Áprilistól legalább nyolc kiló hulladékot kell leadnia minden hegymászónak a Mount Everestről való leereszkedés után – jelentette be a nepáli turisztikai minisztérium hétfőn.
Az intézkedést az tette szükségessé, hogy nagy mennyiségű szemét – műanyag csomagolások, üres ételkonzervek, kötelek, létrák, sátorfelszerelés – halmozódott fel a világ legmagasabb csúcsa környékén. Azóta, hogy Edmund Hillary és Tenzing Norgay 1953-ban elsőként megmászta a Mount Everestet, becslések szerint a mintegy négyezer próbálkozó körülbelül 50 tonna hulladékot hagyott hátra a hegyen. Jelenleg évente több százan másszák meg a csúcsot.
Az új szabály megsértésének „büntetési” tételeit még nem tették közzé, mindenesetre a nepáli szaktárca közlése szerint áprilistól minden hegymászónak négyezer dollárt (900 ezer forint) kell előzetesen letétbe helyeznie az alaptáborban, amit akkor kap vissza, ha lefelé jövet leadja a legalább nyolc kilogrammnyi szemetet. A kormány becslései szerint az alaptábor fölé emelkedő hegymászók átlagosan 7-8 kiló hulladékot termelnek, tehát mindenkinek elég lesz nagyjából a saját szemetét lehoznia – ha ez nem érné el a 8 kilót, akkor ki kell pótolnia más otthagyott szemetéből. Az intézkedéssel tehát lényegében csak a további szemétfelhalmozódást lehet megakadályozni.
Az elmúlt években nem kormányzati szervezetek is tettek erőfeszítéseket a hegy megtisztítására. Egy hegymászást támogató logisztikai ügynökség, a katmandui székhelyű Asian Trekking szervezésében 2008 óta mintegy 15 tonna hulladékot hoztak le a hegyről – idézi fel a Kyodo japán hírügynökség.
Nepál mostanában több ponton is módosította a hegymászás szabályait. Két héttel ezelőtt jelentették be, hogy katonák és rendőrök fogják a rendet biztosítani a Mount Everest nepáli alaptáborában. Szintén február közepén módosították a hegymászás díjszabását az egyedül mászók és a kis létszámú csoportok javára. A nepáli kormány azon is dolgozik, hogy hamarosan 103 új csúcsot nyithasson meg a hegymászók előtt a jelenlegi 326-on túl.
(mno.hu)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek