"Ria, ria, Hungária!" és "Szép volt, fiúk!" Ezekkel a rigmusokkal köszönték a válogatottat a szurkolók. Olyan örömünnep volt Budapesten, mintha nyert volna a magyar csapat. Pedig a válogatott 4:0-ra kikapott Belgiumtól a toulouse-i nyolcaddöntőben, így kiesett a tornáról. Sokan viszont arról beszélnek, hogy 50 éve nem volt ilyen sikeres a magyar foci.
Ameddig a szem ellátott csak szurkolókat lehetett látni Budapest belvárosában néhány perccel a mérkőzés lefújása után. Hömpölygő tömeg árasztotta el a körutat.
A 4-es 6-os villamos vonala szinte teljesen piros-fehér-zöldbe borult a szurkolóktól, akik nemzetiszínű lobogókkal és molinókkal vonultak. Énekelve, skandálva éltették a magyar válogatottat és azt az eredményt, amit eddig elértek.
Órákon keresztül “Az éjjel soha nem érhet véget” című daltól volt hangos a város számos pontja. Az egykori Soho Party sláger már szinte a magyar válogatott hivatalos Eb-himnusza lett. A szurkolók vonulását a rendőrök felügyelték.
Szurkolt az egész ország
Zalaegerszegtől Debrecenig, Szegedtől Nyíregyházáig több tízezer szurkoló buzdította a magyar válogatottat. Sopronban is újra megtelt a főtér, ahol csaknem kétezer ember gyűlt össze, hogy együtt szurkoljon a csapatnak.
A meccs után a drukkerek itt is az utcára vonultak, hogy így ünnepeljék a magyar válogatottat. Sokan azt mondták: egyáltalán nem csalódottak. Miskolcon is több ezren skandálták egyszerre, hogy szép volt fiúk! Sokan görögtüzeket is gyújtottak.
Határon túl is rengetegen nézték a mérkőzést
A vajdasági Óbecsén üdvrivalgással ünnepelték a magyar védők minden hárítását. A vereség ellenére ott is azt mondták a szurkolók, hogy egyáltalán nem csalódottak.
Sokak számára egyenesen példaképpé vált a magyar válogatott. Amióta élünk, nem emlékszünk ilyen harcos csapatra, akik ennyire együtt tudunk működni – fogalmazott az egyik szurkoló, aki szerint „példaképekké váltak nemzetünk fiai, ami mindennél többet ér”.
Kimagasló eredményt tudtak elérni, amit nem vártunk. Köszönjük nekik és büszkék vagyunk rájuk, annak ellenére, hogy ezen a meccsen kikaptunk – fogalmazott egy másik szurkoló Nagydobronyban több tucat kárpátaljai és délvidéki drukkolt együtt.
hirado.hu
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek