültek vele. Sokatmondó megjegyzést fûz e kísérlethez a helyi sajtóban megjelent kommentár: ??Az új iskolaszervezet csak a közelmúltat igyekezett elfelejteni - de a régmúlt példáit követni kívánja.? (Egység, 1946. máj. 26.) A már rendszeresnek mondható oktatómunka - a korábbi szabadiskolai alapon ?? 1946 õszén indult újra. Szóba került Ziffer Sándor meghívása, ami valóban a kontinuitást biztosította volna. Végül Agricola Lídia, Vida Géza és (1947 végéig) Petre Abrudan vállalta az oktatást. Késõbb az 1958-ban alakult Nagybányai Zene- és Képzõmûvészeti Líceum nyújtott lehetõséget a középszintû mûvészeti oktatásra. Ez a forma azonban ismét csak az országos iskolahálózati rendszerbe illeszkedett. Ilyen jellegû középiskolák mûködtek például Marosvásárhelyen Kolozsváron, Temesváron és a Kárpátokon túli területeken. Kik éltek és dolgoztak Nagybányán a háborús frontátvonulást követõen? Az egykori kolónia közössége megcsappant a háború után. Koncentrációs táborban halt meg Klein József, munkaszolgálatban Katz Márton és Jándi Dávid. Elköltözött a festõteleprõl a 40-es években nagyon aktív Pirk János, Gáll Ferenc, Iván Szilárd. Mint kizsákmányolót (többszörös háztulajdonost) a kommunista hatóságok vidékre telepítették ki Husovszky Jánost. Pittner Olivér már korábban elhagyta a telepet, s véglegesen Marosvásárhelyre távozott. Helyükbe kevesen költöztek: Balla József, M. Makkai Piroska. Az 1945-1946-os kiállítások nyomán mintegy negyedszáz olyan alkotó jelenlétét mutathatjuk ki Nagybányán, akik korábban a kolónia életében is részt vállaltak. Ezek a következõk: Abrudan Petre, Agricola Lídia, Balla Béla, Deák Nándor, Gyimesi K. Gábor, Kádár Géza, Thormáné Kiss Margit, Kováts Ferenc, P. Kováts Géza, Krizsán János, Krizsánné Csikós Antónia, Kiss Károly, Mikola András, Nagy Oszkár, Olejnik Janka, Pászk Jenõ (Eugen Pascu), Shakirov Sebestyén, Scheip Károly, Slevenszky Lajos, Sztelek Norbert, Vida Géza, Weith László, Ziffer Sándor. Az alkotók egymás közti viszonyát a politikai átrendezõdés nyomán kialakult mesterséges értékrend jellemezte. Ehhez az illegalista múlt lett a legjobb ajánlóvel, majd 1948-tól a dogmatista mûvészetpolitika feltétlen kiszolgálása. Így lett hangadója a csoportnak az Állami Díjjal kitüntetett Agricola Lídia, s az 1952-tõl Szatmárról Nagybányára költözött Erdõs I. Pál. Nagy befolyása volt Vida Gézának. ? azonban inkább sokszor megértõnek, segítõkésznek bizonyult. A múlt kompromittált alkotói közül tényleges vádakkal vagy a személyes bosszú diktálta eltúlzott vádaskodással szenvedték meg az új idõket. A fasizmus eszméivel rokonszenvezõ Mezey Elemér szõnyegszövõ-iparmûvész elmenekült a városból. Nagy Oszkár és Kováts Ferenc ellen a legfõbb vád az volt, hogy nevüket rajta találták az Imrédy-párt (Magyar Megújulás Pártja) toborzó listáin. Nagy Oszkár vizsgálati fogságba, Kováts sok évre börtönbe került. Mindkettõjüket hosszú idõre eltiltották a kiállításoktól. Mikola András annyira félt a számonkéréstõl (mint a festõtelep egykori vezetõje, a bécsi döntés után a kormányzót táviratban üdvözlõ kolóniavezetõ), hogy teljesen visszavonult, minden feladatvállalás elõl elzárkózott. 1957-tõl azonban ismét színre lépett, majd magas kitüntetéseket kapott. A mûvészek többsége a háború után valóságos nyomorszinten élt. Még olyan kiváló alkotó is, mint Ziffer Sándor csak nehezen jutott társadalmi elismeréshez. Elsõsorban Vida Géza érdeme, hogy 1950-ben az idõs mester személyi nyugdíjat kaphatott, majd 1954-ben Munkaérdemrenddel tüntették ki. Néhány átmeneti esztendõ után a szocreált meghirdetõ dogmatista mûvészetpolitika nyomorította meg alkotóikat. Aki nem volt hajlandó e kurzust kiszolgálni, azt a szélre sodorták, képeiket kizsûrizték, ,,formalistáknak" bélyegezték. A nemzedékváltás az 1950-es évek vége felé következett be. A kolozsvári, illetve bukaresti fõiskolák végzettjei költöztek az ipari központtá, hirtelen nagyvárossá fejlõdött Nagybányára. Egy részüket a kolóniakertben fölépült új mûtermekben helyezték el. A fiatal magyar mûvészek közül Vésõ Ágoston 1955-ben került haza Nagybányára, Dudás Gyula, T. Várhelyi Imola, Bitay Zoltán, Krajnik Ilona 1958-tól telepedett le ott, Kozma István és Walter Frigyes 1963-tól, Tõrös Gábor, a szobrász 1966-tól mûködött a nagybányai csoportban. Jelentõsebb román alkotók: Mihai Olos, Alexandru Sainelic, Traian Hriºca, Ilie Cãmãrãºan, Traian Moldovan. A fiatalok közül csak kevesen nyúltak vissza a nagybányai festészet hagyományaihoz. Vésõ Ágoston, Kozma István, Dudás Gyula munkái között találunk ilyen képeket. Legtöbbjük az enyhültebb politikai légkörben is ösztönzött kompozíciós témák felé fordult, illetve az Erdõs Pál és Vida Géza példája nyomán meghonosodott ,,etnografizáló" alkotás felé igazodott. Késõbb, mint az természetes volt, a nyugati mûvészeti eredmények megismerése nyújtott számukra is egészen más tájékozódási lehetõséget. A mûvésztelep egykori tavasziõszi kiállításai helyébe a szabványosított tartományi, illetve (1968-tól) megyei tárlatok léptek. Ezek összképe alig mutatott már nagybányai reminiszcenciákat. Nem sokban különbözött a kolozsvári, marosvásárhelyi, szatmári stb. kiállításoktól. Nagybánya múzeuma, s a tõle elváló-önállósuló képtár õrzi leginkább helyi szinten a kolónia múltjának emlékeit. Bár a feltáró munkában munkatársaik különösebb eredményre soha nem jutottak, gyarapodó gyûjteményük, s a belõle szervezett kiállítások a Nagybánya-kutatásnak kétségtelen hasznára voltak. A nagybányai múzeum a történész Schönherr Gyula kitartó szervezõ munkája eredményeként 1904-ben nyílt meg. A két világháború között keveset fejlesztették, majd 1942-ben dr. Rácz Elek vezetésével szervezték újra. A város és vidék történetének bemutatása volt az intézmény elsõdleges célja; képek gyûjtésére csak késõbb és rendszertelenül került sor. Az eredetileg városi múzeum 1950-tõl tartományi, 1968-tól megyei intézmény lett. A képzõmûvészeti részleget 1960-ban dr. Kovács Zoltánné Maderspach Viola szervezte meg. A képzett mûvészettörténész és egykori Aba Novák-tanítvány 1953 és 1962 között állt az intézmény élén. Szorgalmazására számos jelentõs vásárlás történt, s egy ideig még azután is látványosan gyarapodott a gyûjtemény. Birtokukba került (kezdetben önkényes elkobzások révén vagy hihetetlenül olcsón) számos nagybányai mû, klasszikus és modern alkotás. Közöttük említjük Thorma János, Ziffer Sándor, Hollósy Simon, Czóbel Béla, Maticska Jenõ, Iványi Grünwald Béla, Boromisza Tibor, Bernáth Aurél, Klein József, Pászk Jenõ, Mund Hugó, Krizsán János, Jándi Dávid, Mikola András, Szolnay Sándor, Vida Géza alkotásait. A képtár 1984-ben önállósult. 1971-ben a nagybányai múzeum kiállítással és tudományos ülésszakkal emlékezett meg a mûvésztelep alapításának 75. évfordulójáról. Ugyancsak visszatekintõ kiállítás idézte meg 1996-ban a kolónia centenáriumát. Fontosabb gyûjteményes jellegû vagy emlékkiállítások: 1948 - Petre Abrudan 1953 - Krizsán János 1957 - Ziffer Sándor 1961 - Mikola András 1962 - Klein József, Pászk Jenõ 1963 - Erdõs Imre Pál 1966 - Papp Aurél 1968 - Mikola András 1972 - Maticska Jenõ 1973 - Klein József 1975 - Pászk Jenõ 1979 - Petre Abrudan 1982 - Balla József 1987 - Krizsán János 1988 - Vida Géza (...) A Kárpát-medence legkeletibb régiójában, Csíkszeredában 2008. május 7-én megnyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galéria gazdag képanyagából szervezõdött, melyet Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy múzeumainak néhány élvonalbeli mûve egészít ki. (Murádin Jenõ mûvészettörténész fenti tanulmánya megjelent az Erdélyi Mûvészet c. folyóirat 2008. 2. számában Székelyudvarhelyen) |