Így alakul át a testünk, ha zenét hallgatunk

Ha a zene hatásairól beszélünk, elsősorban azt szoktuk kiemelni, hogy érzelmeket hoz létre, illetve felerősít vagy éppen elcsendesít. A zene hatása ennél még több: érzelmeinken keresztül a testünkben is változásokat idézhet elő.

A zenével foglalkozó vizsgálatok tanúsága szerint azok a zenedarabok, amelyeket lassú tempó (40–72 metrum) jellemez, és dallamos, kissé romantikus hangvételben szólalnak meg, általában a vizsgálati alanyok ellazulását eredményezik: a pulzusszámuk csökken, a vérnyomásuk alacsonyabb lesz, izmaik elernyednek. A zene tehát szedatív, relaxáló hatást fejtett ki a szervezetükre.

Ellenben a gyors tempójú (100-as metrum feletti), feszes ritmikájú és az optimálisnál nagyobb hangerővel lejátszott muzsika általában stimulálja a szervezetünket, vagyis szaporábbá válik a szívverésünk és a légzésünk, emelkedhet a vérnyomásunk. A stimuláló zene tehát szimpatikus idegrendszeri aktivitást vált ki a testünkben – ez részben akkor jelentkezik, amikor a szervezetünk nagy erőfeszítésre (például menekülésre) készül fel, vagyis lényegében egyfajta stresszreakciót élünk át.

Karajan magánrepülőgépe

Természetesen ezek az összefüggések tovább árnyalhatók, és több mint száz vizsgálat áll rendelkezésünkre mind a zenehallgatásnak, mind pedig az aktív zenélésnek a testre gyakorolt hatásairól. A leggyakrabban vizsgált pszichofiziológiai válaszok leginkább a szívritmus és a pulzusszám fent említett méréséhez kapcsolódnak, illetve a vérnyomás változásának nyomon követése mellett a bőrellenállást, a különböző biokémiai reakciókat és a vér oxigénszintjének változását is meg szokták figyelni.

Kedvenc példám egy 1977-ben végzett kutatás, amikor is Herbert von Karajan osztrák karmester testi reakcióit vizsgálták két igen eltérő szituációban. Miközben teljes átéléssel vezényelte Beethoven III. Leonóra-nyitányát, a pulzusszáma jóval magasabb volt, mint amikor a magánrepülőgépét vezetve landolt a reptéren, pedig ez utóbbi esemény sem nevezhető stresszmentesnek.

A „chills” hatás

A zene által kiváltott hatásokat vizsgálva a kutatók felfigyeltek egy olyan jelenségre, ami jól megfigyelhető élettani reakciókat vált ki a testünkből. Ezt zenei „chills” (borzongás) vagy helyenként „thrills” (izgatottság) hatásnak is nevezi a szakirodalom. Talán a magyar fordítás megtévesztő, de alapvetően pozitív élményről van szó.

Magam is nagyon sokszor átéltem a zenei „chills” érzését, mégis az egyik legemlékezetesebb élményem tizenéves koromban történt. Bementem egy hanglemezboltba, hogy megvásároljam Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét. Sajnos éppen nem volt kapható, de miután az eladó megtudta, hogy hegedülni tanulok, előkapott egy bakelit korongot, és feltette Mendelssohn e-moll hegedűversenyének első tételét.

Szinte földbe gyökerezett a lábam, olyan csodálattal vegyes izgalom vett erőt rajtam. Éreztem, hogy a felcsendülő dallam szépsége átjárja az egész testemet. Hogy pontosan mikor éljük át a chills-hatást, nem lehet előre megjósolni. Valószínűleg akkor, ha zene hallgatása során hirtelen kielmekedő esztétikai élményben van részünk.

A „chills” többnyire stimulatív jellegű testi reakciókat vált ki, mint általában az erős pozitív-élmények: felgyorsul a szívverésünk, megnövekszik a bőrellenállás, felgyorsul a légzésünk. A „chills” néhány másodpercig, de akár egy percig is eltarthat.

A gyógyító zene

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ha a zenehallgatás, az aktív zenélés vagy éneklés többé-kevésbé képes kontrollálható testi változásokat okozni, talán sikerrel alkalmazható bizonyos típusú betegségek kezelésének elősegítésére is. A célzott zeneterápiás foglalkozások során a szedatív, nyugtató zene szerepet játszhat a stresszel és a szorongással kapcsolatos megbetegedések gyógyításában is, ahol a magas fiziológiai arousal szint (a túlzott szimpatikus idegrendszeri aktivitás) csökkentése fontos szempont.

Végül pedig számos kutatás tanúskodik arról, hogy mind a zenehallgatás, mind az aktív zenélés hatással lehet az immunrendszerünk működésére is. Daisy Fancourt, a londoni Royal College of Music kutatója nemrég bizonyította, hogy depressziós betegeknél hat hét rendszeres zenei foglalkozás – a résztvevők dobolni tanultak – jelentős mértékben csökkentette a fontos stresszhormon, a kortizol nyálban mért szintjét. Továbbá egyéb hormonok vizsgálata során megállapították, hogy a beavatkozás növelte az immunrendszer aktivitását.

(hvg.hu)