A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2019-ban immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemet. A program célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, doktoranduszokat, kezdő jogászokat, akik a téma iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során érdemben kívánnak a külhoni magyarok jog- és érdeksérelmeivel érdemben foglalkozni.
A nyári egyetem tematikájában a kisebbségvédelem a nemzetközi és uniós jogi vetületeire, a nyelvhasználat és az oktatási jogok kiterjesztésének kérdéskörére, illetve a kisebbségek politikai képviseletének témakörére fókuszál. Előadónak olyan jogászokat, politológusokat, szociológusokat és politikusokat kérünk fel, akik a terület elismert szakértői, széleskörű tapasztalattal, tudományos háttérrel rendelkeznek. A képzés elméleti és gyakorlati jellegű oktatási modulokat is tartalmaz, külön figyelmet fordítva a jogkiterjesztésre és a jogtudatosságra. A képzés nyelve magyar.
A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet a nyári egyetem által egy olyan szakmai műhelyt kíván biztosítani a hallgatóknak, ahol lehetőségük nyílik az egymással, valamint az oktatókkal történő párbeszédre, tapasztalatcserére, emellett elmélyíthetik a nemzetközi, valamint európai szintű kisebbségvédelemre vonatkozó ismereteiket. Az előadásokon kívül egyéb csoportos foglalkozásokra és kerekasztalbeszélgetésekre kerül sor, valamint változatos szabadidős, kulturális tevékenységek színesítik a programot.
A korábbi években előadónk volt többek között:
Prof. Dr. Varga Zs. András, alkotmánybíró, a Velencei Bizottság tagja, prodékán, tanszékvezető egyetemi tanár (PPKE-JÁK, Közigazgatási Jogi Tanszék)
Prof. Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes, tanszékvezető egyetemi tanár (PPKE-JÁK, Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék)
Izsák-Ndiaye Rita, 2017-es előadásakor az ENSZ faji diszkrimináció megszüntetésével foglalkozó bizottságának tagja
Elek Zsófia, helyettes képviseletvezető a Bécsi Nemzetközi Szervezetek Mellett Működő Állandó Magyar Képviseleten
Manzinger Krisztián, 2018-as előadása idejéndiplomata Magyarország Európai Unió Melletti Állandó Képviseletén
Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár
Csáky Pál, európai parlamenti képviselő
A nyári egyetem 2019. július 7. és 12.között kerül megrendezésre Martonvásáron, Budapesten és Székesfehérváron. A hallgatók számára a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet ösztöndíjat biztosít, amely magában foglalja a képzést, a szállást, a napi háromszori étkezést, a rendezvény keretében megszervezésre kerülő utazások költségét, valamint a belépődíjakat. Az ösztöndíj nem tartalmazza az oda- és hazautazás költségét. Az ösztöndíj feltétele a nyári egyetem előadásain, illetve egyéb foglalkozásain való részvétel.
Néhány szó a helyszínről
Martonvásár Budapesttől 32 km-re fekvő kisváros, 20-25 perc alatt érhető el a fővárosból. Már a középkorban Fejér megye legnagyobb városa volt Székesfehérvár után. A 18. században a Brunszvik család nagyszabású építkezésbe kezdett, melynek eredménye az impozáns, eredetileg barokk stílusban épült kastély. Itt vendégeskedett a híres zeneszerző, Ludwig van Beethoven, akit szoros kapcsolat fűzött a családhoz. A család híres szülöttje Brunszvik Teréz, aki a Habsburg Monarchiában elsőként alapított kisdedóvót.
A város nevezetességei közé tartozik a Beethoven Emlékmúzeum, mely bemutatja a zeneszerző és a család kapcsolatát. Továbbá itt található az országban egyedülálló Óvodamúzeum, mely a 18. századtól mutatja be az óvodák fejlődését. Figyelemre méltó a kastély körüli angolpark,melyet az árnyas fákon kívül egy kis tó és a benne található sziget színesít. A város főterét több szobor és emlékmű szegélyezi.
A szakmai és kulturális programokon túl, szállásunk virágokkal díszített udvarán lehetőség nyílik egy tűzrakóhely melletti közös sütögetésre. A szállásról további információ érhető el a következő címen:
A közelben található bolt, gyógyszertár, pékség, kávézó.
A keddi napon az előadásokat követően ellátogatunk Székesfehérvárra, mely Fejér megye székhelyeként szolgáló megyei jogú város. A ,,királyok városa” különösen fontos szerepet töltött be a magyar történelemben. Egyes feltételezések szerint itt koronázták meg Szent Istvánkirályt, majd 1526-ig 43 magyar királyt, köztük Szent Lászlót, Könyves Kálmánt vagy II. Andrást, aki az itt tartott országgyűlésen adta ki az Aranybullát1222-ben. A település királyainak temetkezési helyeként is szolgál a Szent István által építtetett Bazilika, aminek helyén ma a Romkerttalálható, mely nemzeti emlékhelynek minősül. A város nevezetességei közé tartozik még a hangulatos történelmi belvárosban található Országalmaés a Városház tér, a Bory Jenő által épített Bory-vár, a magyar történelem kiemelkedő alanyait ábrázoló órajáték, a szecessziós stílusú Árpád-fürdő, a Szent István székesegyház, a Püspöki Palota, a palotavárosi skanzen, a Vörösmarty Színház. A város ad otthont többek között a Szent István Múzeumnak, a Fekete Sas Patikamúzeumnakés Hetedhét Játékmúzeumnakis.
A szerdai napon az előadásoknak az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalaad otthont Budapesten, melyeket követően a hallgatóknak lehetősége nyílik szabadprogram keretében felfedezni Budapest belvárosát és nevezetességeit. A közelben található többekközött az Országház, a Szabadság-tér, a Szent István Bazilika, a Deák- és a Vörösmarty-tér,de rövid sétával elérhető az Andrássy útis vagy a Duna-part.
A jelentkezés feltételei
Elsősorban joghallgatók jelentkezését várjuk, de indokolt esetben más tudományterületek hallgatóinak is lehetővé tesszük a részvételt. Részvételi korhatárok: 20-30 év. Indokolt esetben, kisebbségvédelmi tevékenységre, szakmai tapasztalatra tekintettel egyedi elbírálásban részesítjük a fent meghatározott korhatártól eltérő korú jelentkezőket.
A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:
1. A Kisebbségi Jogvédő Intézet honlapjáról(www.kji.hu) letölthető regisztrációs ív
2. Magyar nyelvű, fényképes szakmai önéletrajz
3. Motivációs levél
4. Hallgatói jogviszony igazolás (alap, mester, osztatlan vagy doktori képzésről), illetve végzett jelentkezők esetén a diploma másolata
A pályázati anyagot az npkikjinyariegyetem@gmail.come-mail címre kérjük elküldeni.
A nyári egyetemen előre láthatóan összesen 15 hallgatónak tudunk helyet biztosítani.
Jelentkezési határidő: 2019. május 1.
A pályázatok elbírálásának menete:
1. A felhívásban szereplő feltételeknek megfelelő és hiánytalan pályázati anyagot benyújtó pályázókkal a nyári egyetemet szervező intézetek munkatársai Skype vagy más videóbeszélgetésre alkalmas program segítségével előre egyeztetett időpontban interjútkészítenek. Ennek célja a pályázók szakmai felkészültségének felmérése. Az interjúkra várhatóan 2019. május 6. és 9.között kerül sor.
2. Az interjúkat követően megtörténik a nyári egyetemre felvételt nyert pályázók kiválasztása. A pályázók kiértesítése előreláthatólag május 15-éntörténik meg.
3. A felvételt nyert pályázók 10.000 Ft regisztrációs díjmegfizetésére kötelesek. A befizetett összeg kaucióként szolgál arra az esetre, ha a pályázó önhibájából nem vesz részt a nyári egyetemen. A befizetett regisztrációs díj egésze visszatérítésre kerül azoknak a hallgatóknak, akik a nyári egyetem valamennyi előadásán és programján részt vesznek.
További információkért forduljon bizalommal dr. Benda Vivienhez, a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársához, vagy Fülöp Izabellához, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársához.
dr. Benda Vivien: benda.vivien@kji.hu
Fülöp Izabella: izabella.fulop@bgazrt.hu
Budapest, 2019. február 19.
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek