Hol a határ az egészséges és az ártalmas szenvedély között?

A határvonal szerencsére jól látható az életünkben. Bányai-Nagy Henriett pszichológus, egyetemi adjunktus írása.

(forrás: hvg.hu)

A szenvedély a pszichológiában arra utal, amikor valaki igen erős késztetést érez, és nagyon sok időt fordít valamilyen tevékenység végzésére; lényegében fokozott intenzív érdeklődés, ami jelentős hajtóerő. Szenvedélyesnek pedig azt a személyt nevezzük, aki hajlamot mutat az ilyen jellegű bevonódásra. Fontos különbséget tennünk a szenvedély két típusa, a kényszeres (vagy negatív) és a harmonikus (vagy pozitív) és szenvedély között.

Kényszeres szenvedélyről akkor beszélünk, amikor a személy kiszolgáltatottja annak a vágyának, hogy idejét a szóban forgó tevékenységre fordítsa, és valójában nem képes kontrollálni (még akkor sem, ha ideig-óráig azt hiszi, hogy igen), hogy mikor és mennyi időt szentel szenvedélyének. Harmonikus szenvedély esetén a kontroll a tevékenység végzésével kapcsolatban mindvégig a személynél marad. Ilyenkor a személy meg tudja választani, mikor és mennyi időt fordít szenvedélyére.

Ezáltal megelőzhetővé válnak azok a konfliktusok, amelyek abból eredeztethetőek, hogy a szenvedély ütközik más tevékenységekkel, és kiszorít más fontos területeket a személy életéből, például nem marad idő szerelemre, barátságra, vagy az eredményes munkára). A harmonikus szenvedély nem jár együtt negatív következményekkel, hosszú távon jótékony és kívánatos hatású, magas szintű pszichológiai és testi jólléttel, valamint magas szintű kapcsolati elégedettséggel társul. A kényszeres szenvedély lerombolja, a pozitív szenvedély építi, erősíti a személyiséget.

Élvezetes vagy örömteli élmények

A pozitív szenvedély mindig együtt jár azzal, hogy szeretjük szenvedélyünk tárgyát, és értékesnek gondoljuk, nagyra értékeljük a szóban forgó tevékenységet. A kényszeres szenvedélyről mindez nem mondható el, ez esetben egyszerűen függünk valamitől. A hosszú távon jótékony szenvedélyesség nem különleges adottság, nehezen elképzelhető bármilyen alkotó tevékenység, fontos hobbi mély érzelmi bevonódás nélkül. Még a leghétköznapibb dolgokban, például étel vagy bor elfogyasztása kapcsán is lehetséges örömet átélni.

Fontos látni, hogy sok hobbi és cselekvés (például a zenehallgatás vagy az evés) a legtöbb ember számára élvezetes tevékenység, de nem jelent mindenki számára valódi, személyiséget építő örömforrást. Alapvetően abban különbözik az élvezetes élmény az örömteli élménytől, hogy míg utóbbi képes hozzájárulni az én komplexebbé válásához, fejlődéséhez, ugyanerre az élvezetes élmények önmagukban nem képesek, így csak rövidtávon szolgálhatják a jóllétet.

Ez a különbség jól szemléltethető a borszakértők munkájával. Nekik a kóstolás nem egyszerűen érzéki élmény, hanem feladat. A cél a bor különböző összetevőinek analizálása, amit mély koncentrálással, tudásuk felhasználásával oldanak meg.

Hedonikus adaptáció 

Boldogságunkat alapvetően meghatározó kérdés, mennyire érezzük jól magunkat a párkapcsolatunkban; a szenvedély megőrzése ebből a szempontból kiemelkedő jelentőségű. Korábban úgy gondolták, hogy a szerelem a szenvedéllyel kezdődik, majd fokozatosan barátsággá szelídül. Manapság inkább egymás mellett létezőnek gondoljuk a két szerelemtípust, és megfigyelhető, hogy az emberek a párkapcsolatukban általában mindkét fajta érzelem átélésére törekednek.

Az amerikai pozitív pszichológiai irányzathoz tartozó Sonja Lyubomirskylegújabban a szerelem megőrzésével kapcsolatban a „hedonikus adaptáció” (hozzászokás a jóhoz) természetességére hívja fel a figyelmet. Szerinte egyetemes emberi jellemző a hozzászokás a jóhoz.

A legjobban induló párkapcsolatban is megjelenhet idővel az unalom vagy a boldogtalanság érzés, hacsak a felek nem tesznek újra és újra erőfeszítést, hogy izgalmat, újdonságot, változatosságot, meglepetést vigyenek a párkapcsolatukba. Bizonyos lépésekkel le lehet ugyanis lassítani a hozzászokás folyamatát, sőt vannak stratégiák, amelyekkel elejét lehet venni a megszokásnak. 

A valódi öröm

Csíkszentmihályi Mihály amerikai pozitív pszichológus, a flow-elmélet megalkotója a boldogsággal kapcsolatban hangsúlyozza, hogy „életünk minőségét az élményeink minősége határozza meg”. Szerinte akkor leszünk boldogabbak, ha úgy tudjuk végezni a mindennapok során különböző tevékenységeinket (lényegében bármire gondolhatunk itt), hogy azok önmagukban jelentsenek örömet számunkra, függetlenül az eredménytől vagy a jutalmaktól. Általában ez akkor történik meg, ha nagy érdeklődéssel és spontán módon, görcsmentesen tesszük a dolgunkat, vagyis egészséges szenvedéllyel.

Csíkszentmihályi hozzáteszi, hogy a saját belső életünk feletti uralom segítségével törekedhetünk a leghatékonyabban a boldogságra, amely a belső harmóniából és belső rendből ered. Arra vonatkozólag nincs egységes és pontos recept, hogy ezt a belső harmóniát ki, milyen utakon, hogyan valósíthatja meg, teremtheti elő a saját élete folyamán. A szenvedély a boldogságra törekvés kapcsán ahhoz segíthet hozzá bennünket, hogy érzelmileg fontosnak, jelentősnek tudjuk megélni és képesek legyünk felismerni a környezetünkben adódó lehetőségeket, megtaláljuk és vállaljuk a kihívásokat, amelyek mentén folyamatosan fejlődhetünk.

(hvg.hu)