Megrendülten értesültünk arról, hogy hosszas betegség után, 68 éves korában elhunyt SZENTGYÖRGYI SÁNDOR, szervezeti pszichológus, az RMDSZ volt megyei tanácsosa, választmányi tag, az Új Fejezet csoport lelkes tagja, a nagybányai magyar közösség kiemelkedő személyisége.
Kitartó munkássága és elszántsága mellett, Szentgyörgyi Sándort mindenekelőtt rendkívüli emberség és igazságérzet jellemezte. Évtizedekig aktív tagja volt a nagybányai magyar közösségnek, kiemelkedő szerepet játszott a helyi magyar közösségi és szakmai élet fellendítésében. Egészségi állapota ellenére minden erejével azon dolgozott a legnehezebb időkben is, hogy a magyar közösség érdekeit szolgálja, a szociális eseteket felkarolja, lehetőségei szerint segítse.
Számos civil és szakmai szervezet lelkes tagja volt, nyugdíjas éveiben is szakmai találkozók és események szervezésére törekedett.
Fejet hajtunk sokévnyi megyei tanácsosi munkája előtt, becsülettel gondolunk a Szövetségben vállalt, a magyar közösség érdekében végzett szolgálatára.
„Legyetek jók, azok, akiknek megismertelek benneteket. Ne hagyjátok a zászlót porba hullani, elveszett egy csata, de még a háborúnak nincs vége, azt nyerjétek meg!” (Szentgyörgyi Sándor)
Ezen gondolatokkal búcsúzunk Szentgyörgyi Sándortól, Isten nyugtassa Őt és adjon vigasztalódást gyászoló családjának!
Áldott és örök legyen az emléke!
A temetési szertartásra január 22-én, szerdán 10 órától kerül sor, a nagybányai virághegyi temető kápolnájánál. Ezt követően földi maradványait a zsibói református kápolnától helyezik örök nyugalomra, 14.00 órától kezdődő gyászszertartással.
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek