Átvettük a nagybányai magyar bölcsődét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségétől, ezzel bekerült a bölcsőde a városi iskolai hálózatba. A magyar bölcsőde a Németh László Elméleti Líceumhoz tartozik. Így megvalósul Nagybányán teljes magyar nyelvű oktatási hálózat.
Elfogadtuk a Pokol-ház felújításának a tervét és költségvetését. Ennek értelmében az önkormányzat a 21 millió lejes felújítást 5 millió lejjel támogatja, a többit pályázatok révén fedezi.
Új tömegközlekedési sáv létrehozásáról döntöttünk, a 20-as vonal az Auchan és a Zazar negyed között közlekedik majd.
Pap Zsolt István kezdeményezte, hogy ne legyen tiltott az állatok közterületen való etetése, természetesen a megfelelő higiénia és társadalmi együttélés szabályainak tiszteletben tartásával.
Egy sor határozatot hoztunk, ami a Gesztenye Ünnep lebonyolítását illeti: szeptember 19 és 22. között a város központi parkjában újból megszervezzük a virágkiállítást (a megnyitó után naponta 12-19 óra között látogatható). Másik állandó kiállításunk a kereskedelmi kamarával közösen szervezett Expo Rivulus Dominarum, a hagyományos és kézműves termékek kiállítása, a Lascar Pană Sportcsarnokban lesz szeptember 20 és 22. között, naponta 10-21 óra között látogatható.
Meghatároztuk a bérelhető önkormányzati területek illetményét. Ennek értelmében a Régi Főtéren és az Unirii sugárúton bérbe vehető helyek ára négyzetméterenként 100 és 300 lej között mozog a kereskedelmi és vendéglátó tevékenységet folytatók számára, a kulturális és nonprofit tevékenységet folytató szervezetek számára négyzetméterenként 10 lej.
A CS Minaur kézilabdacsapat helyi pályán játszott mérkőzéseire a jegyek és bérletek értéke a 2024-2025 szezonban a következő lesz:
350lej/szezon mindkét csapat mérkőzéseire
200lej/szezon a férfi csapat mérkőzéseire
200lej/szezon a női csapat mérkőzéseire
egy mérkőzésre a jegy ára pedig egységesen 20 lej lesz.
Pap Zsolt István- RMDSZ-es alpolgármester
Pintér Zsolt- RMDSZ-es városi tanácsos
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek