Románia engedélyezi a NATO tagországok harci repülőgépeinek állomásozását az ország területén - jelentette be Traian Băsescu államfő a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) szerdai ülése után.
A döntés nemcsak a román légtérben felváltva járőrszolgálatot teljesítő külföldi repülőgépekre vonatkozik, hanem az ezeket kiszolgáló személyzetre: a román elnök szerint kétszáz külföldi katona és hadmérnök érkezhet az országba.
A CSAT azt is elfogadta, hogy Románia koordináló szerepet vállaljon az Ukrajnának nyújtandó, kibernetikai támadások elleni védelmet szolgáló támogatási alap kezelésében. Ez az Ukrajnával kapcsolatos négy NATO-program egyike – jegyezte meg a román elnök.
Románia a szövetség teljes keleti határának megerősítését sürgeti, tehát nem csak csak az északkeleti határszakaszét – mondta Băsescu. Utalt arra, hogy a NATO az Oroszországgal kötött partnerségi szerződésben azt vállalta, hogy nem telepít állandó katonai támaszpontokat a szövetség keleti határára. Băsescu szerint elemezni kell, hogy ragaszkodik-e a NATO ehhez a partnerséghez.
krónika.ro
Komoly hitel ajánlat Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak (...)
Hitel ajánlat Hitelek és finanszírozás. Pénzügyi problémáid vannak. Pénzügyi hiteleket, (...)
Brown Jó nap, Jelenleg Párizsban, Franciaországban vagyok, és azt szeretném ajánlani mindenkinek, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek