91 éve lehet kapni a Lego játékait, a név eredetét ugyanakkor sokan nem tudják.
A gyerekek egyik kedvence a Lego játékai, több szakértő azon a véleményen van, hogy ráadásul a fejlődésüknek is hasznos, a kreatívitásukat segíti.
A vállalatalapító, egyébként asztalos, Ole Kirk Christiansen fából kezdett el készíteni kockákat a fiának a dániai Billundban még 1932-ben. Négy évvel később álmodta meg a cége mai nevét, azzal viszont akkor vélhetően még nem volt tisztában, hogy a világ minden részén ismerni fogják a termékeit. Később viszont már igen.
A 40-es évek végén, 50-es évek elején Christiansen fiát, Godtfred Kirk Christiansentarról győzködte, hogy a fát cseréljék műanyagra.
Nincs neked hited? Nem látod, ha jól csináljuk, eladhatjuk ezeket a kockákat szerte a világon
– idézi a Mirror.
A fiú, ha vonakodva is, de belement, és Automatic Binding Bricks néven piacra dobták a műanyag építőkockákat. Az ötletet egy brit vállalattól vették, de kezdetben nem voltak túl sikeresek vele, ezért módosították a kockákat, ekkor kapták meg a ma ismert szerkezetüket és a Lego logót.
És hogy honnan a név? A Leg Godt dán szavakból, ami magyarul azt jelenti, „Játssz jól”. A brit lap arról is ír, hogy Christiansen úgy választotta ezt a nevet, hogy azt nem is tudta, latinul pedig azt jelenti „összerakom” (bár a Google Translate szerint olvasok, olvastam a jelentése).
A cégalapítónak volt egyébként egy másik névötlete is, a Legio, de végül ezt elvetette.
A vállalatnak ma már csaknem 25 ezer alkalmazottja van, és még mindig a Kristiansen család a többségi tulajdonosa.
(24.hu)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek