ET
2024. december 21., szombat Tamás napja
árfolyam:
1 euro = 4.9764 RON
1 dollár = 0.0464 RON
100 forint = 1.2029 RON

Ez a Föld legősibb területe: Pilbara

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Nyugat-Ausztrália északi régiójában található Pilbara a világ legrégebben kialakult területe. A tudósok 3,6 milliárd évre teszik a földréteg kialakulását. A földterület mérete kétszerese Nagy-Britanniáénak, mégis a Föld egyik legelhagyatottabb részének tűnhet, hiszen a népsűrűség igen ritkás: a régiónak mintegy 61 ezer lakója van csak.


A világ legősibb kérgének kialakulása

A kutatók gondos elemzés során megállapították, hogy a vasban gazdag kőzetréteg még az élet létrejötte előtt alakult ki.

Bár más vaslelőhelyekről is feltételezték, hogy hasonló időben keletkeztek, a Pilbara felszíne láthatóan ellenállt az idők során bekövetkezett természeti csapásoknak – írja a BBC.

A Pilbara vidéke nemcsak a kora miatt különleges, hanem a megőrzött állapota is egyedivé teszi

– számolt be a brit lapnak Martin Van Kranendonk, az Új-dél-walesi Egyetem geológiaprofesszora. Kranendonk éveket szánt a Pilbara területének feltérképezésére és vizsgálatára.

A lapnak elmondta, a Pilbara kőzete annyira régi, hogy nem találtak kövületeket a szerkezetében, ám 

A FELÜLETÉN MÉGIS MEGTALÁLHATÓK A FÖLD LEGRÉGEBBI MARADVÁNYAI, AMELYEK TÖBB MINT 3 MILLIÁRD ÉVESEK, A SZTROMATOLITOK.

A sztromatolitok érdekessége, hogy ezek voltak az első olyan „élőlények”, amelyek fotoszintézis útján oxigént hoztak létre. 1980-ban a kutatók a Pilbarán 3,45 milliárd éves sztromatolitokat találtak.

Egyébként a Pilbarától délre a világ legnagyobb, még élő sztromatolitrendszere továbbra is létezik, sőt Nyugat-Ausztrália legnagyobb oxigéntermelőjeként tartják számon. A Föld nagyjából 4,6 milliárd évvel ezelőtt jöhetett létre – állítják a tudósok. Ezért tulajdonképpen 

TANÚI LEHETÜNK ANNAK, HOGYAN NÉZHETETT KI A VILÁG 3,4–3,6 MILLIÁRD ÉVVEL EZELŐTT, A KEZDETEKKOR, A KONTINENSEK FELDARABOLÓDÁSA ELŐTT, A DINOSZAURUSZOK ÉS ELŐTTÜNK, AZ EMBEREK MEGJELENÉSE ELŐTT – OLVASHATÓ A BBC OLDALÁN.

A kutatások fontos célpontja

2019-ben a NASA kutatói fontos kutatásokat végeztek a területen Van Kranendonkkal együtt, ugyanis a Pilbarának nemcsak a korában, hanem a kőzettani összetételében is találtak hasonlóságokat a Mars bolygóval. Van Kranendonk hozzátette még: a kőzetek összetétele és a vas mennyisége is hasonlatos a Marshoz – ezért is nevezik vörös bolygónak.

A térség ugyan elsőre elsivatagosodott területnek tűnhet, azonban a több milliárd év alatt kivájt földterület – a lassú eróziónak köszönhetően – kialakította idillizált szépségét. Legalábbis ezt állítja a Karijini Nemzeti Park

A BUJA NÖVÉNYZET ÉS A KITERJEDT VADVILÁG, A VÍZESÉSEK, A SZIKLÁK KÖZÖTT KIALAKULT KÉK SZÍNŰ, TISZTA MEDENCÉK, A VÖRÖS KANYONOK MINDEN LÁTOGATÓ SZÁMÁRA A PARADICSOMI LÉT TITKÁT FEDIK FEL.

Annyira gyönyörű ez: ezek a szurdokok lehetővé teszik, hogy átnézzünk az idő rétegein

– magyarázta az ausztrál geológusprofesszor.

A Fortescue-vízesés a Karijini Nemzeti ParkbanA Fortescue-vízesés a Karijini Nemzeti Parkban

Fotó: Auscape / Universal Images Group / Getty Images

A szépség és az ellentét forrása

A nemzeti parkban laknak bennszülöttek is, a tulajdonukban lévő Karijini Eco Retreatben. Az egyik társtulajdonos, Marnie Shields kifejtette, hogy Karijini egyedülálló és különleges úti cél lehet a vendégek számára, közkedvelt a csillagászok és az asztrológusok körében, mert itt a tiszta égbolton jobban látszanak a Tejútrendszer részletei.

A szurdokokban külön mikrokörnyezet alakult ki, például a teafák – amelyek a Pilbara legnagyobb fái – egyszerűen nem láthatóak a felszínen, hanem a patakmederben nőnek, a páfrányok, a mohák és a fügefák mellett

– mondta a BBC-nek Pete West karijiniai kalauz. A folyamatosan rendelkezésre álló víz a szurdok élővilágának alapvető tápláló forrása, ugyanis nemcsak a növényvilágot támogatja jelenlétével, hanem a vízi állatokat is.

Kulturális érdekességek

A Pilbarán élő őslakosok körében – természetes módon – kialakult egy sajátos kulturális légkör. Vannak bizonyos helyek, ahol csak nők vagy éppen csak férfiak tartózkodhatnak – mondta Amanda Harris antropológus. A kutató úgy tudja, hogy a helyi hiedelemvilág szerint vannak olyan helyek, ahol a nők mindenképpen teherbe esnek, sőt olyanok is léteznek, ahol ikrek foganhatnak.

A Karijini területet a banjima nép és az őket megelőző népek már több ezer éve használják találkozási pontként.

AZ ÚN. „DOMBOS HELY – HELYI ŐSLAKOS NYELVEN – TÖKÉLETES TERÜLET A PIHENÉSRE, UGYANIS MINDIG MENEDÉKET NYÚJTOTT AZ EMBEREK SZÁMÁRA, ÉS ÁLLANDÓ VÍZELLÁTÁST BIZTOSÍTOTT AZ UTAZÓKNAK.

Pete West hozzátette még, hogy bár évezredek teltek el, a „dombos hely” funkciója alig változott.

Az ott élők egyik szent helye a Mount Bruce, ami Nyugat-Ausztrália második legmagasabb hegye. Az őslakosok Punurrunha néven emlegeik, és érdekessége, hogy egyik oldalát nemes egyszerűséggel férfioldalnak nevezik, mert oda csak a férfiak járhatnak, és ebből eredően vannak nők, akik rá sem néznek a hegy azon oldalára.

A világ itt kezdődött, minden itt kezdődött. A mi szemszögünkből tehát nem tudjuk elképzelni, hogy máshonnan érkeztünk volna, hogy nálunk magasabb szinten álló lények teremtettek volna bennünket, akik megtanítottak bennünket a tudásra

– magyarázta Clinton Walker helyi idegenvezető.

Valóban, ez egy varázslatos hely

A Pilbarán nincsenek tömegek, sem épületek, sem a modern világ egyre szorítóbb béklyói.

Ez a hely a keresőknek való: fotósoknak, művészeknek, festőknek, geológusoknak, a természet szerelmeseinek

– mondta Pete West. Az idegenvezető hozzátette még, hogy bárki is érkezik a Pilbarára, végig fogja húzni a kezét a világ legrégebbi sziklafalán, és ha erre gondolunk, hirtelen minden gondunk, minden problémánk lényegtelenné válik, és ez új perspektívát nyit bennünk.

 

(index.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)

adj fel hirdetést
rmdsz
ET
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek