Noileg
2025. január 08., szerda Gyöngyvér napja
árfolyam:
1 euro = 4.9738 RON
1 dollár = 0.0461 RON
100 forint = 1.1994 RON

Repülő csészealjjal kísérletezik a NASA

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az amerikai űrkutatási hivatal végrehajtotta helyi idő szerint szombaton az első részben sikeresnek mondható kísérletét a majdani marsi landolásokra használandó, repülő csészealj formájú leszállóeszközzel.


Az űreszköz a Hawaii-szigetek egyikéről, Kauairól startolt: egy hatalmas, 36 méteres, héliummal töltött légballonnal emelkedett 36,5 kilométeres magasságba, ahonnan a rakétahajtóművek a hangsebesség csaknem négyszeresével 55 kilométeres magasságba röpítették – ebben a magasságban a viszonyok hasonlóak a Mars ritkás légköréhez.
A megadott magasság elérése után az űreszköz – Low Density Supersonic Decelerator (LDSD) – ereszkedni kezdett egy különleges, felfújható lassítóberendezés és egy hatalmas, 33,5 méter átmérőjű ejtőernyő segítségével, majd 2,5 óra múlva a Csendes-óceánba esett. Az ejtőernyő nem nyílt ki teljesen. A NASA illetékesei ennek ellenére azt mondják, hogy a teszt meglehetősen jól sikerült az újfajta űrbéli technológiával, amely a jövőben nagy tömegű űrhajók landolásánál használható a Mars légkörében. Mi több – mondják – egy részben sikeres kísérletből több tanulságot lehet levonni, mint egy tökéletesen sikerültből.
Az amerikai űrhajózási hivatal évtizedek óta ugyanolyan ejtőernyőt használ a marsi légkörbe érkező űreszközök lelassítására. Ha azonban asztronautákkal együtt, nehezebb űrhajóval történik a landolás, akkor nagyobb és erősebb ejtőernyőre van szükség. A most használt ejtőernyő méreteiben a kétszerese a közel egytonnás Curiosity marsjáró landolásakor használtnál.
A szombati kísérletet hatszor halasztották el az erős szél miatt. Az űreszközre felszerelt kameráknak köszönhetően interneten világszerte élőben lehetett nyomon követni dollármilliókba kerülő kísérlet egyes mozzanatait. A NASA a nap folyamán tart róla sajtótájékoztatót. Az LDSD-vel várhatóan jövő nyáron hajtják végre a következő kísérletet. A NASA azt tervezi, hogy 2030 körül küld embereket a Marsra.
MT

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)

Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)

hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
ET
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek