Soha nem volt még akkora különbség a Bajnokok Ligája csapatai között, mint a 2016/2017-es szezonban, de a szuperklubok még ebből a mezőnyből is kiemelkednek. Csökkent viszont a különbség, ami a válogatott és a klubfutball között húzódik, de ez nem biztos, hogy jó. Kedden a negyeddöntőkkel folytatódik a BL-sorozat.
A 2016-os Európa-bajnokság egyik legmeghatározóbb aspektusa a biztonsági megoldásokon alapuló, türelmes játék volt, amely az ellenfél hibáinak kihasználását célozta, nem pedig a hibák kikényszerítését vagy az önálló kezdeményezést.
Ezzel párhuzamosan, ha voltak is fellángolásai a nagy sztároknak, az Eb olyan, szinte ismeretlen játékosok megmozdulásairól marad emlékezetes, mint Hal Robson-Kanué, aki egy csellel átverte az egész belga védelmet, vagy az izlandi Aron Gunnarssoné, aki új szintre emelte a bedobásokat. És persze ott volt Éderzito António Macedo Lopes, vagyis Éder, aki góljával eldöntötte az Eb-döntőt. Miközben a sérült Cristiano Ronaldo az oldalvonal mellől tüzelte társait, Antoine Griezmann pedig az egész torna leghaloványabb meccsét játszotta.
Az 1970-es évek BEK-sorozata például az Ajax és a Bayern München csatáját hozta, miközben a két ország egymás ellen vívta az 1974-es vb-döntőt is, a németek pedig 1972 és 1980 között zsinórban három Eb-döntőt vívtak. A modern labdarúgás azonban nemhogy elszakadt gyökereitől, a válogatott futballtól, hanem éppen ellentétes úton haladt.
Bár mondhatjuk, hogy 5:3 az arány az 50 százalék felett és alatt futballozó csapatok esetében, a tendenciákat nézve mindenképp irányadó, hogy a Real Madrid nem egyszer szinte csak kényszerűségből játszik labdabirtoklással a kétségbeesett bekkelésbe menekülő ellenfelével szemben, és még így is csak 52 százalékban van náluk a labda.
Azt, hogy Zinedine Zidane vezetése alatt a Real Madrid levetkőzte magáról a showbiznisz-futball imidzsét, már a tavalyi kiírásban is megtapasztalhattuk.
A BL-győztes csapatok rúgott góljainak száma a trófeához vezető úton
Forrás: Origo
2014-ben még történelmi rekorddal, 41 rúgott góllal nyert BL-t a madridi csapat, tavaly 28-cal, ami alig több, mint a csetlő-botló Chelsea 28 góllal kivívott, 2012-es sikere.
A franciaországi Európa-bajnokságon látott proaktív/reaktív csapat narratíva nagyon kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, a torna gólátlaga pedig szinte történelmi mélypontra süllyedt a maga 2,12-es mutatójával.
Ehhez képes a Bajnokok Ligája mezőnye még sosem volt olyan híg, mint az idei kiírásban: 112 meccsen 340 gólt lőttek a csapatok, ami 3,04-es gólátlagnak felel meg.Ez akár még lehetne jó hír is, de ha az eloszlásokat is vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a csoportmeccsek gyakorlatilag teljesen elvesztették az értéküket.
A kvalifikáció során felkaptuk a fejünk az amatőr Lincoln Red Imps pillanatnyi sikerére a Celtic ellen. A csoportmeccseken Párizsban villant meg a Ludogorets (2–2), a Rosztov elkapta a Bayernt, a Legia megszorongatta a Real Madridot (3–3), de végül az egyetlen komolyan vehető meglepetést a Tottenham kiesése jelentette.De ha tudjuk, hogy a londoniak ezt követően az Európa Ligából is az első adandó alkalommal kiírták magukat (a Gent verte ki őket a legjobb 32 között), akkor látjuk, hogy Mauricio Pochettino a Premier League küzdelmein kívül semmi mással nem akart foglalkozni, vagyis a BL-búcsú is papírforma.
A 2013/2014-es szezonig egyszer sem fordult elő a sorozatban, hogy a 96 csoportmeccsből legalább tíz érjen véget négy, vagy annál nagyobb gólos különbséggel. Azóta minden egyes szezonban volt legalább tíz ilyen meccs, a rekordot (14) pedig az idei kiírás hozta el. Az elmúlt négy szezonban több négygólos (vagy nagyobb különbségű) különbséget láthattunk, mint az azt megelőző nyolc szezonban összesen.
(origo.hu)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek