A mezőny egyik legmagasabb, 183 centis pilótája, Adrian Sutil képtelen tovább fogyni, ezért a szahíri pályán nem vesz folyadékot magához, kockáztatva az ájulást.
A nehezebb erőforrás egységek miatt az autók minimum súlyhatárát az idei szezonban a korábbi 642 kilogrammról 691 kilogrammra emelték. A magasabb és nehezebb pilóták - mint amilyen például a Force India németje, Nico Hülkenberg - szerint azonban ők még így is hátrányban lesznek a könnyebb pilótákkal szemben, mert az F1-ben minden plusz súly értékes ezred-, vagy századmásodpercekbe kerül - írja aformula.hu.
Ezért két táborra szakadt az F1-es mezőny - írja a Bors. A magasabb, és ezáltal testesebb pilóták ugyanis felháborítónak tartják, hogy az új súlyszabály miatt a kisebbek akár körönként fél másodperccel is gyorsabbak náluk, pusztán az alkatuk miatt.
A koplalás egyeseknél már odáig fajult, hogy Malajziában, a pokoli hőségben az egyik - meg nem nevezett - versenyző elájult egy rendezvényen. Sokan a megfelelő folyadékpótlásról is lemondanak, ami dehidratáltsághoz vezet, s ezzel párhuzamosan romlik a koncentrációs készségük, így könnyen tragédiát okozhatnak a pályán.
(hetivalasz.hu)
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek