Máramarosi példamutatás – „forradalmi” választ adtak a petrovaiak 1989-ben Ceaușescunak

Éppen harminc éve annak, hogy az 1989-es temesvári forradalom előszele megcsapta a máramarosi Petrova lakosait, akik fellázadtak a kommunista diktatúra falurombolásban kimerülő területrendezési és szisztematizálási terve ellen - (a Krónika.ro írása).

Falurombolás elleni tüntetés Budapesten

Az 1989-es újév sem kezdődhetett mással, mint Nicolae Ceaușescu pártfőtitkár televíziós beszédével. Ami viszont csak mostanában került fel a YouTube videómegosztóra, az a beszéd nyers, vágatlan, szerkesztetlen változata.

Amelynek már a második mondatában elcsuklott a szónok hangja, valahogy úgy, mint az esztendő végén, abban a híres erkélyjelenetben... De mindenfajta kozmetikázás után is maradt a beszédben egy hivatkozás az „áprilisi tézisek átfogó társadalmi vitájára”, természetesen mint egyike a lecsengő esztendő nagy sikereinek. Akik azokat az időket átélték, azok persze tudták, hogy az áprilisi tézisekről, az ott meghirdetett területrendezési és szisztematizálási terv kapcsán átfogó társadalmi vitáról szó sem lehetett, ha csak a tervezett falurombolások kiváltotta nemzetközi felháborodást és tiltakozási hullámot nem tekintjük annak. Minden eddigit meghaladó felháborodás hullámai kavarogtak óceánon innen és túl, de kavarogtak határon belül is becsületesen.

Hogy csak egyetlen példát említsünk, 1988. szeptember elején Tőkés László kezdeményezésére 12 fiatal református lelkész intézett levelet a nagyváradi püspökhöz a veszélyeztetett templomok, egyházi javak védelmében. A röviden és velősen falurombolásnak nevezett akció a belső ellenzék egyik kristályosodási pontjává, a bukaresti rezsim Achilles-sarkává változott, Ceaușescu amúgy is felduzzadt bűnlajstromának a listavezetője lett. A bukaresti hatóságok persze igyekeztek csillapítani a felszított kedélyeket. Külföldi megfigyelőket hívtak meg, hadd tanúsítsák, hogy a buldózerek pihennek, dózerolásról szó sincs, ami nagy vonalakban meg is felelt a valóságnak.

Amit viszont gondosan eltitkoltak, hogy a megyékben zavartalanul folytak az előkészületek, készültek a listák a felszámolásra kerülő helységekről. Először csak a térképről szerették volna eltüntetni őket, adminisztratív összevonások, egyesítések révén, remélve, hogy az elemi szolgáltatások leállítása nyomán a kisebb falvak maguktól is elsorvadnak. A közelgő egyesítésről szóló riasztó hírek a máramarosi Visó-völgy egyik nagyközségébe, a több mint háromezer lakosú Petrovába is eljutottak.

A szomszédos, de elég távoli Leordina lett volna az új községközpont, ide kellett volna a petrovaiaknak minden apró-cseprő ügyben ilyen-olyan papírokért feljárniuk. A megyei szervek egyedül csak a községi néptanács elnökét – aminek akkoriban a polgármestert nevezték – avatták be a tervekbe, hasonló tisztséget ajánlva fel neki. A többi elöljárót és közalkalmazottat csak ’89 január közepén értesítették, hogy ideje lenne új munkahelyet keresniük... A felháborodás óriási volt, és amikor január 15-én, vasárnap a Mihai Eminescu költő születésnapját köszöntő ünnepi műsorra összegyűlt Petrova apraja-nagyja, hát bizony nem a költészet, hanem a másnapi tömegtüntetés szervezése került a napirendre... Másnap, hétfő délelőtt két-háromszáz dühös ember zajongott a néptanács előtt.

Amikor a kiszálló Szekuritáte ezredes az összegyűlt embereknek azt találta mondani: „akarjátok, vagy nem akarjátok, az egyesülés úgyis megtörténik”, elszakadt a cérna, elszabadultak az indulatok. Ablakok csörömpöltek, ajtókat rúgtak be, telefondrótokat téptek ki a falból, s a megrökönyödött megyei propagandatitkárhoz mindenfajta tárgyat kezdtek hozzávágni. Az menekülésre fogta a dolgot, s egy szomszédos szoba szekrényében barikádozta el magát. A szekustiszt nála is rosszabbul járt. Kilökdösték az udvarra, hamut szórtak a fejére, és vízzel leöntötték. A fellázadt tömeget, már délután a megyei első titkárnak sikerült lecsillapítania. Mindenki szeme láttára írásba kellett adnia, hogy elállnak a terveiktől, sőt a falustársait cserben hagyó polgármestert is leváltotta. Magyarán szólva: kapitulált a felajzott néptömeg előtt. De kapituláltak a karhatalom képviselői is. Kihallgatások csak ímmel-ámmal, a látszat kedvéért folytak, felelősségre végül is senkit sem vontak. Szégyenüket, tehetetlenségüket, megaláztatásukat botorság lett volna nagydobra verni, a történteket jobbnak látták inkább eltussolni. Harminc évvel ezelőtt így kezdődött a sorsfordító 1989-es esztendő Máramarosban. Az országban pedig hamarosan folytatódott.

(kronika.ro)