Meglepő nyertesek és sátáni inspiráció a Golden Globe-gálán

Létrehozás: 2019.01.07 - 09:01 | Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Golden Globes, avagy Aranyglóbusz a legenda szerint az Oscar előszobája, és azért fontos díj, mert aki itt nyer, legalábbis a filmes kategóriákban, az elkezdheti leporolni a kandalló tetejét, hogy legyen hely Oscar bácsinak is. Ez persze nem teljesen igaz, elég ha csak abból indulunk ki, hogy a Golden Globe a filmeket két kategóriába osztja, és van nekik dráma meg musical/vígjáték besorolásuk, így a hollywoodi külföldi újságírók szervezete (HFPA) gáláján menten kétszer annyi díjazott van a fontosabb kategóriák többségében, de nem ünnepet rontani jöttünk ide zöld hajnalban. A 76. Golden Globe-gálén voltak olyan nyertesek, akiknek felállva tapsoltam, olyan is, akire nem számítottam, de örültem neki, és sajnos olyan is, amin soha nem fogom túltenni magam - hogy lehetett a legjobb dráma a Bohém Rapszódia? - de legalább Jeff Bridges kapott egy életműdíjat.

A díj értékét illetően nem akarom most sokat ragozni a dolgot, de ugye ezeket a szobrokat egy 93 fős grémium ítél oda, akiktől sok mindent el lehet várni, csak azt nem, hogy megnézzenek egy évben 500 sorozatot meg 200 filmet, hogy a döntésük valóban szakmai lehessen. Az Oscarról 6000-nél is többen döntenek, csak mondom. Jó, egy díj értékét nem feltétlenül a zsűri nagysága határozza meg, (ebben az esetben a People's Choice Awards, az amerikai közönségdíj lenne a legfontosabb) de a Golden Globes történetében annyi furcsaság, botrány, gyanús jelölés, érthetetlen győzelem, mutyi, túlzásba vitt smúzolás és émelyítő bizalmaskodás volt már, hogy valóban nehéz komolyan venni őket. Hát milyen díj az, amiről az egyik házigazda (Ricky Gervais) élőben ezt mondta a tévében:

Ez egy értéktelen díj, egy öreg, szellemileg zavart újságíró díja, aki szeretne veled szelfizni. Nekem három van, az egyikkel az ajtót támasztom ki, a másik az asztal alatt van.

Az idei jelöltek bejelentésekor is ugyanazt lehetett látni, amit oly sokszor korábban: a HFPA-t a star power, avagy a nagyafasz-energia hollywoodi testvére érdekli leginkább, így lehetett a zenére erősen építő Bohém rapszódia és Csillag születik drámai jelölt, a Green Book, a Vice és A kedvenc meg vígjáték/musical, pedig istenigazából a háromból egyiken sem azért röhög az ember, mert komédia lenne.

A LÉNYEG, HOGY A GÁLÁRA MINÉL TÖBB A-LISTÁS SZTÁR ELMENJEN, ÉS LEHESSEN A TÉVÉBEN MUTOGATNI A NÁVAI ANIKÓKAT, AHOGY ÖLELGETIK ŐKET A VÖRÖS SZŐNYEGEN ÉS A BÁLTEREMBEN, AHOL NEM SZÉKSOROKBAN, HANEM KEREK ASZTALOK MELLETT, KAJÁLVA-PIÁLVA VÁRJÁK, HOGY SZÍNPADRA SZÓLÍTSÁK ŐKET.

Az idei gála felvezetését az európai terrortámadásak (vagy annak minősített események) árnyékolták be kicsit, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy aki nem akart lemaradni az eseményről, jobban tette, ha az öltöztetőjét hajnal 3-ra odarendelte a házába, mert a gála helyszínéül szolgáló Beverly Hiltont megközelíteni órákba telt, a bálterembe való bejutáshoz pedig testüreg-motozáson is át kellett esni. (Jó, ez túlzás, de majdnem.)

Az ilyen gáláknak mindig vannak házigazdái, (illetve az idei Oscarnak nem biztos, mert senki nem vállalja azután, hogy Kevin Hartot kirúgta a Filmakadémia) idén ide Andy Samberg és Sadra Oh jutott, egyikük a Brooklyn 99 című sitcomban főszereplő, másikuk a Killing Eve avagy Megszállottak viadala (WTF???) egyik sztárja, viszont ketten még soha nem vezettek műsort, és az első öt perc után az is kiderült, miért: mert nem viccesek. A HFPA azzal járna a legjobban, ha Ricky Gervaist alkalmaznák állandóra, mert ugyan folyamatosan cinkeli őket és a vendégeket is, de legalább vicces, és emlékezetes, miközben ha most, a gála vége után fél órával nekem fel kellene idéznem, mint mondott Samberg a nyitányban, nagy bajban lennék.

A TÉVÉSEK

Amiért nekem általában bajom szokott lenni a HFPA döntéseivel az az, hogy a tévés kategóriákban sem feltétlenül az érték a döntő érv, és sok sorozat és alkotó kimaradt a szórásból az elmúlt évtizedekben, akiknek nem szabadott volna, szimplán csak azért, mert nem voltak elég ismertek. A trend pár éve megfordult, és az idei díjazottakat elnézve sem igazán lehet NAGYON kötözködni, legfeljebb megállapítani, hogy a hagyományos tévézést a HFPA idén el is temette, hiszen csak streaming- és kábelszolgáltatók sorozatait díjazták.

A legjobb sorozat a Foglalkozásuk: Amerikai lett, aminek nagyon kijárt az elismerés, és hát ugye újabb évad már nem lesz belőle. A színészeknek is kellett volna díjat adni, de nem így lett, a drámai kategóriában Richard Madden nyert A testőr című BBC-sorozatért, amit a világon, így nálunk is a Netflix forgalmaz, és amiben egy PTSD-ben szenvedő testőrt alakít és tényleg jó is a szerepében. A gálára a szülei kísérték el, hát szem nem maradt szárazon, amikor a színpadon megköszönte nekik a díjat. A legjobb női főszereplő ebben a kategóriában Sandra Oh lett, aki Maddenhez hasonlóan a szüleire hegyezte ki a beszédét, és koreaiul mondott nekik köszönetet.

A vígjátékoknál a Netflix The Kaminsky Method című sorozata nyert, amit az a Chuck Lorre készített, akikek az Agymenőket is köszönhetjük, és egy egykoron sikeres, ma már tanárként dolgozó színészről szól, és tényleg vicces. A főszereplő Michael Douglas is kapott díjat, mellette a kategóriában az este egyetlen duplázója vitte el a női díjat, azaz Rachel Broshnahan az Amazon The Marvelous Mrs. Maisel című sorozatért, aminél egyébként jobbat momentán nem tudnék mondani én sem. A minisorozat kategóriában a The Assassination of Gianni Versace: American Crime Story nyert, és a férfi főszereplő Darren Criss os megkapta a neki vastagon kijáró díjat. A sorozta alkotói közül Bradc Simpson producer a díjat átvéve azt mondta, hogy az a homofóbia, ami Versace-t annak idején titkolózásra késztette, a mai napig is fellelhető, és tenni kellene valamit ellene.

A FILMESEK

Az este nagy esélyese az Alelnök című film volt a maga hat jelölésével, de a Dick Cheney-ről szóló film, amit a HFPA komédiának tartott, csak egy díjat kapott meg: Christian Bale lett a legjobb férfiszínész a komédia/musical kategóriában.

Az inspirációért köszönetet mondok a Sátánnak

- jegyezte meg a díj átvételekor.

Az Alelnök mellett a Csillag születik alkotóinak is több díjat jósoltak a gála előtt, de csak egyet kaptak meg, Lady Gaga a Shallow című betétdalért. Bradley Cooper a rendezésért nyerhetett volna, de ezt a szobrot Alfonso Cuaron kapta a Roma című filmjéért, ami a legjobb idegennyelvű alkotás díját is elvitte, Gaga pedig a legjobb női főszerepért maradt alul Glenn Close-zal szemben. A The Wife, azaz A feleség című drámában Close egy olyan írónőt alakít, aki szintén író férje árnyékában éli életét, és akkor lesz elege az egészből amikor a pasi megkapja az irodalmi Nobel-díjat, miközben művei minden sorát a felesége írta.

Close a köszönőbeszédében azt mondta, hogy

Nagyon közel állt hozzám a sztori, hiszen olyan családban nőttem fel, ahol a nőket a férfiak elnyomták.

Bradley Cooper a legjobb férfi főszerepért járó díjat sem kapta meg, ezt Rami Maleknek adta a HFPA Freddie Mercury megformálásáért. Azzal nehéz vitatkozni, hogy Malek jó volt-e a szerepben, mert az volt, az viszont túlzás, hogy a Bohém rapszódia lett a legjobb dráma - egyrészt nem dráma volt, másrészt meg nem jó. A vígjátékok között a Zöld könyv lett a legjobb, amiben a legjobb mellékszereplőnek járó díjat elvivő Mahershala Ali és Viggo Mortensen alakít egy furcsa párost, Alin egy jazz-zongorista, Mortensen egy olasz-amerikai verőlegény, aki az előbbi testőreként szolgál egy koncertturnén, és persze mindketten legyőzik saját kis szalonrasszizmusukat a végére.

Az este legjobban megérdemelt díját Olvia Colman kapta a Kedvenc című kosztümös dráma, oppardon, vígjáték főszerepéér. Az Anna királynőt alakító Colman azt mondta a szoborral a kezében, hogy