Varga Csaba nagyváradi hegymászónak sikerült oxigénpalack és serpák segítsége nélkül megmásznia a Föld nyolcadik legmagasabb hegycsúcsát, a 8163 méter magas Manaszlut - tájékoztatta az MTI-t az Erdélyi Magyar Manaszlu Expedíció - 2017 támogatója, a Duna televízió Hazajáró című műsorának gyártója, a Dextramedia Kft. csütörtökön az MTI-t.
Varga Csabának szerdán sikerült meghódítania a csúcsot, csütörtökön érkezett vissza az alaptáborba.
A hegymászó a Hazajárónak elmondta, hogy kora hajnalban indult el mászótársak nélkül a 7400 méter magasan lévő 4-es táborból és a reggeli órákban érte el a csúcsot. Mászását a nagyon hideg idő miatt fagyási sérülések nehezítették. Visszafelé estére jutott le a 6800 méter magasan kiépített 3-as táborba, majd reggel teljes felszerelésével és sátrával visszaindult az alaptáborba.
A tájékoztatás szerint a nagyváradi hegymászó nagyon kimerült, a leereszkedés is igen nehéz volt számára, több lábujja is elfagyott.
Varga Csaba a negyedik magyar állampolgár, aki elérte a Manaszlu csúcsát és a hatodik magyar, aki oxigénpalack nélkül három nyolcezer méternél magasabb hegycsúcson járt.
A nepáli hegycsúcsot elsőként 1956-ban mászta meg egy japán és egy nepáli hegymászó. A magyarok közül 2009-ben Erőss Zsolt és Barna Dániel, míg 2015-ben Klein Dávid jutott fel a csúcsra. Varga Csaba a világ 8000 méternél magasabb csúcsai közül 2013-ban a Gasherbrum II, 2014-ben a Broad Peak tetején járt, a Manaszlu volt a harmadik nyolcezrese.
(origo.hu)
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek