PNL lesz a neve a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) fúziója nyomán újonnan létre jövő pártnak – értesült szerdán a két párt közötti tárgyalások lezárulta nyomán a Mediafax hírügynökség. Ez azt jelenti, hogy a PDL engedett a PNL-nek, és hajlandó lemondani a nevéről.
Ludovic Orban, a PNL alelnöke, aki pártja képviseletében vett részt a tárgyalásokon, elmondta: az egyesülésről szóló tárgyalások az ezzel megbízott vegyes bizottság szintjén véget értek, minden, az új párt alapszabályával, az átmeneti rendelkezésekkel és a fúziós szerződésről szóló kérdésben megállapodtak. Közölte, a PNL vezetősége július 21-én ül össze, hogy megvitassa és jóváhagyja a megállapodásban foglaltakat.
Cătălin Predoiu, aki a PDL első alelnökeként vett részt a tárgyaláson, szintén kifejtette, hogy pártja vezetőségének is jóvá kell még hagynia a megállapodást, annak részleteit azt követően hozzák majd nyilvánosságra, hogy mindkét párt vezető testületei áldásukat adták rá.
Vasile Blaga, a PDL elnöke ugyanakkor azt mondta: ma még várható egy utolsó tárgyalási forduló, amelyen eldől, hol lesz a párt székhelye, illetve mi lesz a jelképe és a himnusza. A PNL név elfogadását nem erősítette meg.
Mint arról beszámoltunk, a két párt fúziójára Crin Antonescu, a PNL azóta leköszönt elnöke tett javaslatot azt követően, hogy a jobbközép pártok a várakozáshoz képest rosszul szerepeltek a május 25-i európai parlamenti választáson.
A javaslatot a PDL elfogadta, és elkezdődtek a tárgyalások az azóta már Klaus Johannis vezette PNL és a demokrata-liberálisok között az egyesülés feltételeiről. Az egyik leginkább vitatott pont az új párt neve volt, a PNL ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy az új alakulat neve is PNL legyen. A PNL 15, míg a PDL 12 százalékot ért el az EP-választáson.
Mint ismeretes, a PNL egyike a kevés megmaradt történelmi román pártnak, míg a PDL ezen a néven 2007-ben jött létre, miután az addig Demokrata Párt néven futó alakulat összeolvadt a Nemzeti Liberális Pártból kivált, Traian Băsescu államfőhöz húzó politikusok pártjával.
Băsescu: Johannis megnyerheti a választást
Klaus Johannisnak, a PNL elnökének esélye lehet megnyerni a novemberi államfőválasztást, ha a teljes jobboldal fölsorakozik mögötte – jelentette ki szerdán Traian Băsescu államfő. Az elnök a B1 televíziónak nyilatkozva úgy vélekedett: ehhez alapvető fontosságú, hogy a választásokig megva-lósuljon az együttműködés.
Az államfő megjegyezte: szkeptikus a PNL és a PDL fúziója kapcsán, és ha rajta múlt volna, nem egyezett volna bele. Băsescu 2004-es államfővé választásáig a PDL élén állt, elnökké választását követően pedig a két párt egyesülését szorgalmazta. Azóta viszont szakított a PDL-lel.
(kronika.ro)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek