Nem mi mondjuk: a washingtoni szenátus vizsgálóbizottsága, meg a The Washington Post.
Valóban működtethetett Romániában titkos börtönöket az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége (CIA) – többek között ez derül ki az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága által kedden ismertetett jelentésből.
A dokumentum azt is megállapítja, hogy a CIA az általa elismertnél „sokkal kegyetlenebb” módszereket alkalmazott az al-Kaida feltételezett tagjaival szemben, a „fokozott vallatások" során, rutinszerűen félrevezette a kormányzatot és a kongresszust, a kínzás ráadásul nem volt hatékony információszerzési eszköz a terrorelhárításban.
A titkos börtönök kapcsán – amelyek létét Bukarest az évek során mindvégig tagadta – a The Washington Post azt írta: a jelentés szerint a CIA a terrorizmussal gyanúsított személyeket többek között romániai, afganisztáni, thaiföldi, litvániai és lengyelországi helyszíneken tartotta fogva és kínozta.
Az úgynevezett „fekete helyszíneket” (black sites) országonként más-más színkóddal jelölték a titoktartás érdekében, azonban a lap szerint egyéb utalásokból kikövetkeztethető, melyik helyszín hol található – Romániáé a fekete, Lengyelországé a kék, Litvániaié az ibolya szín volt.
A romániai és litvániai központokat 2002-ben, illetve 2003-ban hozták létre, Romániába 2003-ban érkezett az első fogolyszállítmány. 2005-ben ide szállították Abu Farádzs al-Líbit, az al-Kaida harmadik számú vezetőjét.
Ion Iliescu, aki a kérdéses időszakban Románia elnöke volt, szerdán este azt állította: nincs tudomása titkos romániai CIA-börtönről.
A dokumentum szerint a CIA titkos börtöneiben George W. Bush elnöksége alatt legalább 119 személyt tartottak fogva (korábban a kémszervezet 98 foglyot ismert el), akik közül 39-et vetettek alá a vitatott vallatási módszereknek. A vallatás legalább egy emberéletet követelt: a leláncolt fogoly kihűlt. Több más fogvatartottat a kimúlás határáig gyötörtek.
foter.ro
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek