A Maracana Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXI. nyári olimpia Rio de Janeiróban.
A két és fél órás programban a visszaszámlálás után, amellyel a híres pilótának és feltalálónak, Santos Dumont-nak állítottak emléket, a szervezők a helyi állatvilág sokszínűségének és szépségének adóztak: madárfigurák sokasága formázta meg a város nevezetességeit. Ezután a zenéé volt a főszerep, Martinho da Vila, az Unidos de Vila Isabel szambaiskola legendás alakja, a riói szamba meghatározó személyisége énekelt lányaival és unokájával.
A brazil himnuszt - az ország lobogójának felvonása alatt - 27 gyerek énekelte el szimbolizálva Brazília 26 szövetségi államát és egy szövetségi kerületét.
Roberta Sá, a brazil új generáció egyik sztárja szólalt meg ezután, miközben Carmen Mirandának, az 1930-as 1940-es évek szambatáncosának, énekes-, illetve színésznőjének árnyéka volt látható mögötte. Csakhamar pedig a 207 delegáció zászlói érkeztek - a göröggel és a brazillal az élen - a stadionba. Aztán az olimpia hősei, maguk a sportolók - köztük a menekültek csapatának tagjai - jelentek meg együtt, elvegyülve a küzdőtéren, közben a DJ Dolores and Orchesta Santa Massa, valamint DJ Mika Mutti zenélt. Háromnegyed órán keresztül özönlöttek az aréna közepére a zuhogó eső ellenére felszabadultan, önfeledten szórakozó versenyzők, illetve edzőik, hivatalos kísérőik.
Színpadra lépett az elektronikus zene norvég szupersztárja, Kygo, akinek a kíséretére az amerikai Julia Michaels elénekelte a „Carry Me” című számot.
A folytatásban Brazília népművészete került terítékre látványos zenés, táncos blokkokkal, majd az olimpia emlékezetes pillanatai villantak fel. A közönség hangorkánnal fogadta a filmen felbukkanó brazil hősöket, illetve az előző két olimpiához hasonlóan Rióban is három aranyérmet nyerő jamaicai sprintert, Usain Boltot.
Az utolsó versenynap végére, a záróünnepségre maradt még egy eredményhirdetés: a délelőtti férfi maratonfutás dobogósai vehették át érmüket a stadionban, melyben - talán a vasárnap esti viharos riói idő miatt - jócskán maradtak üres székek.
A hivatalos program részeként mutatták be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságának újonnan megválasztott négy tagját, köztük az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszót, Gyurta Dánielt, majd az önkéntesek munkájáért járt a köszönet.
A görög himnusz hangjaira felvonták Görögország - az olimpia bölcsőjének - lobogóját, az olimpiai himnusz alatt pedig leengedték az olimpiai lobogót, majd Eduardo Paes polgármester átadta azt Thomas Bachnak, a NOB elnökének, aki Koike Jurikónak, a négy év múlva rendező Tokió kormányzójának nyújtotta át. A ceremónián külön blokkot kapott a bemutatkozásra a 2020-as olimpia városa. A műsor elején felbukkant a Tokiótól Rióig vezető földbe fúrt virtuális csatornából előbújva Abe Sindzó miniszterelnök, s a nagy sikert arató látványos japán showműsor következett.
A folytatásban Carlos Arthur Nuzman, a riói játékok szervezőbizottságának elnöke összegzett. A sport győzelmének közös ünneplésére biztatta a jelenlévőket, illetve azt mondta, Rio jobb város lett a rendezéssel, ami kihívás volt ugyan, de sikerült megfelelni neki.
Thomas Bach megköszönte a meleg vendéglátást és méltatta a helyiek ellenállhatatlan életörömét. Többek között azt mondta, hogy a brazilok bebizonyították, a különbözőség gazdagságot jelent.
„A sport hatalma egyesíti a világot” - folytatta, hozzátéve, hogy az olimpiai faluban együtt élő sportolók üzentek az egész világnak.
Kijelentette, hogy a csodálatos város - gyakran így emlegetik Riót - csodálatos olimpiát rendezett. Megemlékezett a menekültként versenyzőkről, s úgy fogalmazott, az ő szereplésük bátorítást ad hasonló helyzetben lévő millióknak. Végezetül hivatalosan befejezettnek nyilvánította a játékokat, pár perccel később pedig kialudt az olimpiai láng.
A hivatalos rész után szambafesztivál zárta az ünnepséget.
Az augusztus 5-én kezdődött játékokon - melynek mottója „um mundo novo” (egy új világ) volt - 11 303 sportoló vett részt, 306 számban hirdettek győztest, Magyarország nyolc arannyal, három ezüsttel és négy bronzzal a 12. helyen végzett az éremtáblázaton.
Rio - amely első dél-amerikai városként volt házigazdája olimpiának - szeptember 7. és 18. között a paralimpikonokat látja vendégül.
maszol.ro
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek