Bombázó drónraj egy orosz bázisnál: újra háború van Szíriában

Néhány hónapnyi pihenő után új lendületet vett a szíriai polgárháború. Persze a korábbi pihenő sem jelentett valódi fegyvernyugvást, de a harci cselekmények nagyrészt az ország keleti felére korlátozódtak, ahol az Eufrátesztől északra a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők, a folyótól délre pedig az iráni és orosz erőkkel megerősített szír kormánycsapatok nyomultak előre, hogy Deir ez-Zórnál találkozva lényegében pontot tegyenek a Kalifátus négyéves szíriai pályafutására. A sokfordulós asztanai tárgyalásokon kijelölt ellenzéki de-eszkalációs zónákban az elszórt összecsapások ellenére nagyrészt hallgattak a fegyverek, csak a helyezkedés és a hatalmi harc folyt gőzerővel.

Törökország folytatta a befolyási övezetének kitágítását, Észak-Aleppó után 2017 őszén az Aleppó kormányzósággal határos Idlib területére nyomult be a hozzá hű milíciák oldalán. Ahogy a törökök 2016-ban az Iszlám Állam rovására hasítottak ki maguknak területet, úgy most is egy dzsihadista formáció, a Hajat Tahrir as-Sám (Szervezet a Levante Felszabadításáért) látta kárát Recep Tayyip Erdoğan ambícióinak. A 2016 nyarán az al-Kaidából kiváló, majd anyaszervezetével bonyolult konfliktusba került Tahrir as-Sám egyébként ma már egyértelműen a legfontosabb ellenzéki szereplőnek számít Szíriában (a kurdok ellenzékisége nem egyértelmű), dominanciáját több véres leszámolással akarta még jobban érvényesíteni, de ezek a próbálkozások nem jártak egyértelmű sikerrel.

Viszont a dzsihadisták tömbösödése kiváló hivatkozási alapul szolgál a rezsimnek ahhoz, hogy minden eszközt bevethessen a még ellenzéki ellenőrzés alatt álló területek „pacifikálására”. Január elején két irányban indított offenzívát. Az egyik csapásirány a legnagyobb ellenzéki tömböt, Idlib kettévágását, és a Hamá-Damaszkusz-vonal megtisztítását szolgálja. Ennek érdekében indítottak támadást az ellenzéki terület legkeskenyebb részén, az abu ad duhúr-i reptér körzetében, ahol vagy tucatnyi falvat sikerült elfoglalni. A körzetet védő Tahrir as-Sám azonban sorozatos belviszályai ellenére még mindig legalább tízezer harcost tud kiállítani, és komoly nehézfegyverzettel – könnyű légvédelmi ágyúkkal, aknavetőkkel, sorozatvetőkkel és páncélelhárító rakétákkal – rendelkezik. És bár szerdán kiürítette a repteret, a kormánycsapatok előrenyomulása lelassult.

Közben Idlib déli részén ellenzéki erők – melyek, hogy a zavar teljes legyen, nem tagozódtak be a Tahrir as-Sám alá – csütörtökön támadást indítottak a kormányoffenzíva nyugati szárnya ellen, és több települést el is foglaltak. Mindkét oldalról többtucatnyi katonai áldozatról számoltak be. Viszont magáról a helyzetről igen ellentmondásos hírek láttak napvilágot, és nem lenne csoda, ha csak a hét végére tisztázódna, ki és mit nyert a harcokban.

Úgy döntöttek, a földdel teszik egyenlővé

Damaszkusz keleti elővárosában, Gútában, egészen más arca van a háborúnak. A sokat szenvedett régió – Aszad 2013-ban itt szórta meg saját polgárait szaringázzal – ugyanis elszigetelt zárványként ékelődik be a kormány területeibe, és alig pár száz katona védi. Ennek ellenére a térségre zúduló légicsapások és tüzérségi tűz intenzitása alapján úgy tűnik, 

a rezsim nem Gúta elfoglalására, hanem elpusztítására törekszik

A fehérsisakos civil mentőszolgálat összesítése szerint december utolsó napja óta 353 légicsapás, 440 rakéta, 2311 ágyúlövedék érte a területet, 121 civilt megölve és 580-at megsebesítve (az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja is hasonló nagyságrendekről számol be).

Ami még az áldozatok számánál is aggasztóbb, Gútában 400 ezer ember él élelmiszer-, orvos- és gyógyszerhiánnyal küszködve, borzalmas viszonyok között, miközben Aszad – régi, bevett szokása szerint – nem engedi a térségbe a segélyszállítmányokat, és – egy-egy demonstratív gesztust leszámítva - nem engedélyezi a sérültek evakuálását sem. 

Aszadot a múltban sem nagyon zavarták az emberi élettel és emberi jogokkal kapcsolatos aggályok, most még kevésbé fogják. Ugyanis

hét éve nem volt ilyen stabil a rezsim helyzete.

Aszad és csatolt milíciái ugyanis 2017 végére az ország területének 55 százalékát vonták ellenőrzésük alá, míg az ellenzéki területek 15 százalék körülre csökkentek. A Kalifátus is kipottyant a kockázatos változók közül, erejéből már nem futják olyan nagyszabású húzások, mint amikor 2016 végén – Aleppó ostromának utolsó fázisa alatt - visszafoglalta Palmürát.

A kormányerők ráadásul a kezükre került IS-harcosok egy részét átengedték (egyes hírek szerint átfuvarozták) Idlib tartományba, hogy inkább régi dzsihadista riválisaik életét keserítsék. Egyelőre az Idlib északi részére – a kurd Afrin kanton sakkban tartása miatt – bevonuló Törökország sem tiltakozott, hiszen a Tahrir as-Sám sok szíriai arab és türkmén milíciától eltérően nem állt be Recep Tayyip Erdoğan mögé.

De alapvetően a nemzetközi helyzet is Aszadnak kedvez. Egyfelől ugyanis törekvéseit szentesíti az orosz-iráni-török asztanai megállapodás, másfelől a nemzetközi közvélemény érdeklődése is egyértelműen Észak-Korea felé fordult. A nyugati közvélemény és a döntéshozók ráadásul mintha megelégedtek volna a Kalifátus megsemmisítésével - mintha az Iszlám Állam a régió válságának oka, nem pedig tünete volna.

De a kormány és a dzsihadista ellenzék háborúja Szíriában csak az egyik konfliktus, még akkor is, ha a többi – mint például a kurdok és törökök szembenállása - jelenleg inkább parázslik, mint lángol. Aszadnak ennek ellenére nagyon óvatosan kell viselkednie, hiszen szomszédja, Izrael egyre idegesebb a 80 százalékban nemzetközi síita milíciák és iráni katonák által alkotott „szír” kormányerők sikerei miatt.

Hogy lett Iránból ekkora mumus?

Felborult a közel-keleti erőegyensúly. Bizarr zsidó-arab-amerikai koalíció állt össze a győztes szériában lévő Irán és síita milíciái ellen. Az Irán elleni háború a nyugat-afrikai használtautó-kereskedésekkel és a mexikói kartellekkel kezdődhet.Tovább

Az elmúlt hónapokban egymást érik az izraeli légicsapások a különböző fegyverüzemek, kísérleti telepek és a szintén Aszad egyik megmentőjének számító Hezbollah síita terrorszervezetnek/milíciának szánt fegyverszállítmányok ellen. Gadi Eisenkot izraeli vezérkari főnök a múlt héten egy előadásában arra is utalt, a régiót destabilizáló, a szektariánus viszályt elmélyítő iráni befolyás megállítására szükség lehet az izraeli katonai beavatkozás növelésére is – ami akkor is magában hordozza az eszkaláció veszélyét, ha nem lennének egyértelmű jelei annak, hogy Izrael mellé kész felsorakozni az Egyesült Államok és a szíriai pozícióit elvesztő Szaúd-Arábia is.

Így Putyint ritkán rúgják tökön

Közben a bombázások mellett a milíciák és a rezsim közötti közvetítésben is egyre aktívabb Oroszországot kellemetlen, bár a polgárháború menete szempontjából nem túl fontos csapás érte. Előbb december utolsó napján aknavetős egységek közelítették meg az eddig biztonságosnak tartott hmeimimi bázist Latakia tartományban, és legalább 7 repülőt megrongáltak, 10 embert megsebesítettek. Majd január első hétvégéjén

nem kevesebb, mint 13, bombákkal felfegyverzett drónt eresztettek orosz bázisokra.

10 drón meginti a hmeimimi repteret támadta, három pilóta nélküli gép pedig a szintén Oroszországnak bérbe adott tartúszi hadikikötőre próbálta meg ledobni nem túl jelentős, 40 dekás robbanószerkezetét. Az orosz védelmi tárca szerint a drónok közül hetet a Pancir-Szelnevezésű, rakétákat és légelhárító lövegeket kombináló légvédelmi rendszer segítségével lelőttek, hatot pedig leszállásra kényszerítettek. Az utóbbiak közül három a földet éréskor felrobbant.

(index.hu)