rmdsz
2024. december 22.,  Zéno napja
árfolyam:
1 euro = 4.9764 RON
1 dollár = 0.0464 RON
100 forint = 1.2029 RON

Tovább dagad a román korrupciós botrány

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Büntetőeljárást indított a román korrupcióellenes ügyészség több befolyásos szociáldemokrata képviselő ellen. A román kormányfő-helyettes, aki szintén a kormányzópárt tagja, választási csalás és befolyással való üzérkedés miatt pedig már bíróság előtt áll. A botrányok igencsak rosszul jönnek az államfői babérokra törő Victor Ponta miniszterelnöknek, aki egyben a szociáldemokrata párt elnöke is. Noha azonnal felfüggesztette a párt-tisztségviselőket, a közvélemény szemében ez kevés lehet.


Rövid időn belül három korrupciós ügyben is eljárást indított a román ügyészség Viorel Hrebenciuc, a kormányzó szociáldemokrata párt egyik legbefolyásosabb politikusa ellen. A vád szerint Hrebenciuc politikai tekintélyét vetette latba, hogy párttársát televíziós licenchez juttassa, emellett besegített több mint 90 ezer hektárnyi erdő illegális visszaszolgáltatásába.

Legutóbb azt ígérte a párt alelnökének, hogy az államfőválasztás után pártelnöki székbe juttatja, ha ráveszi az igazságügyi minisztert egy újabb amnesztiatervezet benyújtására. Amennyiben ugyanis azt elfogadnák, hamarabb szabadulna, ha az első két ügyben elítélik. Amikor mindez kitudódott, Hrebenciuc lemondott képviselői mandátumáról. Nem ő azonban az egyedüli, korrupcióval gyanúsított szociáldemokrata politikus, ami aggasztja az államelnöki ambíciókkal bíró Victor Ponta kormányfőt.

Dan Sova alelnök, Vanghelie alelnök és Ghita képviselő úr párttisztségeit felfüggesztjük. A következő vezetőségi ülésén pedig megtárgyaljuk, hogy korrupciós ügyeik befolyásolták-e az elnökválasztási kampányt. Kollégáink, de felelősséget kell vállalniuk tetteikért – mondta a pártelnök kedden, miután sürgősségi gyűlést hívott össze.

Az elmúlt napokban mérhetően zuhant Victor Ponta népszerűsége a pártja korrupciós ügyei miatt, különösen az után, hogy saját apósa, egy befolyásos szociáldemokrata szenátor neve is nyilvánosságra került az egyik ügyben.

Precedensértékű botránynak vagyunk tanúi ezekben a napokban: a szociáldemokrata párt régi arcai, ismert személyiségei is az ügyészek figyelmébe kerültek, többek között Ilie Sarbu, a kormányfő apósa is. Egyre inkább láthatjuk, hogy mélyen gyökerezik a korrupció ebben a pártban – állapította meg Dan Tapalaga, az egyik vezető bukaresti hírportál elemzője.

Romániában jelenleg 35 – többségükben szociáldemokrata – parlamenti képviselő ellen folytat bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség. 

MTI

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)

MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

adj fel hirdetést
rmdsz
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek