A Campbell-cerkófmajmok hímjei legalább hat fő hanggal kommunikálnak: „bum-bum, krak, krak-u, hok, hok-u, és wak-u. Ezek variálásával valóságos párbeszédet képesek folytatni egymással. A különböző majomfajok ráadásul megérthetik egymás kommunikációját – derült ki egy új kutatásból.
A Proceedings of the Royal Society B című szaklapban megjelent tanulmány szerint a Campbell-cerkófmajom (Cercopithecus campbelli) kommunikációjának kulcsa a szótő mögé illesztett végződés (szuffixum), az „u”. Utóbbi toldalékot a hívójelzés végéhez csatolják, ezzel pedig az állatvilágban egyedülálló „szókincset” hoznak létre, melyet nem csupán ugyanazon majomfaj hímjei és nőstényei képesek megérteni, de a közeli rokonfajok egyedei is.
A vadonban már korábban is tanulmányozták a majmok kiáltásait, melyet a kutatók igyekeztek emberi nyelvre fordítani. A „krak” például azt jelenti, hogy leopárd közeledik. A „krak-u” ezzel szemben arra hívja fel a figyelmet, hogy nem leopárd, hanem más - például egy lezuhanó faág - jelent veszélyt a majom testi épségére. A „Bum-bum-krak-u” durván emberi nyelvre fordítva: „Vigyázz arra a lezuhanó faágra!” – írja a Discovery Newsportál
Ami a mostani kutatást illeti, Camille Coye, a St Andrews-i Egyetem kutatója – a tanulmány vezető szerzője - valódi és mesterségesen módosított hím Campbell-cerkófmajom kiáltásokat játszott le egy rokon faj, a Diána-cerkófok (Cercopithecus diana) 42 hím és nőstény tagjának. A rokonok válaszadása azt mutatta, hogy megértették a hívásokat, és kiszámítható módon feleltek rájuk. Például megijedtek, ha a „krak” hangot hallották és készenlétbe helyezték magukat, pontosan úgy, mintha egy leopárd fenyegetné őket.
A „krak” mellett további alapjelzéseknek számít a „bum”, a „hok” (sas) és a wak. Ezeket az alaphangokat variálják az állatok az „u” szuffixummal. A „hok” önmagában egy ragadozó madárra hívja fel a fajtársak figyelmét, míg a „bum-bum hok-u hok-u” hangokkal egy terület birtoklását „jelentik be”.
A kutatók szerint több szempont alapján párhuzam vonható a Campbell-cerkófmajmok és emberek kommunikációja között. Először is ezek a majmok párbeszédet folytatnak egymással. „Egy példány kiad egy hívást majd egy rövid ideig (kevesebb, mint egy másodpercig) tartó szünet után a válasz megérkezik – akárcsak nálunk” – mondta Coye a weboldalnak. A majmok jelzései határozott jelentéssel bírnak, melyet végződésekkel képesek változtatni, valamint a jelentés szempontjából a hívójelzések sorrendje is számít (proto-szintaxis). Van bizonyíték arra is, hogy a hangjelzést a majom „beszélgetőpartnere” stílusához igyekszik illeszteni, valószínűleg ezzel erősítve az állatok közötti kötődést.
origo.hu
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek