A Nagybányai Művésztelepről írott tanulmányok, írások, részletek
Adattárunk az alábbiakban beutat egy tanulmány-válogatást a Nagybányai Művésztelep történetéről, művészettörténeti szerepéről, valamint a magyar művelődéstörténetben elfoglalt szerepéről (oldalunk folyamatosan bővül)
| Szücs György | |
| Egy közép-európai mûvésztelep (A Nagybánya-kutatás oldalnézetben) | |
Ferenczy Károly: Keresztlevétel, 1903 |
A magyar mûvészettörténet a Nagybánya kifejezést bizonyos egyértelmûséggel használja.[1] Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy létezik - az 1996-os centenárium idején még bizonyosan létezett - egy olyan, Réti Istvánra visszamenõ nézet, hogy valójában csak a modern magyar festészet elindítóinak tekintett alapítók, azaz Hollósy, Ferenczy, Thorma, Réti saját nemzedéke értendõ alatta. Az utánuk következõ ??neósok? pedig már egy újabb felfogás hídverõi, azaz a Nyolcak, illetve az aktivizmus elõfutárainak tekinthetõk. Ez a szemlélet szívósan tovább él, és az alapítók által a historizmus ellenében kiharcolt, korszerûsített ??nemzeti mûvészet? tartalmát féltékenyen õrzi. Ezzel együtt számolnunk kell azzal is, hogy elképzelhetõ egy olyan feldolgozási szisztéma, nevezzük, mondjuk ??statisztikai szemléletnek?, amely minden valaha, vagy jelenleg Nagybányán dolgozó mûvészt számon tart, s minden ott készült mûvet - készülési idejétõl, stílusától függetlenül - a nagybányai besorolás alá von.[2] Nem árt tehát a kategória vizsgálatakor már elõre figyelni a leszûkített, illetve maximálisan kiszélesített látószög várható torzításaira, s pontosan meghatározni a vizsgálat lehetséges (mûvészettörténeti, várostörténeti, szociológiai stb.) szempontjait. Tanulmányom a nagybányai mûvésztelep helyzetét kettõs tükörben próbálja láttatni: egyfelõl a nemzetközi kiállításokon ??használt? Nagybánya-fogalom típusait sorolom fel némi kommentárral, másfelõl a soha véget nem érõ mûvészettörténeti aprómunka fontosságát hangsúlyozom, s az egyes, valamelyest felderített életpályák nyomozati anyagából adok közre jellemzõ példákat. Meggyõzõdésem ugyanis, hogy a lekerekített, tanítható ??katedra-mûvészettörténet? adja egy-egy kiválasztott korszak, irányzat, személyiség stb. belsõ magjának stabilitását, a kialakult mûvészettörténeti erõteret viszont éppen a kisebb részletek finomításával, a feltárt adatok kombinációs lehetõségeinek növelésével, elemeinek újrarendezésével lehet érdemben befolyásolni, esetleg módosítani.
I. Nemzeti, regionális, európai Az utóbbi évtizedben, tehát az 1996-os centenárium óta számos olyan kiállítás került megrendezésre külföldön, amely vagy monografikusan a nagybányai mûvésztelepet, vagy szélesebb merítésben a Szinyei Merse Pálig visszavezethetõ modern magyar festészet kialakulását, a 19. század végi megerõsödését, majd a 20. században bekövetkezett formai és stiláris gazdagodását mutatta be. Természetesen ez utóbbiban is fõszerepet játszottak a nagybányai mûvészek, leginkább a válogatástól és az idõhatároktól független mester Ferenczy Károly, vagy a következõ ??neós? generációból Czóbel Béla, Ziffer Sándor és Perlrott Csaba Vilmos. E kisebb-nagyobb bemutatók anyagát hazai kurátorok állították össze, ennyiben azt az igyekezetet is tükrözik, hogyan lehet a magyar mûvészettörténet megkerülhetetlen konkrét helyszínét és áttételes fogalmát - Nagybánya - a nemzetközi kulturális térképre felrajzolni. Ennek az erõfeszítésnek az egyik lehetséges formája, amikor több-kevesebb sikerrel az egyetemes mûvészetben meggyökeresedett fogalmakat adaptáljuk a hazai viszonyokhoz. Kezdetben, legalábbis a ??magyar Barbizon? kifejezés honosodott meg, késõbb a szemléleti hasonlóságot hangsúlyozó ??magyar impresszionisták?, illetve a nemzetközitõl eltérõ fokozatot és párhuzamos fejlõdést sugalló ??impresszionisztikus tendenciák? kifejezések nyertek teret. A legutóbbi idõk kiállításainak címadásában szinte kötelezõvé vált az a duális-metaforikus ??fények és árnyak?, ??színek és fények? típusú megfogalmazás, amely a plein air festészet fény-imádatára, az eltérõ kelet-európai történelmi fejlõdésre, valamint a kulturális sokszínûségre egyaránt vonatkozhat.[3] A nemzetközi hálózatba való beillesztés egy másik lehetséges, egyszersmind hatékonyabb formája, amikor egy kulturálisan független kurátor, tehát a fogadó ország nem magyar szervezõje, ugyan a hazai szakemberek közremûködésével, de a konkrét mûtárgyaknak a miénktõl eltérõ szempontok szerinti kiválasztásával igyekszik egy nagyobb, ezáltal számos új megközelítési módot, szokatlan látószöget eredményezõ rendszerbe illeszteni a magyar festészet különféle vonulatait. Az említett hatékonyság gondos elõkészítõ munkát kíván, ennyiben különbözik mind a magyar kultúrdiplomácia gyakran rövid távú, ad hoc döntéseitõl, mind a kisebb galériáknak a kiállítási szereplésre rögtön reagáló, gyors fellépésétõl. Ennek jó példája a nürnbergi Germanisches Nationalmuseum hatalmas vállalkozása 2001-ben, amely az európai történeti mûvésztelepek teljes körû feldolgozására tett kísérletet az angol St. Ives-tõl a Moszkva közeli Abramcevóig, mely mezõnyben Magyarországot Nagybánya, Szolnok, Kecskemét és Gödöllõ képviselte. A több mint félezer tételt közreadó kiállítás és a vaskos katalógus a mûveket nem csupán helyszínek szerint csoportosította, hanem 12 egységbe sorolta, így a különféle kategóriák pl. Mûvészeti helyszínek, Vidéki élet, ?let a tengerparton, ?letreform stb. a hasonló és eltérõ karakterisztikumokra jobban ráirányították a figyelmet.[4] Az igazsághoz hozzátartozik, hogy számunkra néha kedvezõ az a viadal, amely a német és a francia kultúra expanziós törekvései között zajlik. Már a nürnbergi kiállítás elõkészítésekor feltûnt, hogy alig találunk a közremûködõk között francia szakembert, ilyenformán tehát az európai mûvésztelepek mûvészettörténeti közreadása ??német? és nem a szokásos ??francia? olvasatban valósult meg. Egy másik, az 1999-ben Párizsban megrendezett Fauvizmus kiállítás esetében viszont a francia szervezõk kiterjesztették az eddig szûk értelemben használt, azaz Matisse, Derain, Vlaminck és társaik 1906 körüli mûvészetére alkalmazott kategóriát és a ??Fauves d??Europe? bevezetésével sikerült - többek között - a párhuzamos német és orosz expresszionista vonulatokat is bekebelezniük, ezáltal természetesen a ??magyar Vadak? létezését is hitelesíteniük.[5] Egy harmadik fajta feldolgozási lehetõség akkor következhet be, amikor a szervezõ-kutató mûvészettörténész két eltérõ nyelvi-kulturális közegben egyformán járatos, s legalábbis a hozzáállás tekintetében objektivitásra, valamiféle egyensúly-teremtésre törekszik a kétféle kulturális minõség értelmezése során. Sármány Ilona tanulmányaiban a kétpólusú Monarchia egyébként logikusan adódó keretébe igyekezett beilleszteni a nagybányai mûvésztelep történetét, s az osztrák, illetve a magyar mûvészet 1867-tõl, tehát a kiegyezéstõl kezdõdõ elkülönülési folyamatát vizsgálta, amely a századfordulóra, tehát éppen a nagybányai mûvésztelep megalapítása idejére vált teljessé. Carl E. Schorske, Hanák Péter és mások kultúr- és mentalitástörténeti megközelítéseit tovább fejlesztve tárgyalja az inkább az ??érzékek kultúrájával? azonosítható osztrák, s a ??szó kultúrájának? dominanciájával jellemezhetõ magyar mûvészeti tendenciákat.[6] Sajnos a közelmúltban Bécsben és Budapesten megrendezett kiállításoknak, bármennyire látványos mûtárgy-együttest is vonultattak fel, nem sikerült a kétféle képzõmûvészet hiteles együtt-láttatásának eltervezett programját megvalósítania.[7] Az általunk kedvezõnek ítélt, kifelé vetített önkép, és mások rólunk alkotott, esetleg igaztalannak ható benyomásai erõsen különbözhetnek egymástól. Ezért a szükséges a kettõslátás tudatosítása, azaz, hogy minél több regionális megközelítési módot integrálunk szemléletünk gazdagítására. A nyugat-európai kiállítások összegyûjtött, sajnos alig néhány százalékban értékelhetõ szakmai, kritikai megnyilatkozásai mellett sokkal fontosabb, hogy a rendszerváltás elõtt elzárt, szinte önmagukba forduló, határon túli kutatások lassanként összeérnek az anyaország mûvészettörténet-írásával, egyszersmind a mûtárgypiac megélénkülésének köszönhetõen a szemünk láttára eddig ismeretlen életmûvek körvonalai bontakoznak ki. Szinte mérhetõ az a változás, ahogy a mûvészettörténeti közbeszéd manapság sokkal több nevet kezel evidenciaként, mint akár másfél évtizeddel korábban. A romániai magyar mûvészettörténeti kutatások - Borghida István, Banner Zoltán, Murádin Jenõ írásai - természetesen sokkal inkább eljutottak Magyarországra, mint a többi régió mûvészettörténészeinek eredményei. További fejlemény viszont, hogy a román mûvészettörténeti felfogás, legalábbis személyi kapcsolatok révén szintén közeledik, vagy legalábbis ismertebbé válik a Magyarországon.[8] Mára szerencsésen felsorakozott az eddig mostoha-gyermekként kezelt Délvidék magyar mûvészete, elsõsorban Bela Duranci[9] munkássága, illetve a nagybányai mûvésztelep egyes életmûvekre való kisugárzását vizsgáló Gulyás Gizella A délvidéki mûvészek és Nagybánya 1896-1918 címû kandidátusi disszertációja (1999) révén. A terjedelmes dolgozatban olyan ismeretlen, vagy kevéssé ismert nevek bukkannak fel mint Hollósy rokona, a korán elhunyt Mály József (1860-1901), a színes-dekoratív festõiségét követõ Pechán József (1875-1922), vagy a 1920-as évek elején Prágában mûködõ, kubo-expresszionista Balázs G. Árpád (1887-1981).[10] Az újabb nevek ??beemelése? természetesen egyik pillanatról a másikra nem változtatja meg érdemben rögzült Nagybánya-felfogásunkat, azonban például Mály József néhány ismert képe a Hollósy-kör stílusának pontosabb körülhatárolásához ad további támpontokat, a Pechán-Ziffer barátság a ??neós? hatás továbbélésének, míg Balázs G. Árpád és Mund Hugó stiláris hasonlóságai a Nagybánya-Szabadka-Prága-Budapest-Belgrád lehet, hogy csak virtuálisan létezõ kapcsolati háló feltárására ösztönöznek. II. Kirajzás a kaptárból Réti István A nagybányai mûvésztelep címû könyvének regiszterét végiglapozva az iskolát látogató növendékek között még mindig több ismeretlen nevet találunk, mint amelyekhez akár életrajzi adatokat, vagy akár csak egy-két konkrét alkotást is tudnánk kapcsolni. Lelki szemeink elõtt persze megjelenhet egy hosszadalmas, a mûvészteleppel, egyáltalán a korszakkal foglalkozó magyar és nem magyar kutatókat tömörítõ program, melynek munkatársai a mûvésztelepen elõforduló összes név feloldását kínáló lexikon összeállítására szövetkeznének.[11] A nem kis mértékben illuzórikus vállalkozás elsõ lépése mindenképpen az lenne, hogy a névsorba szedett listán a különféle neveken elõforduló mûvészek személyhez köthetõ összevonása megtörténjék. Hogy csak az 1913-ban Nagybányán tanultak közül említsem Bacher Rózsi (Deli B. Rózsi), Beck Pál (Bor Pál), Paumkirchner Károly (Patkó Károly) nevét, akik az elsõ világháború utáni években váltak jelentõs kiállító mûvésszé. Ha a Réti-féle listákban szereplõ nevek többségét sikerülne feltárni, ezáltal az egyes életpályák adatainak pontosítására adódna lehetõség. Például az 1906-ban az iskolában tanuló Rell Mária azonos a következõ években itt dolgozó Lehel Ferencnével, valamint a késõbbi Lehel Máriával, a szintén festõmûvésznek induló, inkább mûvészetteoretikusként, Csontváry monográfusaként ismert Lehel Ferenc akkori feleségével. A történet azonban nem ért véget: leányuk, a szintén Lehel Mária néven szereplõ divattervezõ 1933-ban kötött házasságot Hamza D. Ákos festõmûvész-filmrendezõvel, akinek hagyatéka számos, a családról szóló dokumentummal egyetemben a jászberényi múzeumba került.[12] Még fontosabb talán, hogy az 1928-tól Nagybányán dolgozó Mattis Teutsch Waldemar nem a híres, a Der Sturmban is kiállító Mattis Teutsch Jánossal (1884-1960), hanem annak fiával azonos, akit az erdélyi mûvészettörténetírás késõbb Mattis János néven (1913-1989) tartott számon.[13] Természetesen a Nagybányai Mûvészeti Múzeumban láthatóak az ??öreg? Mattis Teutsch által ebben az idõben készített konstruktív bányászképek is, s amelyek minden bizonnyal szerepeltek a Kmetty Jánossal és Perlrott Csaba Vilmossal közösen a helyi református iskolában rendezett kiállításon 1931-ben.[14] Ha csak a Hollósy-iskola korai névsoraiban tallózunk, akkor is számos izgalmas névre bukkanunk. Egy-egy név kiemelése, alaposabb vizsgálata nem öncélú mutatvány, hanem a tanulmány elején említett mûvészettörténeti ??aprómunka? egyik elengedhetetlen része.[15] A Münchenbõl hazatelepült szabadiskola nemzetköziségének minél alaposabb feltárása, a tanítványok gyakran külföldön kiteljesedõ, önálló mûvész-életének megismerése ugyanis tovább erõsítheti azt az állítást, hogy a nagy nyugat-európai centrumoktól távol is lehetséges olyan regionális centrum kialakulása, amely egyfelõl integráló, ??megkötõ? szerepével, másrészt nem zárt rendszerû, szabadiskolai jellegével képes meghatározó modellként felsorakozni a nagyvárosi (Budapest, München, Párizs) centrumok mellé. Az elsõ nyáron itt dolgozott együtt az egy generációhoz tartozó román Arthur Verona (1868-1946), a svájci Max Buri (1868-1915), a német Emil Pottner (1872-1942) és Jakob Nussbaum (1873-1936), valamint a késõbb Hollandiában letelepedõ Góth (Grósz) Móric (1873- 1944). Az egyes életpályák értékelése az érintett országok mûvészettörténészeinek dolga, melynek elvégzése ezekben az esetekben szerencsére megtörtént, viszont nagyon fontos, hogy a feldolgozások eredményei egymásra vetüljenek, jelen esetben a nagybányai mûvésztelep problematikájának keretében. Az 1903-tól Bukarestben élõ Arthur Verona korai munkái a müncheni (Fritz von Uhde, Hollósy) és párizsi (Julian Akadémia) iskolázottság, a román mûvészeti hagyomány (Nicolae Grigorescu), valamint a nagybányai plein air festészet (Réti, Thorma) hatását egyszerre mutatják.[16] A korán, 1915-ben elhunyt Max Buriról már halála után néhány évvel két monográfia is megjelent szülõhazájában[17], amelyekbõl jól rekonstruálható, hogy a Bastien-Lepage-ra, és a korai Hollósyra jellemzõ, s a nagybányai vidéken kibontott ??finom naturalista? formaadás, valamint a falusi témák iránti érdeklõdés hogyan alakul át, válik mind hûvösebbé, szenvtelenebbé svájci mûködése során. Emil Pottner, akit a korai idõszakban gyakran emlegettek a helyi lapok, az elsõ, 1897-es budapesti nagybányai kiállításon (Régi Mûcsarnok) például tucatnyi munkával szerepelt. A müncheni akadémiától pártolt át Hollósyhoz, a késõbbiekben Münchenben kapcsolatba került Paul Cassirer mûkereskedõvel, rövid ideig dolgozott Hollandiában, 1904-ben pedig a berlini Sezession tagja lett. Nagybányai ihletésû festészeti munkássága mellett elsõsorban kerámiái és kisplasztikái tették ismertté a nevét.[18] Jakob Nussbaum személye már Magyar Nemzeti Galéria 1996-os katalógusában is elõtérbe került. A tanulmány szerzõjének, Claudia Müllernek rövid életrajzi áttekintése[19] segített hozzá bennünket ahhoz, hogy betekintést nyerjünk Ferenczy Károly Hegyibeszéd címû festménye egyik ??szereplõjének? addig ismeretlen életpályába. Nussbaum mûvészetét már 1973-ban feldolgozta egy retrospektív kiállítás[20], legutóbb pedig 2005 januárjában rendeztek mûveibõl egy kisebb tárlatot, szintén Frankfurtban.[21] A mûvész 1906-ban járt utoljára Nagybányán, közben szintén belépett a berlini Sezessionba, akárcsak Pottner, de vele ellentétben Hitler hatalomra jutása után Palesztinába vándorolt ki. Góth Móric felesége, a szintén Hollósy-tanítvány Löwith Ada (1877-1950) Bécsben született, férjével az elsõ nagybányai nyarak után, 1900-ban ott is telepedtek le. Góth kevésbé Nagybányához, sokkal inkább Hollósy személyéhez kötõdött, elkísérte a mestert ??poszt-nagybányai? korszakának egyik alkalmi helyszínére, Vajdahunyadra is. Személye tehát nemcsak a Monarchia kulturális központjait, Nagybányát, Budapestet (Miénk) és Bécset (Hagenbund) kapcsolja össze, hanem tanulmányai révén Párizst (Julian Akadémia), majd az I. világháború kitörése után Hollandiát is. Ekkorra már megszilárdult az a festõiség, amelyet leginkább impresszionisztikus látásmódnak nevezhetnénk, s amelyhez Góth Móric haláláig hû maradt.[22] Természetesen ügyelnünk kell arra, hogy a nagybányai mûvésztelep szerepének hangsúlyozása ne váljék tévképzetté, ezért az idõszakosan idelátogató, illetve innen elszármazott mûvészek késõbbi eredményeit erõs kontroll alatt, a maguk helyén kell kezelnünk, s nem értelmezhetjük minden lépésüket a nagybányai mûvésztelepen eltöltött idõ szempontjából. Másfelõl kétségtelen, hogy a Hollósy-iskola fent említett mûvészei, bármennyire is számon tartottak voltak saját országukban, nem tekinthetõk a progresszív mûvészet élharcosainak, sokkal inkább a korszak jellegzetes plein air naturalista iskolázottságú képviselõinek. Ha Nagybányától mint földrajzi helyszíntõl való eltávolodást akarjuk mérni, akkor a legmesszebbre a Réti-tanítvány Kardos Klára (Indonézia), valamint a két háború közötti korszak mûvész házaspárja Göllner Elemér és ?gly Sári (Brazília) jutott. Hasonlóképpen a Nagybányától mint festészeti hagyománytól való eltávolodás esetében a nonfiguratív Huszár Vilmost (De Stijl), illetve a dadaista mozgalomhoz csatlakozó Tscharner Jánost említhetjük. Mindezek azonban csak jól hangzó adatok; a mûvésztelep, illetve a nagybányai városi élet (kiállítások, gyûjtemények) össz-mûködésének minél teljesebb megértéséhez a mesterektõl olykor független tematikai és stiláris egymásra hatások feltárása szükséges. Ha megnézzük például a fennmaradt mûvei alapján a késõbb Dél-Afrikába kivándorolt, Magyarországon alig ismert Podolini Volkmann Artúr (1891-1943) magántulajdonban itt-ott felbukkanó, korai mûveit, nemigen különböznek kortársai hasonló felfogású, a korrigáló mesterektõl megtanulható, egyéb tájfestészeti munkáitól. ??Átlagmû? vagy ??érdekes lelet? - mondhatjuk, amelybõl azonban további következtetéseket nem vonhatunk le. Podolini nevét, függetlenül attól, hogy húszas évekbeli festészete határozott tehetségre vall, elsõsorban budapesti magániskolája õrizte meg, ahol Derkovits Gyula, Dési Huber István, Victor Vasarely vagy Korniss Dezsõ is tanult. Sajnos nem tudjuk, hogy oktatási metódusában mennyire követte a nagybányai gyakorlatot, életének és szerepének feltárása dokumentumok hiányában nehézségekbe ütközik.[23] Szerencsésebb helyzetben vagyunk az élete nagy részét Kassán töltõ Halász-Hradil Elemér (1873-1948) esetében, akinek 1901-tól mûködõ szabadiskolájában tanult Kmetty János és Kontuly Béla is. Nagybányai gyökerû, oldott, impresszionisztikus festészetérõl már fél évszázaddal ezelõtt született monográfia, de festõi életmûvének alaposabb értékelése még várat magára.[24] A lengyel származású Stanislaus Stückgold (1868-1933) nemrég Magyarországon felbukkant életmûve[25] azt mutatja, hogy nagybányai tartózkodása alatt festett képei a neós mûvészek, elsõsorban Tihanyi Lajos hatása alatt készültek. A kalandos életutat bejáró, az összes európai mûvészeti helyszínt felkeresõ festõ ??érett? mûveire az ezoterikus látásmód, a patologikus ízekkel keveredõ, szándékolt primitivizmus, valamint a megõrzött erõteljes, gyakran nyers színhasználat a jellemzõ. (Az itt tárgyalt közép-európaisághoz, a helyszíni kötõdéshez apró adalék, hogy a Krakkóban született Stückgoldnak, illetve a Lembergben született Tscharnernek egyaránt magyar felesége volt). Csak utalnék rá, hogy a nagybányai listákból számos olyan, inkább kultúrtörténeti érdekességû nevet is kibányászhatunk, mint például Pogány Margitét (1879-1964), aki a Párizsban élõ román Constantin Brancusi (Brâncuºi) Pogány kisasszony címû szobra révén jutott el a hallhatatlanságba, bár az esetlegesen elõbukkanó korai mûvei a Nyolcak holdudvarába sorolják egyelõre csupán apró mozaikdarabkákból álló mûvészetét.[26] Hasonló módon figyelünk fel Karinthy Frigyes testvérére, Karinthy Etelkára, ismertebb nevén Adára (1880-1948), Erdei Viktor késõbbi feleségére[27], akirõl Modigliani készített egy finom vonalú rajzot, amelyet ma a Szépmûvészeti Múzeum õriz. Végezetül engedjék meg, hogy néhány többé-kevésbé ismert név elõsorolásával felhívjam a figyelmet arra, hány mûvészeti író, mûvészettörténész kezdte pályáját festõként Nagybányán. A korai névsorokban Huzella ?dön, a Yartin írói álnevet használó Nyitray József, az említett Lehel Ferenc, valamint Felvinczi Takács Zoltán nevei tûnnek fel. A 20-as évek közepén ott tanult Bíró József mellett az 1930-as évtized végérõl megemlíthetjük Réti István tanítványát, számos monográfia szerzõjét, az 1963-as budapesti Nagybánya-kiállítás rendezõjét, Bényi Lászlót, vagy a paritás elvét tiszteletben tartva a román mûvészettörténet ellentmondásos egyéniségét, Raoul ªorbant, aki az 1940-es években a kolozsvári egyetemen Felvinczi Takács Zoltán tanársegédje volt. Arról viszont - ironikusra fordítva a szót - nincs tudomásunk, hogy a festõtelepre látogató mûvészettörténészek közül bárki festõmûvésszé vált volna. Ennek kimutatása a további kutatás feladata... -------------------------------------------------------------------------------- [1] Jelen tanulmány a Közép-Európa mûvészete Budapesten a 19. századtól napjainkig címû konferencián (Ernst Múzeum, 2005. szeptember 14.) elhangzott elõadás átdolgozott szövege. A nagybányai mûvésztelep fogalmi megközelítéséhez korábbi változat: Colonia artisticã de la Baia Mare - un model / The Nagybánya Artists?? Colony - a model. In: Lumini ºi culori / Lights and Colours. Kat. Muzeul Naþional de Artã al României, Bukarest. 1999. 14-19. Magyarul: A nagybányai mûvésztelep mint történeti modell. In: Magyarországi mûvésztelepek. Kat. MûvészetMalom, Szentendre, 2007. 22-31. [2] Tiberiu Alexa-Traian Moldovan-Mihai Muscã: Centrul Artistic Baia Mare / The Baia Mare Artistic Centre 1896-1996. Muzeul Judeþean Maramureº, Baia Mare, 1996. [3] Impressionisten aus Ungarn. Die Nagybányaer Künstlerkolonie 1896-1944. Stadtischer Kramer-Museum, Kempen. 1997. szeptember 14-november 16. (Rendezte: Jurecskó László, Kishonthy Zsolt, Elisabeth Friese) - Seele und Farbe. Nagybánya: Eine Künstlerkolonie am Rande der Monarchie. Collegium Hungaricum, Bécs. 1999. március 26-május 21. (Rendezte: Jurecskó László, Kishonthy Zsolt) - Lumini ºi culori. Colonia artisticã de la Baia Mare. Muzeul Naþional de Artã al României, Bukarest. 1999. május 31-július 3. (Rendezte: Szücs György) - Svetlo a farby. Umelecká kolónia v nagybányi. Galéria mesta Bratislavy, Pálffyho palác, Pozsony. 2000. március 13-április 30. (Rendezte: Gergely Mariann, Plesznivy Edit) - W nurcie Impresjonizmu. Malarstwo wêgierskie w latach 1870-1920. Pa³ac Sztuki, Krakkó. 2000. július 9-augusztus 27. (Rendezte: Bakó Zsuzsanna, Szinyei Merse Anna) - Lumiéres magyares. Les tendances coloristes de la peinture hongroise entre 1870 et 1914. Salle Saint-Jean, Hôtel de Ville de Paris. 2001. október 11-2002. január 13. (Rendezte: Szücs György, Gustave de Staël) - Kolonie der Träume: Nagybánya. Collegium Hungaricum, Berlin. 2002. február 14-március 14. (Rendezte: Boros Judit, Méhes Márton) - Alla ricerca del colore e della luce. Pittori ungheresi 1832-1914. Galleria d??Arte Moderna di Palazzo Pitti, Firenze. 2002. október 4-2003. január 6. (Rendezte: Szinyei Merse Anna) - Farben und Lichter. Nagybánya - die Wiege der modernen ungarischen Malerei. Galerie der BASF Schwarzheide Gmbh. 2003. június 14-július 20. (Rendezte: Jurecskó László, Kishonthy Zsolt) [4] Künstlerkolonien in Europa. Im Zeichen der Ebene und des Himmels. Germanisches Nationalmuseum, Nürnberg, 2001. november 15-2002. február 17. A kiállítás fõkurátora, Dr. Claus Pese már 1996-ban, a Magyar Nemzeti Galériában rendezett Nagybánya mûvészete c. kiállítás idején is ellátogatott Magyarországra, majd 1997-ben elõzetes szimpóziumot szervezett a közremûködõ országok szakembereinek részvételével. A késõbbiekben pedig munkatársaival az összes számba jöhetõ mûvésztelep helyszínét személyesen is végigjárta. [5] Le fauvisme ou ??l??épreuve du feu?. Eruption de la modernité en Europe. Musée d??art moderne de la ville de Paris. 1999. október 27-2000. február 28. A kiállítás elõkészítésekor a Susanne Pagé igazgatónõ munkatársával szintén járt Magyarországon, s a Magyar Nemzeti Galéria által megmutatott és javasolt bõ anyagból választotta ki a koncepciójába illõ Czóbel, Ziffer, Perlrott és Nemes Lampérth mûveket, amelyeket a kiállításon önálló szekcióban mutatott be a csehek kabinetje mellett. A kiállításról: Szücs György: Francia ??fauve?-ok, nagybányai ??neós?-ok. Erdélyi Mûvészet [Székelyudvarhely], 2000. 2. sz. 21-27. A Magyar Nemzeti Galéria Passuth Krisztina fõkurátorsága alatt rendezte meg a Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904-1914 címû kiállítását, 2006. március 21-augusztus 20. A kiállítás szûkebb válogatása Franciaországban 2008 júniusa és 2009. júniusa között kerül bemutatásra (Musée d??art moderne, Céret; Musée départemental Matisse, Le Cateau-Cambrésis; Musée des Beaux-Arts, Dijon). [6] Ilona Sármány-Parsons: Die Malerkolonie von Nagybánya im mitteleuropäischen Kontext. Die Sonderstellung der ungarischen Kultur innerhalb der Monarchie. In: Seele und Farbe. Nagybánya: Eine Künstlerkolonie am Rande der Monarchie. Kat. Collegium Hungaricum, Wien-MissionArt Galéria, Budapest, 1999. 25. Bõvebb változata: Nagybánya festészete a Monarchia mûvészeti kontextusában. Ars Hungarica, 2000. 2. sz. 321-356. [7] Zeit des Aufbruchs. Budapest und Wien zwischen Historismus und Avantgarde. Kunsthistorisches Museum, 2003. február 10-április 22.; Az áttörés kora. Bécs és Budapest a historizmus és az avantgárd között 1873-1920. Budapest Történeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Országos Széchényi Könyvtár. 2004. március 20-szeptember 6. (Mindkét kiállítás fõrendezõje: F. Dózsa Katalin) [8] A nagybányai mûvésztelepen dolgozó román mûvészekrõl ld.: Gheorghe Vida: Román mûvészek Nagybányán a két világháború között. In: Nagybánya. Konferencia 1997. február 27-28. Szombathelyi Képtár, 1997. 54-57.; Almási Tibor: Epizódok a román akadémiák növendékeinek nagybányai továbbképzése történetébõl. In: Nagybánya mûvészete. Kat. Szerk.: Imre Györgyi. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1996. 195-205.; Uõ.: Román akadémiák növendékei a nagybányai mûvésztelepen. Pro Minoritate, 2002. Tavasz, 165-180. [9] Nagybánya és a vajdaságiak. XXXIII. Képzõmûvészeti találkozó, Szabadka, 1996. július. A kiállítást rendezte és a katalógust írta: Bela Duranci. A kiállítás a tervek szerint Miskolcon is bemutatásra került volna, de végül a terv nem valósult meg. [10] Gulyás Gizella: Délvidéki mûvészek és Nagybánya 1896-1918. Logos, ?jvidék, é.n. [2006] [11] Ebbõl a szempontból is fontos ??elõmunkálat?: Murádin Jenõ: Nagybánya. A festõtelep mûvészei. Miskolc 1994. Ebben a szerzõ 72, míg a második, bõvített kiadásban (Miskolc, 2001) már 80 mûvész pályaképét vázolta fel. Nagybányán Tiberiu Alexa már szintén évek óta gyûjti az anyagot egy nagybányai mûvészeket tartalmazó lexikon kiadásához. [12] Az adatok megtalálhatók: Dr. Koós Judit: Hamza D. Ákos (1903-1993) képzõmûvészeti életmûve. Hamza Múzeum Alapítvány, Jászberény, 1996. 20. Lehel Máriáról a Peveragnóban élõ unokája, Maria Meineri Carenzi készül monográfiát írni. Munkásságáról rövid összefoglaló: Armando Audoli-Adelaide Giordanengo: Maria Lehel. Alberto Weber, Torino, 2003. Lehel Ferencrõl eddig nem jelent meg átfogó értékelés. A Hamza Múzeum vezetõje, B. Jánosi Gyöngyi 2005-ben az ott található dokumentumok alapján egy részletes életpályát állított össze: 120 éve született Lehel Ferenc (kézirat). [13] Almási Tibor: A másik Mattis Teutsch. Régió Art Kiadó, Gyõr, 2001. [14] Majoros Valéria: Mattis Teutsch János és Mattis János Nagybányán. In: Nagybánya mûvészete i.m. 349-356. [15] ?ttörõ munkának tekinthetõ Szatmári Gizella gyûjtése: Külföldi növendékek Nagybányán. In: Nagybánya mûvészete i.m. 167-178. [16] Ion Zurescu: Verona. Editura de stat pentru literatura ºi arta, Bucureºti, 1957. [17] Hans Graber: Max Buri. Sein Leben und Werk. Benno Schnabe & Co. Verlag, Basel, 1916.; Dr. Johannes Widmer: Der Schweitzer Maler Max Buri. Rascher & Cie. Verlag, Zürich, 1919. A mûvész életpályájának rövid felidézése: Ybl Ervin: Hollósy Simon és Max Buri. Magyar Mûvészet, 1948. 4. sz. 177-179. [18] Marcus Oertel: Emil Pottner (1872-1942). Das keramische Werk. Magisterarbeit zur Erlangung des Grades eines Magister Artium. Philosophischen Fakultät der Rheinischen Friedrich-Wilhelms-Universität zu Bonn, 1996. [19] Claudia Müller: Jakob Nussbaum és a nagybányai mûvésztelep. In: Nagybánya mûvészete i.m. 269-278. [20] Gedächtnisausstellung Jakob Nussbaum (1873-1936). Städelsches Kunstinstitut Franfurt am Main. 1973. január 20-március 4. [21] Der erste Blick. Jakob Nussbaums Werk zwischen Spontneität und Sachlichkeit. 1822-Stiftung der Frankfurter Sparkasse, 2005. január 25-április 8. Kurátor: Dr. Claudia C. Müller-Proskar. Korábbi publikációja: Jakob Nussbaum (1873-1936). Ein Frankfurter Maler im Spannungsfeld der Stilrichtungen. Frankfurt a. Main, 2002 (Studien zur Frankfurter Geschichte, Band 47.) [22] Francisca van Vloten: Kegyetlenül szép örökség. A magyar-holland Góth mûvészcsalád. Széphalom Könyvmûhely, Budapest, 2000. [23] Matits Ferenc: Podolini-Volkmann Artúr szabad képzõmûvészeti rajz- és festõiskolája. In: Köves Szilvia (szerk.): Reform, alternatív és progresszív mûhelyiskolák 1896-1944. Magyar Iparmûvészeti Egyetem, 2003. 51-54. [24] Ladislav Sauèin: Elemír Halász-Hradil a umenie jeho doby. Vydavatelstvo Slovenského fondu výtvarných umení, Bratislava, 1962. A 2000-ben a pozsonyi Városi Képtárban rendezett Nagybánya-kiállítás (Svetlo a farby / Lights and Colours. Galéria mesta Bratislavy, Pálffyho palác, március 13-április 30.) kiegészítéseként Kiss-Szemén Zsófia rendezett egy kiállítást a Szlovák Nemzeti Galéria anyagából. 2002-ben pedig Gáspár Ibolya írt szakdolgozatot Mûvészi útkeresés a századfordulón Halász-Hradil Elemér mûvészetében címmel (ELTE). [25] Stanislaus Stückgold (1868-1933) emlékkiállítás. MissionArt Galéria, Budapest, 2005. június 8-22. [26] Nemes Péter: Pogány Margit: Still Life, first half of the 1910s. In: A Magyar Nemzeti Galéria ?vkönyve 2002-2004. Budapest, 2005. 73-74.; Edith Balas-Passuth Krisztina: Brâncuºi és Brancusi. Noran, Budapest, 2005. 183. skk. Korábban Brâncuºi román kutatója, Barbu Brezianu már egy kötetre való anyagot gyûjtött össze Pogány Margitról, de sajnos a monográfia nem készült el. Az jelenleg a new yorki MOMA gyûjteményében található Mademoiselle Pogány címû büszt kalandos történetérõl ld.: Cathy Lowy: Losing Brancusi. Meanjin [Australia], Vol. 64, numbers 1-2, 2005. 60-65. [27] Lásd errõl: Czeizel Endre-Erõs Erika: Számadás a tálentomról. A Karinthy család genetikai elemzése. Corvina, Budapest, 1995. 28. Ada alakját pár mondattal felidézi Karinthy Márton is: ?rdöggörcs, I. köt. Ulpius-Ház, Budapest, 2003. 168-169. (megjelent a Nagybányai Mûvésztelep c. csíkszeredai kiállítás honlapján, 2009-ben) |