A világot megbénító koronavírus-járvány elleni egyik leghatékonyabb védekezési módszer, a más betegségek ellen is bevethető mRNS-alapú vakcina feltalálói érdemelték ki idén a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat – jelentette be hétfőn délelőtt a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.
Karikó Katalin és Drew Weissman 2005-ben szabadalmaztatták a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazását, melyen akkor már évek óta dolgoztak.
Az orvosi Nobel-díjjal jutalmazott mRNS technológiára alapul a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinája, azok az újfajta oltóanyagok, melyek hatékonyságukkal jelentős mértékben hozzájárultak a koronavírus-járvány előtti küzdelem sikeréhez, illetve ahhoz, hogy az élet visszatérhessen egy nagyjából normálisnak tekinthető kerékvágásba.
Vagy felhagy a kutatással, vagy elveszíti a munkáját – közölték Karikó Katalinnal ezt közölték főnökei a kilencvenes években. Az Egyesült Államokban élő magyar kutató hitt a munkájában, és alacsonyabb beosztásban, csökkentett fizetéssel is tovább vizsgálta az eljárást – ez derül ki többek között a biológus rövid életrajzából, melynek további érdekességeit ide kattintva olvashatja el.
A Nobel-bizottság által elismert mRNS technológia nemcsak a koronavírus elleni védőoltáshoz használható. Kísérleti vakcinaként daganatos betegek is kapják már. Hogy hogyan is működik az emberi szervezetben az mRNS, illetve milyen óriási lehetőségeket rejt a rákterápiában.
(hvg.hu)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek