ET
2025. január 08., szerda Gyöngyvér napja
árfolyam:
1 euro = 4.9738 RON
1 dollár = 0.0461 RON
100 forint = 1.1994 RON

Először kapta nő a matematika egyik legrangosabb díját

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Története során először kapta nő a világ egyik legnagyobb presztízsű matematikai díját, a terület Nobel-díjaként is emlegetett Fields-érmet. Maryam Mirzakhani, a Stanford Egyetem 37 éves professzora az elismerés mellé a díjjal járó 15 ezer kanadai dollárt (több mint 3 millió forint) is hazavihetett.


Az iráni származású Mirzakhani már tinédzserként, 1994-ben és 1995-ben is megnyerte a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiát, majd 2004-ben doktorált a Harvardon. Fő kutatási területe a hiperbolikus geometria, a medált pedig az indoklás szerint a Riemann-felületekkel kapcsolatos eredményeiért kapta.

Sir Tim Gowers, a Cambridge Egyetem szintén Field-díjas professzora is örömét fejezte ki Mirzakhani elismerése kapcsán:

Habár nők hosszú ideje járultak hozzá a matematikához a legmagasabb szinten, ez a tény eddig nem volt látható a közvélemény számára.

– mondta, és hozzátette: reményei szerint a mostani díj segít a nők és a matematika viszonyával kapcsolatos negatív sztereotípiák leküzdésében, és még több fiatal nőt bátorít majd arra, hogy a matematikai kutatásra mint lehetséges életpályára tekintsenek.

A Fields-érmet 40 év alatti, kiemelkedő tehetségeknek ítéli oda négyévente a Nemzetközi Matematikai Unió (IMU). Először 1936-ban adták át, azóta 55 díjazottja volt ( bár 2006-ban Grigorij Perelman visszautasította a Poincaré-sejtés bizonyításáért neki ítélt elismerést). Mirzakhanin kívül idén három másik kutató kapta még meg a medált a szöuli díjátadón: Martin Hairer (38), az angliai Warwick Egyetem ausztrál tudósa; a kanadai-amerikai Manjul Bhargava (40) a Princeton Egyetemről; és a brazil-francia Artur Avila (35), aki a párizsi Jussieu Matematikai Intézet munkatársa.

index.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)

Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)

hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)

adj fel hirdetést
Noileg
ET
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek