rmdsz
2024. december 05., csütörtök Vilma napja
árfolyam:
1 euro = 4.9770 RON
1 dollár = 0.0451 RON
100 forint = 1.202 RON

Magyarország toronymagasan mindenki felett

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Végig ragyogóan szerepeltek a magyar úszók a londoni vizes Európa-bajnokságon, és az utolsó felvonás, a hét végi 15 döntőt tartalmazó is parádés volt: Kapás Boglárka két, Cseh László és Verrasztó Dávid egy-egy újabb aranyéremmel gazdagította a kollekciót. Egy héten át az éremtáblázatot uraló magyar úszócsapat volt az angol főváros legvonzóbb látványossága.


Kapás Boglárka adta meg a hét vége alaphangját: elképesztő fölénnyel, Eb-csúcsot jelentő idővel (15:50,22), a második helyezettre, a korábban a számot uraló spanyol Mireia Belmonte Garciára tíz másodpercet verve nyerte meg az 1500 m gyors döntőjét.

„Belmonténél sohasem lehet tudni, hogy aznap épp megy, mint a meszes, vagy csak utazik, mint ma. Én mindenesetre azt mondtam magamnak háromszáznál: egy életem, egy halálom, most elindulok. Az volt a célom, hogy megdöntsem az Eb-csúcsot” – avatott be a győztes taktika rejtelmeibe Kapás. Aztán még ki sem lelkendeztük magunkat rendesen, máris Cseh László diadalát ünnepelhettük; az ő győzelmét sem veszélyeztette semmi 100 pillangón – annak ellenére sem, hogy fél távnál még csak harmadik volt –, országos és Eb-csúcsot úszva szerezte meg pályafutása 35. aranyérmét nagy nemzetközi versenyen (összesen 69 olimpiai, vb- és Eb-éremnél jár). „Úgy érzem, még rengeteg maradt bennem, Rióban jóval többet akarok kihozni magamból ezen a távon” – mondta az Eb-n a harmadik érmét, második aranyát elhódító Cseh.

A férfi 4x200-as gyorsváltó csak hetedik lett, pedig a legjobb idővel jutott döntőbe a Telegdy Ádám, Kis Gergő, Kozma Dominik, Bernek Péter összetételű négyes, ám ezzel is gyakorlatilag fixálta a riói szereplést, hiszen a még nem kvalifikált országok kvartettjei közül a legjobb időt úszta.

Vasárnap Szilágyi Liliána kis híján növelte a legfényesebb érmek számát: egészen az utolsó pillanatokig vezetett 200 pillangón, végül egyetlen századmásodperccel maradt le az első helyről. Verrasztó Dávid egy számban, az utolsó versenynapon tartott 400 m-es vegyes úszásban állt rajtkőhöz, de maximalizálta londoni szereplését: ő is aranyéremmel gazdagodott, míg Gyurta Gergely ezen a távon a negyedik helyen ért célba. Csak kapkodtuk a fejünket: alig szállt még ki Verrasztó a vízből, amikor Kapás már ugrott is be – egy újabb aranyért. Neki ez már a negyedik volt az Eb-n.

A legvégén még a férfi 4≈100-as vegyes váltó tett be egy bronzérmet a közösbe, hozzájárulva a fölényes magyar elsőséghez az éremtáblázaton: tíz arany-, négy ezüst- és öt bronzérmük révén a magyar úszóknak nem volt párjuk ezen az Európa-bajnokságon.

Eredmények

Férfiak. 50 m gyors: 1. Florent Manaudou (francia) 21,73, 2. Govorov (ukrán) 21,79, 3. Proud (brit) 21,85, ... 6. Takács Krisztián 22,07. 50 m mell: 1. Adam Peaty (angol) 26,66, 2. Stevens (szlovén) 27,09, 3. Murdoch (brit) 27,31. 100 m pillangó: 1. Cseh László 50,86, 2. Czerniak (lengyel) 51,22, 3. Metella (francia) 51,70. 200 m hát: 1. Radoslaw Kawecki (lengyel) 1:55,98, 2. Toumarkin (izraeli) 1:56,97, 3. Danas Rapsys (litván) 1:57,22, 4. Balog Gábor 1:58,66. 4≈100 m gyors: 1. Hollandia (Dion Dreesens, Maarten Brzoskowski, Kyle Stolk, Sebastiaan Verschuren) 7:07,82, 2. Belgium 7:08,28, 3. Olaszország 7:08,30, ... 7. Magyarország (Kozma Dominik, Kis Gergő, Telegdy Ádám, Bernek Péter) 7:12,99. 400 m vegyes: 1. Verrasztó Dávid 4:13,15, 2. Nagy (szlovák) 4:14,16, 3. Turrini (olasz) 4:14,74, 4. Gyurta Gergely 4:14,94. 4≈100 m vegyes: 1. Nagy-Britannia (Christoph Walker-Hebborn, Adam Peaty, James Guy, Duncan W. Scott) 3:32,15, 2. Franciaország 3:33,89, 3. Magyarország (Balog Gábor, Financsek Gábor, Cseh László, Bohus Richárd) 3:34,12.

Nők. 50 m gyors: 1. Ranomi Kromowidjojo (holland) 24,07, 2. Halsall (brit) 24,44, 3. Ottesen (dán) 24,61. 50 m mell: 1. Jennie Johansson (svéd) 30,81, 2. Luthersdottir (izlandi) 30,91, 3. Laukkanen (finn) 30,95. 50 m hát: 1. Francesca Halsall (brit) 27,57, 2. Nielsen (dán) 27,77, 3. Davies (brit) 27,87. 200 m gyors:  1. Federica Pellegrini (olasz) 1:55,93, 2. Heemskerk (holland) 1:55,97, 3. Bonnet (francia) 1:56,51, ...5. Verrasztó Evelyn 1:58,16, 6. Késely Ajna 1:58,24. 200 m pillangó: 1. Franziska Hentke (német) 2:07,23, 2. Szilágyi Liliána 2:07,24, 3. Ignacio Sorribes (spanyol) 2:07,52, 4. Jakabos Zsuzsanna 2:07,75. 400 m gyors: 1. Kapás Boglárka 4:03,47, 2. Carlin (brit) 4:04,85, 3. Belmonte (spanyol) 4:06,89. 1500 m gyors: 1. Kapás Boglárka 15:50,22, 2. Belmonte (spanyol) 16:00,20, 3. Vilas Vidal (spanyol) 16:01,25, … 6. Juhász Adél 16:22,69. 4≈100 m vegyes: 1. Nagy-Britannia (Kathleen Dawson, Chloe Tutton, Siobhan-Marie O’Connor, Francesca Halsall) 3:58,57, 2. Olaszország 4:00,73, 3. Finnország 4:01,49.

Éremtáblázat (arany-, ezüst-, bronzérem)

Magyarország    10    4    5
Nagy-Britannia    7    6    9
Olaszország    5    7    5
Hollandia    5    3    2
Franciaország    4    1    4

(nol.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo
rmdsz
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek