Erdélyben intenzívebben fáj Trianon

A határon túl is elkészítik a Trianon-felmérést, jelentette be egy online előadáson Ablonczy Balázs történész, a Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetője. A kutató saját tapasztalatai alapján úgy látja, Erdélyben „nagyobb a múlt súlya”, Trianon itt „megélt történelem”.

Ablonczy Balázs történész

Intenzívebben van jelen Trianon tragédiája a Magyarországtól elszakított területeken, nagyobb érdeklődés is övezi a témát – véli Ablonczy Balázs történész. Az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetője a Trianon-évforduló előestéjén tartott online előadást a témában Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester meghívására Trianon: múlt vagy történelem? címmel. A Csinta Samu újságíró által moderált, virtuális térben zajló beszélgetésen elmondta,

Erdélyt gyakran látogatva rádöbbent, hogy itt másként kell beszélni Trianonról, az 1940-44-es időszakról, mint Magyarországon, nagyobb érdeklődés övezi a témát, de nagyobb az érzékenység is, hiszen itt ez „megélt történelem”. „A múlt súlya intenzívebben jelen van, reflektál arra, ami jelenleg zajlik” – jelentette ki a történész. Nemzeti konszenzus A kutatócsoport által nemrég ismertetett Trianon-felmérésről elmondta: az, hogy a magyarországi megkérdezettek 94 százaléka szerint a trianoni békeszerződés igazságtalan döntés volt, azt mutatja, hogy nemzeti konszenzus van a kérdésben. „Kevés olyan dolog van a mai, modern magyar társadalomban, amiben ekkora konszenzust össze lehet hozni” – jelentette ki. De szerinte ez arra is rávilágít, hogy Trianonnal érzelmi alapon azonosulnak Magyarországon. A felmérésből kiderült, hogy az anyaországaik közül 2,8–3 millió embernek legalább egyik felmenője elszakított területről származik. „Ez az érzékenység sem engedi feledni a múltat, ahogy az sem, hogy a határon túli magyarok jogai jelenleg is közbeszéd témája, jelen van a közös médiatérben” – mondta Ablonczy. Bejelentette: felkérést kaptak arra, hogy a Trianonhoz való hozzáállást vizsgáló felmérést a határon túlon is elkészítsék.

Tamás Sándor hozzászólásában úgy vélte, „a határ másik oldaláról” érthető, hogy az emberek érzelmi alapon viszonyulnak Trianonhoz, hisz része annak, „ami a lelkünket összekapcsolja a magyar nemzettel”. Antal Árpádot a felmérés azon része lepte meg, miszerint az anyaországi magyaroknak csak fele járt már elcsatolt területen. „Ez azt jelenti, hogy nagyon sok feladatunk van még, hogy összekapcsoljuk ezeket a területeket” – vonta le a következtetést az elöljáró. Ablonczy szerint az 5 millió ember nem kevés, ráadásul a válaszok azt mutatják, hogy aki egyszer eljön, visszatér, „van egy elkötelezett mag”, mutatott rá. A történész szerint az továbbra is kérdés, hogy ettől az anyaországiak Erdély-képe változik-e. Azt a felmérés is megerősíti, hogy az anyaországiakban egyfajta archaizáló kép él Erdélyről, főleg a Székelyföldről, és általában a határon túli területekről

Bocskor helyett bakancs

Ami a Trianonnal kapcsolatos új „felfedezéseket” illeti, Ablonczy Balázs szerint bár az utóbbi években sok történész foglalkozott a témával, az erőszakhullámok, a menekültkérdés még feltárásra vár. A trianoni menekültek hatására terjedt el a kopjafás temetkezés, a rovásírás Magyarországon, ezt az anyaországba menekült székely értelmiségiek emelték be a köztudatba. Az akkori magyar politikai elit felelőssége kapcsán elmondta, bár a nagyhatalmi érdekek és az utódállamok igényei döntöttek arról, hogy hol húzódik a határ, látszik, hogy a magyar politikusok egyfajta külpolitikai illúzióban éltek, Tisza István volt azon kevesek egyike, aki „Bécsen túl is ellátott”.

Bár voltak előérzetek, a háború utáni összeomlás mindenkit sokként ért. A román Trianon-felfogás kapcsán Ablonczy Balázs kijelentette: a románoknak 1918. december 1. és Gyulafehérvár a fontos, ez a nemzeti üdvtörténet, „a magyar elnyomás” alóli felszabadulástörténet kezdete. Bár fontos lenne a közeledés a román és magyar történelemszemlélet között, mivel ezek nagyon eltérők, ez nem történhet meg egyik napról a másikra, tette hozzá. Ráadásul a történészeknek a nemzeti történetírásra kell összpontosítaniuk, kevés idejük marad arra, hogy transznacionális projektekben gondolkodjanak. És ami a legfontosabb, a román és magyar történészek együttműködéséhez elsősorban politikai akarat kell a két ország vezetése részéről.

A két ország geopolitikai helyzetéről szólva úgy fogalmazott, elhelyezkedése és Oroszország miatt a nyugati nagyhatalmak számára Románia fontosabb, mint Magyarország, és ez száz éve is így volt. A nyugati támogatás akkor látványos volt: Budapest ostromakor a román katonák nem bocskorban, hanem amerikai bakancsban érkeztek, francia tűzérségi anyaggal felszerelve. Történelemtanítás vonaton Az „Édes Erdély, itt vagyunk!” típusú nosztalgizáló, Székelyföldre irányuló anyaországi turizmusról szóló kérdésre válaszolva úgy vélte, az embereknek nem lehet megtiltani, hogy azt énekeljenek, amit akarnak, de ha valaki gyakrabban jár Erdélybe, reálisabb képe alakul ki az itteni állapotokról. Gyakorló apaként, saját tapasztalata alapján úgy vélte: az anyaországi fiatalokat személyes élményeken keresztül lehetne a leghatékonyabban tanítani Trianonról, ha az elcsatolt terültekre látogatnak. „A személyes élmény az, ami közel hozza ezt a történetet” – jelentette ki.

Rámutatott: egy magyarországi diák nemzetközi vonatra ülve megtapasztalhatja, hogy a vasúti pályaudvarok az anyaországban és a határon túli területeken is egyformák, a közös gyökerekre a monarchiabeli azonosságok is rávilágítanak. Igor Matovic szlovák miniszterelnök felvidéki magyarokhoz intézett beszédéről – melyben a politikus békülékeny, baráti hangnemben közös munkára kérte a szlovákiai magyarok képviselőit – kifejtette: ez nagyon fontos gesztus, de a jövőben derül ki, hogy gesztus marad-e, vagy jogi, belpolitikai lépések is követik. Arra a kérdésre, hogy más utódállamban történhet-e hasonló, kijelentette: Romániában a jelek nem erre mutatnak, de az, hogy Szlovákiában megtörtént, „biztató jel”, lehet rá hivatkozni.

(kronikaonline.ro)