Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kéri a román ellenzék, miután Traian Basescu államfő kijelentette, hogy titkos ügynök van az elnökjelöltek között.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Liberális Párt (PDL) képviselőházi frakciói csütörtökön jelentették be, hogy a jövő hét elején kérni fogják a ház vezetésétől egy vizsgálóbizottság felállítását, amelynek feladata lenne tisztázni az államelnök kijelentését.
Traian Basescu egy televíziós műsorban a minap kijelentette, hogy az elnökjelöltek között egy titkos ügynök is van, aki elhallgatta ezt a részletet múltjából.
Basescu szerint a titkosszolgálatok ezt az információt nem hozhatják nyilvánosságra, mert törvény tiltja, de a jelöltnek kötelessége felfedni. Szerinte nem korrekt, hogy valaki a legmagasabb közjogi funkcióba kerüljön úgy, hogy két „vezérlőgombbal" rendelkezik. Ezzel arra utalt, hogy az esetleges következő államfőnek a titkosszolgálatokkal is közvetlen köteléke lenne. Basescu elvárja – hangoztatta -, hogy a jelöltek rejtett múltjukat is fedjék fel életrajzukban, ellenkező esetben ő fogja a nyilvánosság előtt leleplezni a szóban forgó személyt.
A két ellenzéki párt úgy véli, hogy a parlamentnek el kell ítélnie Basescu „súlyos" kijelentését, és valamennyi államelnökjelöltnek tisztáznia kell a nyilvánosság előtt a vádat. Szerintük „gyanús", hogy a megmérettetés legnagyobb esélyesének tekintett Victor Ponta miniszterelnök eddig nem reagált az államelnök vádjára. A kormányfő csütörtökön késő délután azonban már megszólalt és leszögezte:
Basescu nem rá utalt, mert korábban ő maga nyilatkozott úgy, hogy a kormánytagokat ellenőrizte múltjuk szempontjából.
Ponta kifejtette, nem lát semmi rosszat abban, ha valaki fedett ügynökként az ország érdekeit védte. Úgy véli, gratulálni kell az ilyen személyeknek. Rámutatott, ha a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelső Védelmi Tanács alelnökeként úgy nyilatkozna, mint Basescu, elsősorban bűncselekményt követne el, másodsorban felelőtlenség lenne részéről.
Klaus Johannis, a román liberálisok és demokrata pártiak által alkotott Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államelnök-jelöltje csütörtökön kijelentette, hogy Basescu egészen biztosan nem rá célzott. Monica Macovei független jelölt is kijelentette, hogy nem volt kapcsolata a román titkosszolgálatokkal. Azt javasolta, hogy a hírszerzést felügyelő parlamenti bizottság vizsgálja ki Basescu kijelentésének megalapozottságát.
erdély.ma
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek