A versenyfilmek idén mind közönségbarátak, és lesz sok fekete komédia is a "depis filmek" mellett. Több mint 220 filmmel, új helyszínekkel és kísérőprogramokkal jelentkezik idén a 14. TIFF. A fesztivál díszmeghívottja Nastassja Kinski színésznő lesz.
Tudor Giurgiu fesztiváligazgató a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, nagyon komplex kiadás lesz az idei, a filmes programban pedig olyan országok is képviselve vannak, amelyek korábban nem, pl. Mauritánia, Koszovó vagy az Egyesült Arab Emírségek.
Az új helyszínek között van a Majakovszkij utcai filmraktár, amelynek megmentésére a tavalyi fesztivál alatt szerveztek crowdfunding-kampányt, tavaly ősszel pedig részben meg is nyitották. Most ingyenes családi programok, koncertek és vetítések is lesznek itt. A fesztivál a TIFF Campus című rendezvénysorozattal idén beköltözik a Hasdeuba is, ahol az egyetemisták (és persze nem csak) három napon át nézhetnek filmeket, majd hallgathatnak koncerteket (RotFront, The Toasters, Roa, Golan, CTC, Fantome, AFO), szintén ingyen. A Sapientián idén nem lesznek vetítések, helyette ismét lesznek a Iulius Mall-beli Cinema Cityben – a csere csak azért történt, mert a Sapientia termét túl sokba került volna felszerelni.
Mihai Chirilov művészeti igazgató kiemelte, hogy idén lesz sok vígjáték, mivel többször is felrótták már nekik, hogy túl sok a sötét, “depis” film; ugyanakkor ezek “értelmes” vígjátékok lesznek, és szerepel a programban több fekete komédia is. A versenyfilmekről elmondta, ha most megkérdeznék, melyiket tartja esélyesnek a közönségdíjra, nem tudná, mivel mindegyik közönségbarát alkotás, nem szigorúan “fesztiválfilmek”. A főtéren, a szabadtéri vetítéseken is sok a közönségfilm, és Chirilov külön kiemelte a The Bélier Family c. francia filmet, valamint a Messit.
A What's Up Doc? dokumentumfilmes szekcióban a The Look Of Silence-t emelte ki, amely ritkaság a dokumentumfilmek között: a TIFF-en két évvel ezelőtt vetített The Act Of Killing folytatása, amely ezúttal az áldozatok szemszögét mutatja meg. A román filmnapok programjából a korábbi közleményben is hangsúlyozott független horrort ajánlotta.
transindex.ro
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek