Minden szempontból jelentős mérföldkőhöz érkezett az USA űrprogramja: ismét amerikai földről, amerikai űrhajóval indulnak amerikai űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra – ha az időjárás is kegyes a NASA és a SpaceX közös űrrepüléséhez. Szerdán nem volt az.
Kilenc évvel ezelőtt volt ilyen utoljára: amerikai űrhajósok szálltak amerikai űrhajóba, hogy a floridai Kennedy Űrközpont történelmi 39A startállásáról útnak induljanak a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). 2011 júliusában az űrsiklóprogram utolsó küldetésével állt be szünet az amerikai emberes űrrepülésben, azaz csaknem kilenc év telt el úgy, hogy az Egyesült Államok űrkutatási hivatala, a NASA nem tudott önerőből asztronautát küldeni az űrbe. A magáncégek bevonását célzó kereskedelmi program mostanra ért be: a SpaceX a tervek szerint május 27-én, szerdán, magyar idő szerint este fél tizenegy után két perccel egy Falcon-9 rakétával indította volna útnak a Crew Dragon űrhajót, fedélzetén Robert Behnken és Douglas Hurley veterán űrhajósokkal.
A NASA ÉS A SPACEX ÉLŐBEN KÖZVETÍTETTE A STARTKÍSÉRLETET:
17 perccel a tervezett időpont előtt az irányítóközpont törölte a mai startot.
Az időjárás nem javult, sőt romlott és nincs kilátás arra, hogy a kitűzött időpontra megfelelőek lennének a légköri viszonyok.
"Ma nem megyünk az űrbe" – hangzott el a NASA ősi szólása.
A következő lehetőség szombaton nyílik a Demo-2 küldetés számára: két nap és 22 óra múlva újra próbálkoznak (romániai idő szerint május 30-án, szombaton 22 óra 22 perckor).
Nem lehet eléggé hangsúlyozni mennyire fontos mérföldkő a mostani Demo-2 nevű küldetés – feltéve, hogy minden flottul meg:
- visszatér az USA az emberes űrrepüléshez,
- megszűnik az orosz Szojuzoktól való amerikai függés,
- az űrhajósok ISS-re küldésének költségei nem folynak ki az országból,
- új, emberek szállítására alkalmas űrhajója lesz az USA-nak,
- új, emberek szállítására alkalmas űrhajója lesz egy amerikai magáncégnek, Elon Musk SPACEX-ének
- először vihet magáncég űrhajóst az ISS-re,
- megkezdődhet a magáncélú kereskedelmi űrutazás a Föld körüli orbitális pályákon, az ISS-re,
- középtávon megnyílik a lehetőség a Hold felé, a Marsra és azon túlra irányuló űrutazások előtt.
(index.hu)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek