Immár bizonyos, hogy nem indítanak bűnvádi eljárást Victor Ponta miniszterelnök ellen, hiába tett feljelentést ellene 2012 augusztusában három politikus plágium gyanújával – döntött hétfőn jogerősen a legfelsőbb bíróság.
A kormányfőt (képünkön) Mihail Neamţu, Adrian Papahagi és Augustin Ofiţeru, a jobbközép Igaz Románia Szövetség (ARD) politikusai panaszolták be az ügyészségen, azt állítva, hogy egy a nemzetközi jogról szóló, 2010-ben megjelent, Daniela Comannal közösen írt 292 oldalas könyvének 113 oldalát más szerzők munkáiból másolta, megsértve a szerzői jogot.
A feljelentők szerint az általuk plágiumnak tartott szövegrész szó szerint szerepel Victor Ponta doktori dolgozatában is, így az esetleges jogsértés kizárólag a miniszterelnököt terheli. A legfelsőbb bíróság hétfőn annak nyomán foglalkozott az üggyel, hogy a legfőbb ügyészség még tavaly bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, és nem indított bűnvádi eljárást.
Az ügyészség a szerzői jogvédő hivatal (ORDA) szakvéleménye alapján hozta meg döntését. Emellett kapcsolatba léptek az egyik szerzővel, akitől Ponta a vádak szerint plagizált, ám ő közölte: nem tekinti plágiumnak az ügyet. A feljelentők azonban megfellebbezték az ügyészségi döntést a legfelsőbb bíróságon.
A Nature című brit tudományos hetilap 2012. június 19-én megjelent írásában azt állította, hogy Ponta disszertációjának több mint a fele plágium. A dolgozatot az oklevelet kiadó bukaresti tudományegyetem etikai bizottsága plágiumnak minősítette, de az oktatási minisztérium szerint a tanintézet illetéktelenül vizsgálódott: csak a tárca alárendeltségébe tartozó Országos Etikai Tanács (CNE) hivatott a magas rangú közhivatalnokok feddhetetlenségével kapcsolatos kételyeket vizsgálni. A CNE állásfoglalása szerint Victor Ponta nem plagizált.
(kronika.ro)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek