Az „autós üldözésről” szóló közlemény drámai hangvételéből következett, hogy a média nemcsak fel fogja idézni Diana tragikus halálát, hanem párhuzamba is állítja annak körülményeit Harry herceg és Meghan Markle „majdnem fatális” New York-i éjszakájával. Minél több részlet derült azonban ki az incidensről, annál inkább tűnt szenzációhajhászásnak a hercegi pár verziója a történtekről.
A híres/hírhedt Oprah-interjúban egyes becslések szerint 17, mások szerint több mint 30 igazolt hazugságot, csúsztatást és félrevezetést lehetett összeszámolni. Harry herceg és Meghan Markle szóvivőjének a szerdai közleménye viszont a jelek szerint szinte csak megcáfolt állításokból volt összerakva. Nemcsak az állítólagos autós üldözést leíró jelzők – „majdnem katasztrofális” „különösen agresszív paparazzók” – bizonyultak túlzónak, hanem maguk a tények sem állják ki a valóság tesztjét. Eddig cáfolta a közlemény állításait:
Az NYPD, azaz a New York-i rendőrség a hír kirobbanása után csak órákkal később kiadott közleményében azt írta, hogy kihívást jelentett Harry és Meghan kísérése, de egy szóval sem említettek még csak autós üldözést sem, nemhogy „majdnem katasztrofálisat”. Annyit közöltek, hogy a hercegi pár sértetlenül érkezett meg a célállomására, és az útjuk során nem történt sem ütközés, sem sérülés, sem letartóztatás. Az ABC Newsnak rendőrségi források azt mondták, hogy Harry és Meghan alig húsz perccel azután, hogy elindult a díjátadó gála helyszínéről, a Ziegfeld Ballroomtól, már a szállásán volt, vagyis nem tartott két órán át az „üldözés”.
Egy szakértőként megszólaltatott volt New York-i nyomozó, Bo Dietl szó szerint ostobaságnak nevezte Harryék állításait, azt mondta, 38 éven át foglalkozott biztonsági ügyekkel a rendőrségnél, de ilyen nevetséges dolgot még nem hallott. „Szerintem ez is csak része a drámának, amit kitaláltak, mindenesetre New Yorkban minden sarkon van egy kamera, úgyhogy a rendőrségnek nagyon könnyű dolga lesz az ügy kivizsgálásával” – fogalmazott.
Közleményt adott ki a celeb hírügynökség Backgrid is – ők jegyzik a Markle-ról az utóbbi időben megjelent paparazzifotókat –, és elég határozottan visszautasították a hercegi pár vádjait. Azt írták, négy szabadúszó fotósuktól kaptak képeket és videókat, közülük hárman autóban, egyikük pedig kerékpáron dolgozott Harry és Meghan New York-i megjelenésének a dokumentálásán. Cáfolták ők is a „majdnem katasztrofális autós üldözést”, és azt mondták, a hercegi pár egyetlen pillanatra sem volt közvetlen veszélyben. A nyomaték kedvéért a közleményben megjegyezték, hogy Meghan Markle még mosolygott is a taxiban néhány fotón. A fotósok szerint Harryék biztonsági kíséretében az egyik SUV volt az, amelyik olyan módon közlekedett, amit felelőtlennek lehet nevezni.
Egy név nélkül nyilatkozó fotós, aki szintén ott volt a Harryéket követő paparazzók között, az ET Online-nak azt mondta, New York-ban nem példa nélküli, hogy követik a hírességek autóit, de az autós üldözések nem gyakoriak, már csak a város utcáinak a jellege és a sűrű forgalom miatt sem. Sok fotós ráadásul kerékpárról vagy motorbicikliről dolgozik, mert azzal az autóknál gyorsabban tud mozogni. A fotós szerint Harryék sofőrjének több illegális manővere is volt, miközben a kollégái követték őket, ami, mint mondta, nemcsak felesleges volt, de nem is megszokott a többi New Yorkban megforduló celebtől.
És akkor megszólalt a taxisofőr is, Sukhcharn Singh, akinek az autójába valamilyen meggondolásból átültek Harryék az SUV-ből. „Nem hiszem, hogy üldözésnek nevezném. Soha nem éreztem, hogy veszélyben lennék. Nem olyan volt, mint egy autós üldözés egy filmben. Csendesek voltak és ijedtnek tűntek, de ez New York - ez biztonságos hely” – mondta a rutinos sofőr, aki szerint a paparazzók sem voltak agresszívek, tartották a távolságot. „New York City a legbiztonságosabb hely. Rendőrállomások, rendőrök vannak minden sarkon, ebben a városban nincs ok a félelemre” – tette hozzá.
Ezek után joggal érezheti magát összezavarva a hírfogyasztó. Nemcsak a hercegi pár közleményének a valóságtartalmát illetően, hanem azért is, mert a mostani „incidens” egyúttal felülírja az Amerikába „menekülésük” egyik legfontosabb indokát, miszerint az Egyesült Királyságban nem érezték magukat biztonságban a lesifotósoktól. Ahogy Markle tavaly a Cut című lapnak adott interjúbanelpanaszolta: Londonban nem kísérhette volna háborítatlanul óvodába, iskolába a gyerekeit, mert minden sarkon fotósok leselkedtek volna rá. (Így inkább egy újságíró kíséretében vitte óvodába Archie-t Kaliforniában, hogy megszülethessen egy számára hízelgő riport.)
Csakhogy – részben Diana tragédiája miatt, részben a királyi család nyomására – az Egyesült Királyságban nagyon is szigorúak már a paparazzók munkájára vonatkozó szabályok, Londonban szóba sem jöhetett volna az, ami Harryékkel New Yorkban történt. A fotósok nemcsak hogy nem üldözhetik a hírességeket, de megsértik a sajtótörvényt akkor is, ha olyan valakit fotóznak le, aki tiltakozik ez ellen. Jellemző, hogy a taxiban ülő Harryről, Meghanról és Doria Raglandről készült paparazziképek rövid ideig megjelentek a Daily Mail és a Daily Express weboldalain, de levették őket, miután kiderült, milyen körülmények között készültek. A TMZ azonban nem távolította el a lesifotós felvételeket, és mivel amerikai weboldalról van szó, Harryék lényegében nem sokat tehetnek ez ellen.
A legkomolyabb és legijesztőbb incidens tehát, ami Harryt – ahogy az a brit lapokban megjelent – a legközelebb vitte ahhoz az érzéshez, amit az édesanyja átélhetett, nem az általa szapult Egyesült Királyságban történt, ahonnanelmenekült, hanem az Egyesült Államokban, ahová menekült. A sussexi hercegi párról csak idén több paparazzifotó jelent meg, mint amennyi a teljes londoni közös életük alatt készült róluk. Mindez persze belesimul a valóságba, hiszen, ahogy a Telegraph királyi kommentátora fogalmazott, a paparazzi univerzum epicentrumába költöztek, az egy celebre jutó lesifotósok száma valószínűleg épp Kaliforniában és New Yorkban a legmagasabb.
És ahogy több ismert ember is megjegyezte a mostani hír nyomán: egy celebnek ezzel számolnia kell, főleg, ha egy olyan, jó előre beharangozott, nyilvánvalóan végigfotózott eseményen vesz részt, mint a Women of Vision gála volt, ahol Meghan Markle díjat vett át.
© SELCUK ACAR / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP
Harryék a királyi családtól való elszakadásuk óta a nyilvánosságból élnek, a Netflix- a Spotify- a Penguin Random House-szerződésekből, a termékelhelyezésekből (lásd Harry Dior-öltönyét a koronázáson), de a nyilvánosságból nemcsak élni akarnak, hanem uralni, kontrollálni is akarják azt. Ennek a kontrollnak a része, hogy „két órán át tartó majdnem katasztrofális autós üldözésnek” neveznek egy rövid autózást, amelyet rajtuk kívül mindenki más nagyon is távolinak látott a katasztrófától.
Az eddig nyilvánosságra került információkat alapul véve nem tűnik nagy gondolati ugrásnak levonni még azt a következtetést sem, hogy Harry és Meghan hozta olyan helyzetbe a munkájukat végző fotósokat, hogy egy Diana-szerű tragédiát rekonstruáljanak egy közlemény kedvéért. Mintha a saját biztonsági embereiknek sem a pár biztonsága lett volna a legfontosabb, hanem az, hogy meglegyen valahogy a sztori. Harryék pedig fotók alapján még annyit sem tettek meg, hogy bekapcsolják a biztonsági öveket az „autós hajszára”.
Furcsa, már-már beteges ellentmondás feszül Harry médiával szembeni magatartásában. A filmesek kamerái előtt, a nyilvánosságnak készült interjúkban, a nyilvánosságnak íródott könyvében arról beszél, hogy milyen traumatikus számára a fényképezőgépek kattogó hangja és a vakuk villanása, mégis, amikor megtehette volna, hogy visszavonul a nyilvánosságtól, ami semlegesíthette volna a traumát kiváltó tényezőket, ő inkább azt választotta, hogy még szélesebbre tárja a kaput a magánéletére. Olyan szélesre, amilyenre a királyi családban soha nem lett volna lehetősége, de valószínűleg meg sem fordult volna a fejében.
(hvg.hu)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek