Tegezzem vagy magázzam? Tények a nyelv és az illem átalakulásáról

Ami az egyiknek a „Hogy mer letegezni?”, a másiknak „Nem kell csókolomozni, nem vagyok még olyan öreg!” – A tegezés és magázás kérdésköre tizenöt éves kortól százig megosztó. Ismerjük a munkahelyi előírásokat és talán az illemszabályokat is, de mivel mindenki ragaszkodik a saját véleményéhez és rutinjához, gyakran kerülünk kínos helyzetbe. Jónap Rita írása.

(forrás: noklapja.hu)

Az egyik barátnőm folyton a szívére veszi, ha letegezik, legyen a másik vele egyidős férfi , a gyereke osztálytársa vagy az idős gondnok a cégnél. Egy férfi ismerősöm úgy gondolja, a magázás modoros udvariassági forma, ezért ő boldog-boldogtalant tegez bankban, üzletben, utcán. Ők ketten egyidősek, ugyanolyan végzettséggel rendelkeznek, és hasonló a családi hátterük, mégis homlokegyenest mást gondolnak a kérdésről. Nekem viszonylag egyszerű a dolgom: a médiában dolgozók korra és nemre való tekintet nélkül tegeződnek, ez nagyban megkönnyíti a hétköznapi kommunikációt a folyosón, telefonban és e-mailben is. Nem volt gondom a játszótéren, az óvodában és az iskolai szülői értekezleteken sem, hiszen ott is adta magát a tegezés. (Bár előfordult kellemetlen helyzet, amikor a kicsit idősebb apukát nagypapának nézte a többi szülő, és magázták.) De mi a helyes forma a cukrászdában, a ruhaüzletben, a fogadóórán, az orvosi rendelőben vagy egy teljesen ismeretlen társaságban?

KONFLIKTUS

Dr. Árvay Anett nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Hungarológia programjának vezetője egy nemrég végzett kutatásában több szempontból is elemzi a problémát. A nyelvi formák mellett, különösen a használat mögött meghúzódó kulturális változások és a beszélők érzéseinek feltérképezése izgatja.

– A társadalomban nagyon komoly bizonytalanságot tapasztalunk a kérdéssel kapcsolatban. Az idősek érzik, hogy mások a fiatalok, és nem értik őket. Ez mindig is így volt, de a konfliktus ma már a nyelvben is megjelenik. Nem tudjuk, kinek, hogyan kell köszönni, állandóan falakba ütközünk, és kellemetlen helyzetbe kerülünk. Van, hogy egyszerre köszönünk, de az egyik tegez, a másik magáz. Ezt úgy oldjuk fel, hogy az egyik javítást eszközöl és alkalmazkodik, ezáltal a helyzet helyrebillen, a társalgás folytatódik, de kommunikációs konfliktus keletkezik. A hozzáállás függ a neveltetéstől, a földrajzi változóktól, a műveltségtől és az adott helyzettől, így nem lehet kiszámítani, hogy a másik miképp fog reagálni. A különböző szakmai közegekben is mások a szabályok; a nyelvészek például egymás közt tegeződnek, de megesik, hogy az idősebb vagy női professzorral magázódnak. Bizonyos szakmákban, területeken van íratlan szabály, ám a hétköznapokban nincs, és ez teszi az egész helyzetet kínossá. Nincs egyetértés, hogy mikor tegeződünk és mikor magázódunk, párhuzamos hagyományok alakultak ki. A kutatás kezdetén az volt a hipotézisem, hogy a tegeződés felé haladunk, hiszen egyre több üzlet és már a média is így beszél velünk. A vizsgálat során Kovács Margit szakdolgozómmal együtt összeállítottunk egy kérdőívet, és személyes interjúkat is készítettünk magyar és külföldi egyetemi hallgatókkal, valamint hatvan feletti magyarokkal. A kutatás során kiderült, hogy a hasonló háttérrel, iskolázottsággal rendelkező válaszadók véleménye is gyakran eltér, vagyis ebben a témában nem lehet sztenderdeket leírni.

BEZZEG RÉGEN

Szilárdan tartja magát a sztereotípia, hogy bezzeg régen mennyivel udvariasabbak voltak az emberek, de jó tudni, hogy Magyarországon a tizenhatodik századig csak tegeződés volt. Mohács után jött a változás, eleinte az udvarias tegezés terjedt el, majd jöttek a merevebb szabályok. A huszadik század elejére fejlődtek ki a nagyon kidolgozott megszólítások és formák – őméltósága, alászolgája, kis nagysága – a húszas-harmincas években már pontos szabály volt arra, hogy kinek, mit lehet mondani. A szocializmussal együtt járó társadalmi változások idején ezek is eltűntek, de megjelent az elvtárs/elvtársnő, és vitték tovább a magázódást nagyon mereven, egészen sokáig. A szakértő rámutat, hogy a tizenhatodik századi változást a külső tényezők mellett – reformáció, az ország széttagolódása – sokkal inkább a társadalom átalakulása okozta; szükség lett a megkülönböztetésre, egy újfajta megszólítási rendszerre. De akkor mi történt a magyar társadalomban a kilencvenes évek óta?

– A jelenség hátterében alapvetően külső okokat találunk, a multinacionális cégek megjelenése és a globalizáció hozta a változást. Akkoriban a multiknál dolgozóknak az első nap elmondták, hogy itt mindenki tegeződik. Vagyis volt valaki, aki belenyúlt a rendszerbe, és nem engedte, hogy a magyarok úgy csinálják, ahogyan ők szeretnék, nem volt idő, hogy fokozatosan kialakuljon egy rendszer. Sokak számára nagyon nehéz volt, hogy huszonhárom évesen, az egyetemről kikerülve tegezni kellett az ötvennyolc éves Ilonkát a bérszámfejtésről. És ha nem sikerült, akkor lehet, hogy Ilonka megsértődött. Volt egy kötelező normaképzés, ami elterjedt a nagyvállalati kultúrában, és ez, valamint az amerikai filmek elindítottak egy változást a nyelvben. Ezzel párhuzamosan mélyreható változások mentek végbe a társadalomban is; felbomlott a szigorú tekintélyelvű rendszer, és a nyelvi változás azóta hatalmi távközcsökkenést tükröz vissza.

(noklapja.hu)