Cătălin Predoiu belügyminiszter kiemelte: Ausztria egyelőre csak egy sajtónyilatkozatban fogadta el Románia schengeni csatlakozását a légi határok esetében, ami nem hivatalos álláspont. Két nap múlva a Salzburgi Fórumon találkozik osztrák kollégájával, Gerhard Karnerrel, akkor veheti majd biztosra az orsztrák álláspontot.
A román belügyminiszter szerint az osztrák nyilatkozat nem meglepő, és a legfőbb politikai jelentősége az, hogy Bécsben végre változott az álláspont és most már szakmai téren folytatódnak a tárgyalások.
„Számunkra a nyilatkozat nem volt meglepő, számítottunk rá. A nyilatkozat fő politikai jelentősége az, hogy Ausztria (...) megváltoztatta álláspontját. Tehát ebben a nyilatkozatban már nem volt meg az a merev álláspont. A nyilatkozatot megelőző hónapokban folyamatos megbeszélések folytak. A belügyminisztérium és a külügyminisztérium szintjén állandó volt a kapcsolat, és ezek a tárgyalások folytatódni fognak” – mondta Predoiu a Digi24-nek vasárnap.
Hangsúlyozta, hogy Románia még mindig „a tárgyalások közepén van” a schengeni tárgyalásokkal kapcsolatban, és több szinten zajlanak a megbeszélések.
„Mostantól a technikai megbeszélések területére lépünk. Ezekre a megbeszélésekre a Salzburgi Fórumon kerül sor. Folytatjuk a munkát, és reméljük, hogy a romániaiaknak is lesz egy kis ünnepi jókedvük, de még mindig a tárgyalások folyamatában vagyunk (...) Több szinten tárgyalunk: kétoldalú a párbeszéd Ausztriával, háromoldalú Bulgáriával, négyoldalú a párbeszéd az Európai Bizottsággal, és többoldalú párbeszéd az összes uniós tagállammal – mindenki a maga módján részt vesz ezekben a tárgyalásokban” – magyarázta a belügyminiszter.
Predoiu rámutatott, hogy a Gerhard Karner osztrák belügyminiszterrel augusztus 23-án Bécsben folytatott megbeszélésén az első cél a kommunikáció „normalizálása” volt, azaz a „sehová sem vezető, a rugalmatlan elutasítás párbeszédéből (...) a konstruktív kölcsönös párbeszédre való áttérés”.
„A nagy lépés az volt, hogy a »nem«-ről az »igen«-re térjünk át, és hogy milyen feltételek mellett. Tudom, hogy voltak olyan nyilatkozatok, különösen az ellenzék részéről, hogy ez túl kevés, és hogy automatikusan mindent egyszerre kell megkapnunk. Mindenkit arra kérek, hogy nézze meg a szerződés mellékletét” – tette hozzá a belügyminiszter.
Szerinte még nem tudni, hogy a döntés Románia légi határokkal történő schengeni csatlakozásáról mikor valósul meg ténylegesen a gyakorlatban, de a lényeg, hogy kompromisszumra jussanak.
A belügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyelőre csak egy sajtónyilatkozatban hangzott el Ausztria álláspontja Románia schengeni csatlakozásáról a repülőterekkel, ami nem jelent „hivatalos álláspontot”. „A sajtónyilatkozat nem hivatalos dokumentum és nem hivatalos álláspont. Ezt az álláspontot akkor veszem tudomásul, amikor két nap múlva találkozom Karner úrral" – mondta Cătălin Predoiu.
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek