Átadták az idei Emmy-díjakat

Papírforma és meglepetések egész sora jellemezte a 66. tévés Oscart. Míg a vígjátékoknál a Modern család megint hozta magát, a minisorozatok és tévéfilmek kategóriájának nagy esélyesei üres kézzel távozhattak. A legjobb drámai férfiszínész Bryan Cranston lett Matthew McConaughey előtt, aki így nem tudta ugyanabban az évben megnyerni az Oscart, az Aranyglóbuszt és az Emmyt. A legjobb sitcom zsinórban ötödjére a Modern család, a legjobb mini a Fargo, a legjobb dráma az idén búcsúzó Breaking Bad lett.

Ty Burrell (forrás: index.hu)

Mióta Hollywood ráállt a fröccsöntött blockbusterek tömegtermelésére, és a futószalagról legördülő munkadarabokat csak a című után biggyesztett sorszám különbözteti meg egymástól, azok az írók, színészek és rendezők, akik valami mást, egyénit akartnak alkotni, a tévé felé fordultak, a korábban lesajnált, pattanásos unokatestvér felé, akivel égés volt elmenni a szalagavatóra, bezzeg a diplomaosztón, mire kitisztult a bőre, és megbögyösödött, már büszkén feszít mellett az ember. 

Az Emmy-gála idén (de ez már az utóbbi öt évben is igaz volt) semmiben nem különbözött egy Oscartól, és jóval viccesebb, izgalmasabb, frissebb lett, mint egy Aranyglóbusz-gála, amivel ellentétben Návai Anikót most nem engedték a vörös szőnyeg mellé okoskodni (vagy csak nem mutatták a kamerák). A felvonuló celebáradatban ugyanazok az arcok lépkedtek mosolyogva a körülöttük sikoltozó tinicsajok ricsajában, a ruhákat is ugyanazok a tervezők szállították, és a helyi Cartier-lerakatot is pont úgy fosztották ki a stylistok, mint az Oscar-gála előtt. 

Így kezdődött

A díjakat itt is egy gittegylet adja át, csak nem Filmakadémiának, hanem Tévéakadémiának nevezik magukat, és persze jópár fokkal komolyabban lehet őket venni, mint az Aranyglóbuszt odaítélő újságírókat. A gála hangulatát, és az egész miliőt valahol az Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók egyesülete által rittyentett Aranyglóbusz vulgaritása és folyamatos piálása/zabálása és az Oscar vélt vagy valós presztízséhez mért, kissé karót nyelt hozzáállás közé lőtték be idén is: Seth Meyers házigazda nem olcsó poénokkal szórakoztatott köszöntőjében, de nem is igyekezett évtizedes retrospektív táncelőadással fárasztani, mint Hugh Jackman tette azt pár éve az Oscaron, hanem előadott egy olyan monológot, ami akár egy Saturday Night Live nyitószám is lehetett volna.

A viccek között volt az NBC-nek beszólós, a hétfői, egy hónappal korábbra hozott időpont miatt (vasárnap MTV VMA-gála volt, egy hónap múlva meg már focimeccsek vannak), de kaptak a network tévék a silány felhozatal miatt is, igaz, csak szőrmentén, mert Meyers is csak az NBC-nek dolgozik ugye. A szokásos, “kábel az isten” kiszólás sem maradt el, az HBO 99 nevezése valóban döbbenetes, mint ahogy a Netflix, az online videótékából pár év alatt sorozatgyárrá és a tévé valós konkurenciájává kinövő streaming szolgáltató 31 jelölése is az. Meyers egyébként végig jó ritmusban, lazán levezette a gálát, és még azt is megállta, hogy a rivális ABC egyik talkshow műsorvezetőjét, Jimmy Kimmelt tarkón vágja, amikor az egy ötperces magánszámot adott elő Matthew McConaugheyről egy díj átadása előtt. 

A vígjátékok

Az első három díj átadása közé máris befért két reklámszünet, ha itthon is olyan gyakran szakítanák meg reklámok a sorozatokat, mint az USA-ban, lázadás törne ki. Az első adagban a vígjátékoknak járó szobrokat osztották ki, és szépen érvényesült a papírforma: Ty Burrell (Modern család) második, Allison Janney (Mom) hatodik díját nyerte, a Modern család a rendezésért is nyert egy díjat, és a narancssárgára barnítókrémezett/szoláriumozott Louis CK is megkapta rendes éves díjai egyikét, a legjobb forgatókönyvért járó szobrot - teljes joggal, hadd tegyük hozzá gyorsan. A legjobb vígjátékszínész megint nem túl nagy meglepetésre a The Big Bang Theory epizódonként immáron egymillió dollárt kereső főszereplője, Jim Parsons lett, akinek gázsiján az este folyamán többször is élcelődtek. 

Julia Louis-Dreyfus lett a legjobb színésznő Az alelnök című sorozatért, ami dettó nem nagy meglepetés, és előre vetítette, hogy a Tévéakadémia még ebben az évben sem fogja annyira értékelni a Netflix sorozatait, a vígjátékok között indított Orange Is The New Blacket illetve a House of Cards című drámát - csak dolgozik a tagokban a szakmai féltékenység, és a feltörekvő kistestvérrel szembeni ellenérzés. A kábelcsatornák (pl. HBO) sorozatai is hasonló utat jártak be a kilencvenes évek elejétől, és tessék megnézni hova jutottak. Lesz ideje a Netflixnek is még behúzni pár díjat, nyugi. 

A minisorozatok és tévéfilmek

Fotó: Kevin Winter / Europress / Getty

Amire nem volt magyarázat

Az este legfurcsább pillanatait Weird Al Yankovicnek köszönhettük, aki a legjobb jelölt sorozatok főcímdalait adta elő sajátos feldolgozásban, és ugyan a szövegén néhol hangosan lehetett röhögni, de maga az előadás annyira bizarr és oda nem illő volt, hogy ha lehet, szeretném kitörölni az emlékezetemből örökre. Éneklésre például szerintem csak olyan ember vállalkozzon, aki tud is, de mit értek én a showbizniszhez. Az egész minielőadás vásári, bazári jelleget kölcsönzött a gálának, amit sajnos utána sem tudtak azonnal levetkőzni - a legjobb minisorozatnak járó díjat átadó Lena Headey láthatóan elég ideges is volt, amikor odalépett mellé Andy Samberg és vicceskedett egy sort. A legjobb minisorozat egyébként a Fargo lett, teljesen megérdemelten.

A gála lendülete általában a minisorozatok és tévéfilmek alatt ül le, ezek azok a kategóriák, amiket az HBO szokott nyerni és talicskával hazatolni a díjakat (el sem tudom képzelni, mekkora lehet a vitrin a cég székházában, nyertek már vagy 200 Emmyt), de idén nem így történt - nemcsak Meyers magánszáma, hanem a kategórianyertesek személye miatt sem. Én abban reménykedtem, hogy a színészi díjaknál, ahol a minisorozatokat és tévéfilmeket közösen kezelik, a Fargo pompás teljesítményt nyújtó színészeit értékeli az akadémia, de csalódnom kellett, viszont kellemesen, mert a legjobb női mellékszereplő például Kathy Bates lett az American Horror Story című beteg horrorsorozatért. Meglepődése - mindenki Julia Roberts győzelmét várta - teljesen őszinte volt, beszédében azt mondta, hogy a sminkben szánakozó tekintettel méregették, és amikor a terembe belépve meglátta, kik között ül, tutira vette, hogy nem nyerhet. 

Stephen Colbert viszont kicsit ráijesztett a közönségre, amikor egy képzeletbeli barátjával beszélgetett hosszasan a színpadon, de rohadtul nem viccesen - ez nem jelent túl sok jót a jövőt illetően, amikor majd egyedül kell vezetnie a CBS talkshowját David Letterma visszavonulása után. A díj (legjobb férfi mellékszereplő), amit átadott, dettó nem a papírformát hozta: Martin Freeman kapta a Sherlockért, és nem a The Normal Heart négy jelöltjének egyike. Szintén meglepő volt, hogy a Sherlock forgatókönyve megverte a The Normal Heart című HBO-drámát,  a díjat átvevő Steven Moffat láthatóan meg is volt hatódva egy kicsit. És még nem volt vége a szemöldökráncolásnak, hiszen a rendezésről is lemaradt az HBO, aminek az első tíz díjból mindössze egy jutott. A legjobb minisorozat vagy tévéfilm rendezéséért ugyanis az FX kábeladó Fargo című sorozatának egyik epizódját rendező Colin Buckseyt jutalmazták.

Az HBO-t csak azért nem nullázták le a kategóriában, mert a tévéfilmeket külön díjazták, így a The Normal Heart megnyerte a szokásos Emmyt (ebben a kategóriában tán 20 éve nem nyert más, csak az HBO). A film a HIV-pozitív Larry Kramer drámaíró megrázó élettörténete, akit Mark Ruffalo alakított, de hiába számított toronymagas esélyesnek, a legjobb férfi alakításért járó szobrot a gálán meg sem jelenő Benedict Cumberbatch kapta a Sherlockért. Ez volt a sorozat harmadik díja. A legjobb színésznő kategóriájában az előzetesen is tuti befutónak tartott Jessica Lange nyert az American Horror Storyért,  immáron másodjára, és továbbra is megérdemelten. Hatalmas taps köszöntötte. Meglepődött, mondta, és kicsit szétszórt volt, nem volt előre megírt beszéde sem, a színpadról viszont úgy kellett letámogatni, láthatóan nem volt jó bőrben. 

A drámák

Mi azt szerettük volna, ha Peter Dinklage nyer a legjobb drámai férfi mellékszereplők között, mert nagyon is megérdemelte volna, de azzal is kiegyeztünk amikor Aaron Paul a harmadik szobrát kapta a Breaking Bad Jesse Pinkmanjéért. A közönség felállva tapsolta meg a díjat, Paul a beszédének elején megkérte őket, hogy tapsolják meg a kategória többi jelöltjét is, majd Bryan Cranstonnek mondott könnyes köszönetet, végül megköszönte a feleségének, hogy hozzáment, és a nő egyik jótékony célú alapítványát reklámozta be egy kicsit, de még ez is jól állt neki. 

A folytatásban először a drámasorozatok rendezéséért járó díjat adták át, ezt a True Detective teljes első évadát rendező Cary Joji Fukunaga kapta, aki Emmy-szűznek számít, így nem csoda, hogy egy “az istenit!” felkiáltással kezdte a beszédét. A legjobb női mellékszereplő Anna Gunn lett a Breaking Badből, és ez sem volt túl meglepő, hiszen már másodjára kapta meg a díjat - itt már lehetett sejteni, hogy a Breaking Bad nagyot fog futni hajnal ötig. A legjobb forgatókönyvnek járó szobrot a Breaking Bad Ozymandias című epizódjáért kapta Moira Walley-Beckett, ennek a Clark Gable-es bajuszt viselő Bryan Cranston úgy örült, mintha ő nyerte volna.

A legjobb drámai színésznő kategóriában több esélyes is volt, de hálistennek az itthon leginkább a Vészhelyzetből és a Maffiózókból Julianna Margulies nyert Robin Wright és Maggie Smith előtt. A férjem védelmében című ügyvédes sorozat főszereplője elegánsan vette tudomásul, hogy ő lett a legjobb, de a beszéde egy kicsit begyakoroltnak tűnt. Nem baj, megérdemelte, a network tévén kevés olyan jó dráma van, mint az ő sorozata, tessék elkezdeni nézni, ha eddig kimaradt volna. 

Az este egyik legjobban várt díja a legjobb férfi főszereplőké volt, legalábbis a drámák között. Julia Roberts adta át a szobrot Matthew McConaughey helyett Bryan Cranstonnek, a Breaking Bad főszerepéért, aki annyira meglepődött, a dolgon, hogy köszönőbeszédét azzal kezdte, hogy nem tudja mi történt, hiszen ő is McConaugheyre szavazott volna. Mivel a legjobb sorozat is a Breaking Bad lett, így a drámai kategóriát négy díjjal tulajdonképpen letarolták.     

Robin Williamsről is megemlékezett a Tévéakadémia. Billy Crystal egy keserédes monológgal búcsúzott tőle, amiben vicces sztorikat mesélt egykori barátjáról, és egy pillanatig sem volt negédesen giccses, amiért nagy kalaplengetés jár. Jutott egy díj a meglehetősen merész dekoltázsban villogó Sarah Silvermannek és a reality kategória egyik veteránjának, a The Amazing Race-nek is - utóbbi már a tizedik díját nyerte, az alkotók enyhe rezignáltsággal a hangjukban fogadták az elismerést. A varietéműsoroknak járó díjakat most hanyagolnám, így is embert próbálóan hosszú már ez a cikk, akit az ilyesmi izgat fel, klikkoljon a cikk végén ravaszul elrejtett ugróhivatkozásra, az majd elrepíti az információs szupersztráda releváns szegmensébe.

Az este nagy vesztese az HBO volt, három fontos díjon kívül semmit nem vitt el - ilyen csalódás utoljára nem is tudom, mikor érte a csatornát. Jó, a kreatív Emmy-díjakból (hangvágás, stb.) elvittek egy halmot, de az nem ugyanaz. Nem volt jó estéje a Downton Abbeynek sem, és a Netflix sorozatai sem nyertek semmit. Szegény Jon Hamm is csak nézett maga elé mereven egész este: hetedjére jelölték a Mad Men főszerepéért, de hiába. Majd jövőre, neki még van egy sansza a sorozat záróévadával. Ha ennél sokkal viccesebb és vulgárisabb összefoglalót szeretnének olvasni az estéről, ide kattintsanak, a nyertesek listájáért pedig ide.

index.hu