Akár tud zongorázni az ember, akár nem, ha felkínálja magát a hangszer, egyszerűen muszáj hozzáérni. A „Játssz, a tied vagyok!” kezdeményezésnek ez adta az alapötletét: világszerte megannyi színes zongora lepte el a köztereket, hogy az emberek ingyen, szabadon játszhassanak.
Az ötlet egy angol művész, Luke Jerram fejéből pattant ki, aki előszeretettel vizsgálta környezetét. Először egy nyilvános mosodában figyelte meg, hogy bár minden hétvégén ugyanazok az emberek fordulnak meg a helyen, nem alakul ki közöttük kommunikáció. Csendben, befordulva végzik a dolgukat, majd hazamennek. Ezt a csöndet akarta valahogy megtörni a művész, amikor kipattant a fejéből a nagy ötlet: a zongora lesz a megoldás. Még 2008-ban Birminghamben helyezte ki az első színes zongorát, amit hatalmas siker fogadott. Összesen 140 ezer ember ült le a billentyűk mögé, és még többen állták körül, hogy hallgassák, ahogy mások játszanak. A művész terve bevált: az emberek kinyíltak egymás felé, a zene pedig újra beköltözött a hétköznapokba.
nlcafe.hu
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek