Újabb fejlesztéseket vezet be az Instagram, melyeknek célja a fiatalkorú felhasználók mentális jóllétének javítása – így amennyiben a jövőben egy tini este tíz után próbálja meg megnyitni az alkalmazást, egy olyan felület fogja fogadni, mely arra figyelmezteti a fiatalkorút, hogy ebben az időszakban már jobb ötlet lenne az alvást választani.
Az Instagram tájékoztatása szerint egyeseknél már most elérhető a későbbiekben hullámokban érkező funkció, melynek célja a fiatalkorúak mentális egészségének és digitális jóllétének javítása.
Azoknál a 18 évnél fiatalabb felhasználóknál, akiknél már aktiválódott a funkció, este tíz után az Instagram megnyitásakor egy teljesen fekete képernyő fogja felhívni a figyelmet arra, hogy már későre jár, így fontolják meg az Instagram bezárását éjszakára. A teljes képernyős értesítés persze kinyomható, ezek után minden korlátozás nélkül használható lesz az app,
MAGÁT A FIGYELMEZTETÉSEKET AZONBAN NEM LEHET MAJD LEÁLLÍTANI, AZOK ESTE TÍZ UTÁN MINDEN ALKALOMMAL MEG FOGNAK JELENNI.
Mindemellett a Facebook és az Instagram is bejelentette, hogy megkezdik a tizenévesek számára potenciálisan káros tartalmak aktívabb blokkolását, elrejtenék előlük például az önbántalmazós, a grafikus erőszakot ábrázoló, továbbá az étkezési zavaros tartalmakat.
(index.hu)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek