Semmi nem írja elő a területi autonómia biztosítását – ezt válaszolta a román kormány a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyik petíciójára.
„Romániára nem hárul semmilyen nemzetközi egyezményből származó kötelezettség, amely szerint etnikai alapú területi autonómiát vagy bármilyen kollektív jogot kellene biztosítania a kisebbségeknek. A nemzetközi jog csupána nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek egyéni jogait szentesíti,amelyeket másokkal együtt is lehet gyakorolni” – áll a kormány közkapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatósága által kibocsátott dokumentumban.
Féltik az „állam működőképességét”
A kormány azt is közölte, hogy nincsen olyan nemzetközi norma, amely egy bizonyos területi közigazgatási felosztást írna elő az államok számára. „Az államokat a közigazgatás hatékonyságának a kritériuma köti, és az az elv, hogy a döntések minél közelebb kerüljenek az állampolgárokhoz” – áll a válaszban. A kormány azt is közölte: „ha etnikai alapon, vagy a szegregáció elve mentén” újítaná meg a közigazgatást, azzal „lehetséges, hogy súlyosan sértené az állam működőképességét, a többség és a kisebbség együttélését, és az alapvető állampolgári jogok védelmének jogelveit”.
A kormány álláspontja szerint Románia – az Európa Tanács és az Európai Unió tagjaként – vállalta a kisebbségi jogok biztosítását, és folyamatosan keresi a megoldásokat ahhoz, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait minél magasabb szinten biztosítsa.
Eddig nem is válaszoltak
A székely szabadság napján, ez év március 10-én Marosvásárhelyen elfogadott kiáltványra adott kormányzati választ ma tette közzé az SZNT illetékese az egyik közösségi portálon. Gazda Zoltán, az SZNT irodavezetője az MTI-nek elmondta: azt követően kaptak választ a petícióra, hogy levélben figyelmeztették a kormányt válaszadási kötelezettségére. Kiáltványaik mindmáig válasz nélkül maradtak.
A székely szabadság napján felolvasott kiáltványban a tömegdemonstráció résztvevői követelték, hogySzékelyföld alkosson önálló fejlesztési és közigazgatási régiót, melynek autonómiáját törvény szavatolja. Tiltakoztak a székely nép érdekeit sértő, létét fenyegető közigazgatási átalakítás terve ellen, követelték, hogy a hatóságok azonnal szüntessék be a székely jelképek üldözését, és a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státusáról a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal.
(foter.ro)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek