1200 kilométeres távolságra sikerült teleportálni egy foton állapotát. A két részecske összefonódása ekkora távolságban sem szakadt meg, ami jó hír a kvantumkommunikációnak.
A kvantum-összefonódás a modern fizika egyik legkülönösebb jelensége. Olyan kapcsolatot jelent, amely független a távolságtól. Két összefonódott részecske (foton vagy neutron) között misztikus, elemi kapcsolat van: az egyik állapotának megváltozása a másikra is azonnali hatással van, akkor is, ha többgalaxisnyi távolság van közöttük – olyan mintha a két különböző entitás valójában egy lenne.
A kínai Hefei University kutatója, Jian-Wei Pan munkatársaival most egy egyedülálló, sikeres kísérletet vitt véghez a jelenség kihasználásával: 482 kilométerrel a Föld felszíne felett keringő szatellittel állított elő összefonódott fotonokat – írja a Phys.orgtudományos hírportál.
A fizikusok ezt követően a részecskéket két, egymástól 1200 kilométer távolságban lévő földi központba továbbították. A hatalmas távolság ellenére a két részecske összefonódása nem szakadt meg, ami mindenképpen áttörésnek tekinthető. Ez a táv ugyanis 10-szer nagyobb, mint a korábbi összefonódással kapcsolatos kísérlet esetében, így sikerült rekordot dönteni. Mindemellett ráadásul most először állítottak elő összefonódott fotonokat a világűrben.
Mindkét központ a tibeti hegyvidéken található, olyan magasságban, ahol a fotonoknak ritkább levegőn kell áthatolnia. Ez minden szempontból egy hatalmas eredmény"– kommentálta a kísérletet Thomas Jennewein, a kanadai Waterlooi Egyetem fizikusa a Science magazinban. „Bátor ötlettel álltak elő és meg is valósították elképzeléseiket" – véleményezte a szakértő a kínai tudósok teljesítményét.
A kvantum-összefonódás kommunikációs szempontból rendkívül ígéretes terület, mert a késés nélküli információtovábbítás nagyon kecsegtető. Az óriási távolság miatt a Curiosity Mars-járóval való kommunikáció például átlagosan 20 percet késik – ez érvényes minden egyes üzenetre, így nehézkes az irányítás. A részecskepár egyik tagjában bekövetkező változást a másik azonnal észleli, így az információátadás azonnali, ráadásul nem is lehet feltörni, ami a biztonság szempontjából alapvető fontossággal bír.
A kvantumfizika e tulajdonságai szupergyors komputerek tervezését teszik lehetővé. Amerikai és európai kutatók most a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tesztelnék, hogy milyen hatással van a változó gravitációs környezet a részecskék összefonódására. Ennek keretében a részecskepár egyik tagját a Földre küldik a másikat pedig az ISS-en uralkodó gyengébb gravitációnak teszik ki.
(origo.hu)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek