A magyar és a szerb férfi válogatott küzd meg az aranyéremért a budapesti vízilabda Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján, mivel a péntek esti másik elődöntőben a déli szomszéd csapata legyőzte Montenegró legjobbjait.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 8-7-re legyőzte Olaszországot a budapesti Európa-bajnokság pénteki elődöntőjében!
A Benedek Tibor szövetség kapitány irányította világbajnoki címvédő hazai csapat és a 2011-ben vb-aranyérmes, a 2012-es londoni olimpián - a negyeddöntőben éppen a magyar válogatottat legyűrő - olasz gárda összecsapása a margitszigeti Hajós uszodában ideális időben, hatezer lelkes szurkoló előtt, rögtön hatalmas lövőpárbajjal kezdődött. Ám gól csak bő két perc elteltével született, méghozzá Varga Dénes jóvoltából, aki a jobb alsó sarkot vette be (1-0). Emberelőnyből jött az egyenlítés, de pillanatokkal később Varga Dénes álompasszából Szivós Márton módosított az álláson, aztán pedig a 34 évével korelnök Madaras Norbert balkezes bombája landolt a hálóban (3-1).
A második negyedben az addigi két magyar fórral szemben már hatodszor emberelőnyben játszó olaszok szépítettek, majd teljes létszámnál is betaláltak (3-3). Létszámfölényes helyzetből sikerült visszavenni a vezetést Hosnyánszky Norbert révén (4-3). Fél perccel a nagyszünet előtt még nagyobb hangerővel ünnepelhetett a publikum: a csapatkapitány Varga Dániel bombázott az olasz kapuba (5-3). A negyedzárás pillanatában a rivális élt a hat az öt elleni játék kínálta eséllyel (5-4).
A harmadik játékrész nagy Nagy Viktor-védésekkel rajtolt, a kapus még emberhátrányban is bravúrral hárított, a válaszcsapás pedig felettébb hatásos volt: Hosnyánszky a kapufa segítségével bombázott a hálóba (6-4). Szűk egy perc volt hátra a negyedből, amikor távoli lövéssel szépítettek az olaszok (6-5). (MTI)
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek