Közterületen sem loboghat a székely zászló: jogerős bírósági döntés értelmében a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban le kell venni az óriás székely zászlót.
A brassói táblabíróság ugyanis visszautasította Antal Árpád polgármester fellebbezését, és megerősítette a Kovászna megyei bíróság döntését, hogy a zászlót el kell távolítani. Az óriás kék-arany lobogót a régi országzászló helyére tavaly június 4-én, a trianoni megemlékezésre vonta fel a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezete – kiváltották az építkezési engedélyt és kifizették a területfoglalási illetéket.
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma azonban azonnal követelte a lobogó eltávolítását: a prefektúrához címzett levelükben úgy fogalmaztak, hogy „mivel a székely zászló a területi autonómiáért folytatott harc szimbóluma, állandó közszemlére tétele megfélemlíti a románokat”.
Dumitru Marinescu azóta leváltott prefektus akkor azt mondta, a román civilek kérése jogos, mert a törvény engedi ugyan a kisebbségeknek a szimbólumaik használatát, de csak az ünnepeiken, és nem állandóan. A Kovászna megyei bíróság tavaly decemberben alapfokon a prefektúrának adott igazat.
Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke hétfőn a Krónika megkeresésére elmondta, a bírósági döntést úgy értékeli, hogy Romániában sem a kisebbségek jogait, de az alapvető emberi jogokat sem tartják tiszteletben, hiszen egy uniós országban a kisebbségeknek szabadon kellene használniuk közterületen a szimbólumaikat. Leszögezte, tiltakozni fognak, ellenlépést is tervez, de azt egyelőre nem hozza nyilvánosságra.
Mint ismeretes, Dumitru Marinescu korábbi prefektus közölte, azonnal hajtsák végre a bírósági ítéleteket, különben minden napi késlekedésért pénzbírságot szabtak volna ki. Amint arról beszámoltunk, Ráduly István uzoni polgármester ügyében kedvező ítélet született: mégsem bírságolták meg, amiért késve távolította el a székely zászlót a községháza homlokzatáról.
(kronika.ro)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek