Egy szülő – egy nyelv: tények és tévhitek a kétnyelvű gyerekek neveléséről

A kétnyelvűségről mindenkinek megvan a maga véleménye, beszélünk róla a családban, az oktatási intézményekben, a baráti társaságokban is. Kisebbségben élőkként van személyes tapasztalatunk róla, akár kétnyelvűnek, akár egynyelvűnek érezzük magunkat.

Számos tévhit él a köztudatban, amelyek alakítják álláspontunkat, sokszor pedig a személyesen átélt, olykor negatív tapasztalatok szűrőjén keresztül fogalmazzuk meg azt, mit gondolunk a kétnyelvűségről. Bár a tudomány rengeteg információval látja el a téma iránt érdeklődő, nem szakmabelieket, a köztudatban mégis fennmaradtak mindmáig hibás vélekedések is. Lássunk néhány tévhitet és a hozzájuk kapcsolódó, tudományos alapokon nyugvó cáfolatokat.

Kétnyelvű az, akinek a szülei különböző anyanyelvűek

Hamis állítás. Tény, hogy a vegyes családból származó egyénnek nagyobb esélyei vannak a kiegyensúlyozott kétnyelvűség elsajátítására, de arra is rengeteg példa van, hogy a szülők különböző anyanyelve ellenére, a gyermek nem sajátítja el mind a két nyelvet, így nem válik kétnyelvűvé. Természetesen a fordítottja is igaz, az egynyelvű családból származó gyermek magas szinten el tud sajátítani egy második nyelvet például az iskolában, és amennyiben az anyanyelve mellett később rendszeresen használja, kétnyelvűnek tekinthető. 

Kétnyelvű az, aki mindkettőt anyanyelvi szinten beszéli

Nem igaz. Jó, ha tudjuk, hogy a kétnyelvű egyén az esetek többségében az egyik nyelvét bizonyos beszédhelyzetekben használja többször, míg a másik nyelvét más élethelyzetekben. A két nyelv között tehát megfigyelhető valamilyen mértékű „munkamegosztás”. Ez részben együtt jár azzal is, hogy nem várjuk el a kétnyelvű személytől, hogy mindkét nyelvét tökéletesen tudja használni minden szituációban, hanem elfogadjuk, hogy bizonyos nyelvi fordulatokat az egyik vagy a másik nyelvén tud jobban kifejezni. Hogy valaki mennyire beszéli jól az egyes nyelveket, függ attól, hogy mikor kezdte el a nyelvtanulást, hogy egyszerre sajátította-e el az általa ismert nyelveket vagy egymás után, hogy milyen gyakran van szüksége mindkét nyelv használatára, hogy milyen tannyelvű iskolába járt stb. 

A kétnyelvű gyermekek később kezdenek el beszélni, és egész életükben nyelvi lemaradásaik lesznek

Hamis. Tipikus fejlődésű kétnyelvű gyermek esetében a beszédindulás nem esik kívül azokon az életkorokon, amelyeket egynyelvű gyermekeknél megfelelőnek vélnek az anyanyelv-elsajátítási modellek. Általában lányok esetében 1–2 év között, fiúknál 1–2,5 éves kor között várjuk, hogy a beszéd beinduljon, s ez várható el a megfelelően fejlődő kétnyelvű gyermekeknél is. Az ő esetükben azonban az első időszakban számítani lehet a két nyelv keveredésére, de legkésőbb az óvodáskor végére a kétnyelvű gyermek képes mindkét nyelvét külön használni, elmaradások nélkül. 

A kétnyelvűek értelmi képességei gyengébbek az egynyelvűekhez képest

Hamis. A legfrissebb kutatások és kísérletek mind azt mutatják, hogy értelmi képességeik nem maradnak el az egynyelvűekéhez képest, sőt, a korai kétnyelvűek előnyeit több tudományos kutatás is alátámasztja. Ezek a vizsgálatok arról tanúskodnak, hogy náluk jobb teljesítményre számíthatunk az emlékezőképességben, a döntéshozatalban és a figyelmi képességekben, például a figyelem gyors váltásában. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy mindezek az előnyök akkor jelentkeznek, ha a második nyelv elsajátítása kora gyermekkorban indult, és a környezetben mindkét nyelvvel találkozott a gyermek. Nem elhanyagolható az intézményes oktatás szerepe sem: mind az óvodában, mind a későbbiekben az oktatásnak lehetnek segítő és korlátozó következményei is. A kétnyelvű gyermek mindkét nyelvének fejlesztésével érhető el az előnyök megjelenése, egyéb esetekben a kétnyelvűség nem okoz különösebb előnyt, esetenként járhat negatív következményekkel – bár ennek valószínűsége inkább az egyébként is elhanyagoló környezet és a nem megfelelő oktatás esetén magas.

Az a legjobb a gyereknek, ha mindkét szülő mindkét nyelven beszél vele

Nem igaz. A vegyes családban élő gyermekek számára a legjobb nyelvelsajátítási stratégia az egy szülő – egy nyelv modell. Ennek a lényege, hogy a gyermek mindkét szülőjétől csak a saját anyanyelvét hallja. Ez a fajta következetesség kapaszkodót jelent a gyermeknek, és segíti őt abban, hogy külön tudja választani a bejövő nyelvi jeleket. Ideális esetben ennek a stratégiának az alkalmazása azt is feltételezi, hogy a szülők kölcsönösen ismerjék valamelyest egymás nyelvét. Ez megkönnyíti a családi kommunikációt, hiszen nem kell állandóan odafigyelni a másik felnőttre, az ő megértési folyamataira. 

Ha román iskolába íratom a gyermekem, jobban fog boldogulni az életben

Nagyon gyakori, de hamis feltételezés. Ha a gyermek magyar családból származik, és a közelben elérhető magyar iskola, a legjobb taníttatási mód a magyar tannyelvű osztály. A kutatások ugyanis kimutatták, hogy az anyanyelvtől eltérő iskoláztatás során a gyermek anyanyelvi fejlődése megtorpan, így az új nyelv megtanulása is sokkal nehezebb. A magyar gyermek így sem anyanyelvén, sem a román nyelvtanulásban nem mutat előrelépést. A román anyanyelvű osztálytársaihoz képest jelentős lemaradással indul abból adódóan, hogy neki nem az anyanyelvén, hanem egy ettől eltérő nyelven kell olvasni-írni tanulni, amelynek sem a nyelvtana nem ismerős a számára, sem a szókincse nem eléggé fejlett. A román nyelvi kompetenciákban mutatott elmaradás mellett a gyermek szociális készségei sem fejlődhetnek megfelelőképpen, mivel a nyelvi hátránya miatt nehezebben létesít kapcsolatokat, sikertelenségét pedig saját hibájaként éli meg. 

A gyermeknek az válik hasznára, ha minél hamarabb elkezd idegen nyelvet tanulni

Hamis. A legfrissebb vizsgálatok azt támasztják alá, hogy az egynyelvű családokban élő gyermekek esetében az anyanyelv-elsajátítás befejeződése előtt kártékony hatása van a második nyelv tanulásának. Ez természetesen nem vonatkozik a vegyes családok gyermekeire, akik csecsemőkoruktól egy-egy szülő közvetítésével egyszerre sajátítanak el két anyanyelvet. A gyermek a legjobb esetben 3 éves korára éri el az anyanyelv(e)i fejlődésének azt a fokát, amikor befejezettnek tekinthetjük ezt a folyamatot. Az elmúlt évtizedek adataiból azonban az is kiderül, hogy a mai gyermekek nyelvindulása késésben van, éppen ezért az idegennyelv-tanulással kapcsolatban érdemes kivárni, hogy a gyermek anyanyelvi képességei stabilak legyenek, azaz életkorának megfelelő legyen a szókincse, kevés nyelvtani hibát kövessen el, és ne legyen beszédhibája. Ezek felmérésére a szülő saját tapasztalatain kívül kikérheti az óvodapedagógus vagy egy logopédus véleményét is. Kisebbségi helyzetben továbbá érdemes azt is megfontolni, hogy a román nyelv kötelező tanítása miatt a következő, azaz harmadik nyelv tanulásának elkezdése kisiskoláskor elejére is kitolható. Ez nem befolyásolja a majdani idegen nyelvi készségek magas szintűvé válását. 

A nyelvtanulás érzékeny periódusa a kamaszkor elejéig tart, vagyis aki ez idő előtt kezd nyelveket tanulni, kellő motivációval és megfelelő idő- és energiabefektetéssel akár akcentusmentes beszélővé is válhat a tanult nyelvek tekintetében.

Már az újszülöttek is képesek a nyelvek megkülönböztetésére, ha azok ritmusa eltérő, és 2–4 hónapos kor között a hasonló ritmusú nyelvek elkülönítését is megtanulják. Emellett nagyon korán érzékenyek lesznek a környezetből ismert nyelvek hangzásának szabályszerűségeire. Ez segíti a vegyes családból származó gyermekeket abban, hogy a környezetük eltérő nyelveit érzékeljék. Ennek fontos következménye az, hogy a kétnyelvű csecsemő a gőgicsélés időszakában mind a két nyelv hanglejtését használni tudja. 

(noileg.ro)