Az ujjlenyomat-elemzés jelentős értékkel bír a nyomozások során, az évek során ugyanis rengeteg bűnözőt sikerült kézre keríteni ezáltal a bűnüldöző szerveknek.
Sokáig úgy gondolták, az ujjlenyomatok annyira különlegesek, hogy mindenkinek egyedi minta díszeleg az ujjbegyein, a Columbiai Egyetem mesterséges intelligencia felhasználásával készült kutatása szerint azonban egy-egy ujjlenyomatot akár több ujjhoz, és így akár több emberhez is társítható – írja az IFLScience.
A kutatók szerint a kifejlesztett technológia közel 100 százalékos pontossággal képes azonosítani, hogy a különböző ujjakról származó ujjlenyomatok egyetlen személytől származnak-e. A modellt egy meglehetősen nagy, 50 ezer ujjlenyomatot és 525 ezer képet tartalmazó, amerikai kormányzati adatbázison képezték ki, a kutatók tervei szerint pedig hamarosan akár milliós minta is segítheti az algoritmus még pontosabb eredményeinek elérését.
A kutatók szerint az algoritmus a hagyományos módszerektől eltérően elemezte az ujjlenyomatokat: az ujjon található barázdák irányultságára összpontosított, nem pedig azok végződésére és elágazásaira, vagyis az úgynevezett minutiae-nek nevezett sajátossági pontokra koncentrálva.
Hod Lipson, az egyetem professzora szerint a kutatásban az a legjobb, hogy egy egyetemi hallgató, akinek nincs semmiféle kriminalisztikai előélete, képes lehet pusztán a mesterséges intelligencia segítségével megkérdőjelezni egy egész szakterület széles körben elterjedt hiedelmét. A kutatók bíznak benne, hogy a mesterséges intelligencia modellt egy napon fel lehet majd használni az esetleges ártatlan gyanúsítottak tisztázására.
A kutatók kritikával is szembesültek, ugyanis egy jól ismert kriminalisztikai szaklap elutasította a kutatás közlését, mondván minden ujjlenyomat egyedi, és lehetetlen dolog személyen belüli hasonlóságokról beszélni. A tanulmány résztvevői jelezték, a modellt a hitelesség végett egy nagyobb és változatosabb adathalmazon kell kiképezni annak érdekében, hogy elkerüljék az esetleges tévedéseket.
(24.hu)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek