A jól kitűzött életcélok boldogabb jövőt hoznak. De hogyan működik ez?
Mitől jó egy cél? – tette fel a kérdést a Bázeli Egyetem kutatócsoportja.
Majdnem ezer svájci vett részt a vizsgálatsorozat első részében, amelyben az életcéljaikat kellett értékelniük azok fontossága és vélt megvalósíthatósága alapján. Mindezt 10 életterületükkel (például a személyes fejlődéssel, a társas kapcsolatokkal, az egészséggel, a karrierrel) kapcsolatban.
A vizsgálatsorozat négy éven át zajlott, a résztvevők több mint felét kérdezték ki többször is a céljaikról és az életükkel való elégedettségükről.
Az eredmények pedig arról árulkodnak, hogy az életcéljainkkal kapcsolatos gondolataink döntően befolyásolják későbbi életünk során megélt boldogságunk mértékét.
A kitűzött célok fontosságának a szintje kevésbé volt számottevő.
A European Journal of Personality című lapban publikált vizsgálat kulcstényezője az volt, ki mennyire érezte teljesíthetőnek a saját maga elé kitűzött céljait. Akik elérhetőbbnek hitték ezeket, azok közül többen számoltak be magas érzelmi és szellemi jóllétről a későbbi évek során.
(hvg.hu)
Brown Jó nap, Jelenleg Párizsban, Franciaországban vagyok, és azt szeretném ajánlani mindenkinek, (...)
Komoly és megbízható ajánlat Szia, nehéz anyagi helyzetben van? Sürgősen pénzre van szüksége projektjei (...)
Megfizethető hitel ajánlat Nehéz anyagi helyzetbe került, és nem tudja, hová forduljon, mert a bank valamilyen okból (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek