Noileg
2024. december 22.,  Zéno napja
árfolyam:
1 euro = 4.9764 RON
1 dollár = 0.0464 RON
100 forint = 1.2029 RON

Több ezer galaxis egy képen – űrtörténelmet írt a James Webb-űrtávcső

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A felvétel több mint fél napig készült.

Hétfőn megjelent a James Webb-űrtávcső első színes felvétele, egyben a legjobb felbontású infravörös tartományban készített fotó a világűrből.

A fotó 12 és fél óráig készült, rajta pedig több ezer galaxis jelenik meg

– számolt be az Időkép.

A képen a SMACS 0723 galaxishalmaz látható úgy, ahogyan 4,6 milliárd évvel ezelőtt megjelent, azaz tőlünk 4,6 milliárd fényév távolságra helyezkedik el. A fotó az univerzum csak egy apró szegletét fedi le: akkora területet, mintha karnyújtásnyira tartanánk egy homokszemet az ég felé – magyarázták.

Korábban a Hubble heteken keresztül készítette a hasonló fotókat, az eredmény pedig fekete-fehér és kevésbé részletes volt, így a mostani hatalmas áttörésnek számít a kutatások szempontjából – írta a portál.

A James Webb amerikai űrteleszkóp által először közel infravörös fényben készített kép az NGC 3132, más néven Caldwell 74 vagy Déli Gyűrű csillagköd közepén lévő fényes csillagról a NASA pasadenai Jet Propulsion Laboratóriumában (MTI/AP/NASA, ESA, CSA, STScI/Space Telescope Science Institute Office of Public Outreach)

A James Webb amerikai űrteleszkóp által készített kép a Stephan's Quintet nevű, a Pegazus csillagképben elhelyezkedő, öt galaxisból álló csoportról a NASA pasadenai Jet Propulsion Laboratóriumában (MTI/AP/NASA, ESA, CSA, STScI)

forrás: mandiner.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Reklam

NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)

MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

adj fel hirdetést
rmdsz
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek