A kutatók régóta tanulmányozzák a telet hibernációval átvészelő állatok életjelenségeit, hogy ellessék a túlélés trükkjeit ezektől az élőlényektől. Holland és amerikai kutatók már egész közel járnak az emberi hibernáció gyakorlati megvalósításához, amellyel megsokszorozhatnák a balesetet szenvedett emberek életben maradási esélyeit.
A hibernáció alkalmazása az életjelenségek lelassítására vagy felfüggesztésére már régóta témája a tudományos-fantasztikus műveknek. Az 1950-es években a NASA is sok pénzt fektetett a kutatásokba azt remélve, hogy ily módon megoldható lesz a bolygóközi vagy csillagközi űrutazás egyik problémája: hogyan tartsák életben az űrhajók személyzetét a hosszú utazás alatt.
De bármennyire is izgalmasak voltak ezek a korai kutatások (amelyekben a híres Gaia-elmélet későbbi megalkotója, James Lovelock is részt vett), nem jutottak tovább az állatkísérleteken. Bár Lovelocknak és munkatársainak sikerült újraéleszteniük olyan hörcsögöket, amelyeket annyira lehűtöttek, hogy megállt a szívverésük, az emberi hibernáció a tudományos-fantasztikus művek birodalmában maradt. A kísérletek azonban nem álltak le teljesen, de inkább arra kezdtek koncentrálni, hogyan lehet felhasználni az eljárást súlyos sérüléseket szenvedett áldozatok megmentésére.
Több olyan eset ismert, ahol az áldozatok életét az mentette meg, hogy hirtelen nagyon lecsökkent a testhőmérsékletük. Egyik leghíresebb példa egy fiatal svéd nőé. Anna Bågenholm Norvégiában síelt 1999-ben, amikor fejjel előrefelé beleesett egy befagyott folyóba. 80 percet töltött a jég alatt, mire a mentőcsapatok kiszabadították. Nem volt szívverése, nem lélegzett, a testhőmérséklete a kórházba szállításkor 13,7 Celsius-fok volt, a legalacsonyabb, amelyet valaha mértek egy véletlenszerű lehűlés áldozatánál. Minden jel arra mutatott, hogy megfulladt.
Mégis, miután óvatosan felmelegítették, és tíz napot töltött az intenzív osztályon, Bågenholm magához tért. Ezután szinte tökéletesen felépült. Normál körülmények között már néhány perc fulladáshoz vezet a víz alatt, Bågenholm mégis túlélt több mint egy órát. A hideg valahogy megőrizte az életét.
A terápiás hipotermiát (lehűtést) manapság már gyakorta használják a kórházakban, hogy csökkentsék a sérülés veszélyét a legkülönfélébb esetekben, a műtétektől a nehéz szüléssel világra jött babák felgyógyulásáig.
A testhőmérséklet csökkentése minden fokkal 5-7 százalékkal csökkenti az anyagcsererátát. Ez viszont csökkenti a létfontosságú anyagok, például az oxigén fogyasztásának ütemét. Így tehát védve vannak azok a szövetek, amelyek éhen halnának a vérvesztés vagy a szívleállás miatt fellépő oxigénhiány miatt. Elméletileg, ha tovább csökkentjük a hőmérsékletet, akkor a biológiai folyamatok végül leállnak, és a felfüggesztett életműködés állapotába kerül az élőlény.
Ez az állapot egy álló óráéhoz hasonlítható. Fizikailag nem romlott el semmi, az élőlény összes alkotórésze ép, csak mozdulatlan. Csupán egy kis hő szükséges, hogy újra mozgásba lendüljön.
(origo.hu)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek