Verestóy Attila cáfolta a tegnap a román sajtóban megjelent értesüléseket, melyek szerint köze lenne a 90 ezer hektár erdő törvénytelen visszaszolgáltatásának ügyéhez, amelyben több magas rangú tisztségviselő, többek között Viorel Hrebenciuc, a PSD egyik alapembere ellen is bűnvádi eljárás indult.
"Húsz éve próbálnak belekavarni egy olyan dologba, amihez semmi közöm: nem foglalkoztam sem erdőkitermeléssel, sem erdővisszaadással" - jelentette ki a Transindex megkeresésére a szenátor.
Elmondta, a Nagyrománia Párt régi híresztelése, hogy érdekelt lenne az erdőkitermelésben, ami időről időre előkerül a sajtóban.
"Csodálkoznak is a kedves kollégák, hogy az ügyészségi tényanyagban sehol sem merül fel a nevem" - mondta Verestóy, és kérdésünkre hozzátette, nem kapott semmiféle megkeresést ez ügyben a DNA-tól.
"Soha életemben nem foglalkoztam sem erdőkitermeléssel, sem erdővisszaadással, ez ilyen világos. Egyébként várható volt, hogy ebben az eléggé durva és kimondottan mocskos kampányban megpróbálnak az RMDSZ-ben valamilyen hatással bíró emberekbe belekötni. Korodi Attilakörnyezetvédelmi minisztert is megemlítették, pedig nem is tartozik hatáskörébe az erdőügy területe" - mondta a politikus.
transindex.ro
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek