A spanyolok után a franciákat is legyőzte a magyar férfi vízilabda-válogatott a budapesti Európa-bajnokságon.
A világbajnoki címvédő magyar válogatott a vártnál nehezebben nyert, de továbbra is százszázalékos a margitszigeti kontinenstornán, ugyanis a hétfői nyitómérkőzésén 12-9-re nyert Spanyolország ellen. Benedek Tibor szövetségi kapitány együttese csütörtökön 20.30-tól a nagy rivális szerbekkel csap össze..
férfiak, B csoport, 2. forduló:
Magyarország-Franciaország 12-7 (2-2, 2-1, 5-1, 3-3)
a magyar góldobók: Varga Dániel 3, Madaras 2, Varga Dénes, Hárai, Tóth, Vámos, Hosnyánszky, Erdélyi, Decker Á. 1-1
A meccs nem ígért különösebb izgalmakat a nemzetközi sportági elitbe hosszú szünet után visszatért franciák ellen, akiknek nemzeti csapatával legutóbb az 1991-es Eb-n találkozott a magyar válogatott, legyőzésük akkor csöppnyi gondot sem okozott. Érdekesség, hogy az akkor 16-7-re nyerő gárdának tagja volt az a Benedek Tibor is, aki jelenleg a válogatott szövetségi kapitánya.
A piros-fehér-zöld színeket képviselő mostani együttes első támadását még elhibázta, a másodikat azonban már nem: Varga Dénes középről talált a hálóba, majd rögtön utána a center Hárai Balázs vette be csavart lövéssel a francia kaput (2-0). Ötméteresből szerezték első góljukat a franciák, az egyenlítést pedig formás akció végén (2-2). A meglepő rajtot a valós erőviszonyokat még mindig nem tükröző második negyed követte: egy perc elteltével ugyan Varga Dénes pontos passzát Tóth Márton látványosan húzta a kapuba, de megint egyenlítettek a franciák (3-3), ráadásul Madaras Norbert csúnyán a léc fölé vágta a labdát büntetőből. Az újabb ötméterest azonban a csapatkapitány Varga Dániel már biztos kézzel értékesítette (4-3). Az eredményességi mutató viszont még mindig igen rossz volt, hiszen 13 lövésből született a négy találat. A nagyszünet után egy jóval elszántabb, energikusabb magyar csapat szállt vízbe, szinte azonnal gólt is szerzett: Vámos Márton küldött hatalmas bombát pattintva a kapuba (5-3). A különbség viszont hamar megfeleződött (5-4), de ezúttal időben érkezett a méltó válasz is Hosnyánszky Norbert jóvoltából, majd Varga Dániel lövése csapódott a jobb felső sarokba (7-4). Végre szép és immár hatékony támadásokkal rukkolt elő a magyar válogatott, amely egy újabb akció végén Madaras jóvoltából 8-4-re alakította az állást. És miután már nem félgőzzel, hanem teljes intenzitással játszott a csapat, a harmadik negyed zárásaként - Varga Dánielnek köszönhetően - meglett a kilencedik hazai gól is (9-4). A befejező nyolc perc elején Erdélyi Balázs javította kétszámjegyűre a magyar találatok mennyiségét, majd Madaras duplázott (11-4). Francia szépítést követően pedig Decker Ádám szerzett nem éppen "tucatgólt" (12-6). A differencia azonban nem nőtt már tovább, sőt a végére még egy francia találat jutott (12-7), így aztán a vártnál jóval nehezebben és kisebb különbséggel nyert a Benedek-legénység.
"Erre a találkozóra nehezebb volt felkészülni, mint az elsőre. Annál pedig jobb ez a francia csapat, hogy ne használja ki, ha az ellenfél még nem százszázalékosan pörög. Ezúttal a nagyszünetig bírták, utána már érvényesült a nagyobb tudás" - értékelt Benedek Tibor szövetségi kapitány.
További keddi eredmények:
A csoport:
Montenegró-Oroszország 15-7 (5-1, 3-2, 4-2, 3-2)
Olaszország-Románia 9-4 (1-1, 3-1, 4-1, 1-1)
Görögország-Grúzia 15-6 (4-1, 6-1, 3-3, 2-1)
B csoport:
Szerbia-Németország 12-7 (3-2, 3-1, 3-2, 3-2)
Horvátország-Spanyolország 8-8 (3-2, 2-2, 1-2, 2-2)
(hirado.hu)
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek