A házi készítésű hűsítő nemcsak hogy olcsó és egészséges, de még finom is! És attól sem kell tartanunk, hogy tele van mindenféle káros anyaggal, hiszen mi készítjük. Na jó, de mit érdemes készíteni? Mutatjuk!
Ezek az italok detox water néven futnak manapság, azaz méregtelenítő vízként. Először én is emiatt a funkciója miatt kezdtem el inni, aztán rájöttem, hogy ennél jobb hűsítő nincs is. Mivel a napi folyadékmennyiség nyáron még fontosabb, mint az év többi részében, így meg kell találnunk a módját, hogy szívesen igyunk.
Uborka és citrom
Ez az igazi méregtelenítő páros, hiszen az uborka ismert a vízhajtó hatásáról, a citrom pedig felpörgeti az anyagcserét. Én 1,5 liter vízhez 2-3 citrom szeletet és 4-5 szelet uborkát szoktam felvágni. Ezeket először az üvegbe dobom, majd azután ráengedem a vizet. Fontos, hogy legalább 4-5 órát hagyd állni a hűtőben, de a legjobb, ha egész éjszakára bent hagyod.
Eper, citrom és gyömbér
Az eper miatt kap egy kis pink színt a víz, így még jobban is néz ki, és szívesebben issza az ember. A gyömbér szintén jó hatással van az anyagcserénkre, így szuper párost alkot a citrommal. 5-6 szem epret félbevágok, 3-4cm-nyi gyömbért megpucolok és felkockázok, majd 2-3 szelet citromot adok még hozzá. Így megkapjuk a tökéletesen hűsítő és tisztító limonádénkat.
nlcafe.hu
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek